Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

hagyomány emlékeztet. Az utóbbival kapcsolatban arra következtethetünk, hogy a szokásnak az a befejezése, amely szerint a törököket a falun kívülre kergetik, a törökök feletti egykori győzelem kifejezése. Valójában a kunsági lakodalmaknak török alakoskodói is őriznek hasonló vonást, azonban megjelenésükben ma már csak a régi hagyomány alakjait képvisekk átalakult funkcióban, amelynél általában a lakodalmi maskarások szerepe lép előtérbe: az álcázott megjelenési lehetőség a lakodalomban, a szórakoztatás, adományszerzés és nem utolsósorban a táncolási jog megkapása a lakodalomban. A miskolci játékban a török sajátos szerepet kapott. A többnejűség miatt elítélt kakast kell lefejeznie. A több feleséget tartó töröknek ez a szerep a komikus helyzetbe kerülését, a keresztény törvénynek való engedelmességét jelentette. Valójában ez is lehet egyféle kifejezése a török feletti győzelemnek. A török megjelenítése a dramatikus népszokásokban a török hódoltság idejének, a magyar nép múltjának sajátságos tükröződése a népi kultúra egészében. A magyar nép törökök elleni küzdelmének emlékei a népköltészetben, az orális hagyományban igen jelentősnek mondható. Különösen figyelemre méltóak a törökökkel kapcsolatos mondák, elbeszélések és hiedelmek. Az elmondottak alapján megállapítható, hogy a magyar népi dramatikus szokásokban a török megjelenítése, különösen a Nagy Magyar Alföldön, de a peremterületeken is, gyakori volt és az idevonatkozó tradíció mélyen gyökerezik a magyar nép történelmi múltjában. (Betyármaszkos aíakpskodók^és betyárjátékok^ A dramatikus népszokások és népi színjátékok jellegzetes típusa a magyar nyelvterületen általánosan ismert betyár. A magyar társadalomnak ez a sajátos alakja, talán helyesebb, ha azt mondjuk, hogy társadalmon kívüli figurája, mintegy százötven-kétszáz évig volt jelen a magyar történelemben és keltett maga iránt érdeklődést. Találkozunk vele a folklór valamennyi műfajában. Külön csoportot alkotnak a betyárdalok és betyárballadák, a betyárokról szóló népi történetek és mondák. Szívesen ábrázolták alakját az irodalomban és a művészetekben. A népművészet tárgyain és a híres festők vásznain egyaránt megjelent. A ponyvái selejtes bűnügyi történetektől a magas művészi értéket képviselő irodalmi művekig a legkülönbözőbb színvonalú alkotások foglalkoznak a betyárvilág emlékeivel, különösen a híresebb betyárok életével és cselekedeteivel. A rendkívül nagyszámú ábrázolás jól tükrözi a társadalom különböző rétegeiben kialakult, egymástól gyakran igen élesen eltérő felfogást és szemléletet. A rejtelmes romantikától a nyers realizmusig az orális hagyományban és az irodalmi műfajokban stb. bőséggel találunk példákat. Annak ellenére, hogy az egykori „betyárvilággal", a „törvényen kívül" helyezett betyárokkal nagyszámú cikk, közlemény és könyv foglalkozik — amelyek többnyire egy-egy részletet, valamely terület betyárokra vonatkozó emlékeit tárják fel —, a történettudomány mindmáig adós az egész magyar nyelvterületre — tágabban a Kárpát-medencére — kiterjedő, társadalmi, gazdasági összefüggéseket is feltáró munkával, amely az ellentmondásoktól egyáltalában nem mentes „betyárkérdést" megfelelően mutatja be.

1 A betyár mint a társadalom egy sajátos típusa gyakorlatilag több évszázadon át alakult ki. Gyökereit feltételezhetően már aló. század elejéig vezethetjük vissza. A többé-kevésbé elszigetelt megmozdulásokban kezdetben az uralkodó rend elleni megnyilvánulások is megfigyelhetők. Az egész ország területén fel-felbukkanó szegénylegények, a katonai szolgálatból szökött emberek, vagy a szabadságmozgalmak leverése után bujdosni kényszerült katonák a nép szemében pozitív