Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

Az egész magyar nyelvterületen — tágabban a történeti Magyarország területén — rendkívül sok településen élt német közösségek népi kultúrájával összefüggő kérdéseket csak a településtörténet feltárásával, a gyakran több hullámban egymásra rétegződött elemek szétválasztásával és megismerésével világíthatjuk meg. Igen figyelemre méltó és itt külön is hangsúlyoznunk kell, hogy Schmidt, Leopold éppen a népi színjátékokkal kapcsolatban általánosságban német hagyományokról beszél, és csak az elterjedési területek, illetőleg az egyes tartományok, országrészek szolgálnak az elkülönítési elv alapjául.

3 Az osztrák-magyar kapcsolatok kimutatása még akkor is alapos elemzést kíván, ha mindkét nép hagyományában ugyanaz a színjáték, maszkos alak vagy bármilyen folkloriszdkai elem ismeretes. Különösen pedig akkor, ha a kérdéses hagyomány a német territóriumban általánosan elterjedt. Gyakran közvetítő közösségekre (pl. horvát, szlovén) is gondolhatunk. Az alábbiakban a dramadkus népszokásoknak, a különböző népi játékoknak és maszkos alakoskodásnak a kárpát-medencei, voltaképpen a szomszédos népek és a nemzedségi közösségek körében való ismeretéről szólunk. A párhuzamokat néhány esetben más népek hagyományában is követjük. A gazdag repertoárból azokat a legjellemzőbb játékokat, antropomorf és teriomorf figurákat emeljük ki, amelyek jól mutatják részint az interetnikus kapcsolatokat, részint pedig az egy-egy népre jellemző sajátosságokat. Az ún. nagyjátékok vagy szobai játékok közül elsőként a temetés paródiáját, a temetést utánzó játékokat említjük. Amint arról részletesebben szóltunk (1. Halottas játék, halottas tánc, halottkultusz című fejezetet), az egész magyar nyelvterületen ismeretesek voltak olyan játékok, amelyekben az álhalottat az egyházi szertartást parodizálva temették el. Ennek a játéknak a változatait a magyarországi szlovákok hagyományában is megfigyelték. A játék lényegében megegyezik a magyarral, de mégsem azonos. Az eltérések alapján inkább párhuzamról beszélhetünk, bár a kölcsönhatás feltételezhető a kontaminálódott változatokban. A magyarországi szlovákok szokásaiban a temetési jelenet az ítélkező játékokkal kapcsolódott össze. Tótkomlósról, Csanádalbertről való példák szerint a lakodalomban egy tolvajt (vagy más bűnöst) halálra ítéltek. Az álbíró ítéletére az álhóhér „kivégezte", az álpap elprédikálta. A magyarokkal együtt élő Drávamend sokácok lakodalmi szokáshagyományában hasonlóan ismeretes volt a halottas játék. A násznép egyik tagja papnak öltözött, kezébe kukoricaszárból készült keresztet vett, a meghalni készük) beteget meggyóntatta, a társai pedig eltemették. A játék változatai a horvát hagyományban is előfordultak. A játék nagyszerű változatait találjuk meg a kárpátaljai ukránoknál. Hasonlósága, illetve egyezése a magyar hagyománnyal nagymértékben szembetűnő. A játszás alkalma - a halottvirrasztás — azonban teljesen eltérő. A magyar gyakorlathoz való igazodás figyelhető meg egy magyarországi ruszin településen, amely kitűnő példaként szolgál a környezet hatására módosuló hagyományváltozásra. A ruszin településű Ajakon (Szabolcs m.) rendkívül népszerű volt a halottas játék. Azonban már nem a halottvirrasztás alkalmával, mint a kárpátaljai ukránoknál, hanem a környező magyar falvak hagyományához igazodva a játékot a fonóházakban mutatták be. Nyilvánvaló, hogy a település után az új környezetben a játszás alkalma a virrasztásról a fonóra tolódott át. A magyarokkal közveden szomszédságban, illetőleg a magyarokkal együtt élő románok hagyományában a halottas játék önálló előfordulása nem ismeretes. Figyelemre méltó azonban, hogy néhány népszokásban betétként, illetőleg a szokás menetéhez kapcsolódó részként előfordul a temetés parodisztikus ceremóniája. Ebben a szokáskörben magyar—román interetnikus kapcsolatról nem beszélhetünk. A német nyelvű településeken a halottas játék a farsangtemetéssel kapcsolódott össze. A farsang befejezésének ez az aktusa a burgenlandi településeken és általában az osztrák területeken