Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

Az előkészület első szakaszában a játékosok, a szereplő személyek kiválasztása, „összeállítása" a legfontosabb. A résztvevők egy része korábban is szerepelt már, de az esetenkénti újabb játékosok miatt próbákat tartottak. Ezeken az alkalmakon a jeleneteket begyakorolták. Színjátéka szempontból nagyon lényeges az, hogy a szereplők a játék fő vonulatát megtartva szabadon, talán úgy is mondhatnánk, rugalmasan alakítják a szerepüket, mozgásukat, a beszédmódot, a mimikát, még a kellékeket is. A fő elv az, hogy a játék, a jelenet sikeres legyen, érje el a szórakoztatás funkcióját. A „rendezés" ennek a célnak igyekszik megfelelni. A szervezésre, előkészületekre vonatkozó példaként említjük a halottas játékokat, amelyeknek szobai és nyílttéri változatai, valamint legkülönbözőbb alkalommal való bemutatásai ismeretesek. A halottas jelenet bemutatásának egyik legfontosabb feltétele a megfelelő személyek együttes összehangolt játéka. A temetési paródia látszólag egyszerű mozzanatokból épül fel, s arra gondolhatnánk, hogy a bemutatása nem jelent különösebb nehézséget. Kétségtelenül igaz abban az esetben, ha a játékos nem először alakítja a szerepét. A pap és a kántor szerepén kívül a többinek lényegében nem kell szöveget tanulni, azonban az ún. mellékszereplőknek is pontosan meghatározott cselekvésük van, egy-két szavas vagy mondatnyi szövegüknek a megadott pillanatban kell elhangzani, mert csak akkor érik el a kívánt sikert. Az összeműködés a néma jelenetekben is döntő. így tehát — bár a halottas játék nem komplikált — a jelenetet csak azok mutathatják be sikerrel, akik előzetesen felkészültek, vagy néhány alkalommal a játékban már részt vettek. Ha a játékot teljesen „új" szereplő együttes játssza, akkor az előzetes készülésre föltédenül szükség van. Ilyen eset azonban ritkán fordul elő. Egy-két szereplő — rendszerint a pap — már gyakorlott játékos, aki először mint néző passzívan, majd mint mellékszereplő aktívan bekapcsolódott a játékba, s lényegében „belenevelődött" a szerepbe. Természetesen azonban, a „színjátszás" igényével „fellépő" játékosok - elsősorban a játék organizátorának a kezdeményezésére — előzetesen próbákat tartottak. A felvonulós játékok szervezése az előzőektől eltérően alakult. Ezen csoportok tagjait sokkal inkább résztvevőknek, mint szereplőknek nevezhetjük. Többnyire heterogén együttesek vonultak végig a falun a farsangi periódusban. Ezekben a változatokban a temetési paródia leegyszerűsödött, a prédikáció elmaradt, a játék a farsangnak mint időperiódusnak a szimbolikus eltemetésévé, elbúcsúztatásává vált. Szereplő személy bárki lehetett, se különösebb adottság, sem felkészülés a halottas játék felvonulásához nem volt szükséges. Azok a kivételek, amelyekben a parodisztikus prédikáció búcsúztatás előfordult, valójában összetett játékok, tekintve, hogy a felvonulást követően vagy előzően a prédikációs jelenetre zárt környezetben, illetőleg ún. álló helyzetben kerül sor. Az ilyen játékok szervezése és a személyek kiválasztása a szobai bemutatáshoz hasonlóan történt. Hasonló módon történt más összetettebb, többszereplős szokás, dramatikus játék, szobai jelenet és nyilvános felvonulás organizálása. A játékos sikere, a dramatikus szokások pontos lebonyolítása szinte kivétel nélkül minden példában azt mutatja, hogy a szervezői képességekkel, az irányításban nagy tapasztalatokkal rendelkező személyhez kapcsolódik. A következőkben az ő tevékenységéről szólunk. S\ervezp, rendelő Mint az előzőekben említettem, a játékok egy részében tudatos szervezés, irányítás és egyfajta rendezés figyelhető meg. Az organizátorok szerepére, a népi közösségből kiemelkedő individuumok hagyományos megtartó jelentőségére már korábban rámutattam.

5 Az ilyen vizsgálat nyomán rendkívül fontos megfigyelések történtek a bedehemes és farsangi játékokkal kapcsolatban. így pl. a Budajenőre telepített ditrói székelyek betlehemes játékának minden részletre kiterjedő kutatása