Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

is. Brnica vidékén háromkirályok ünnepe táján járt a falvakban házról házra. Bovec vidékén hasonlóan házról házra jártak a pertének maszkírozott legények, hogy ijesztgessék a gyermekeket. Trenta vidékén a Miklós-napi felvonulásokon, Háromkirálykor, sőt még a lakodalmak alkalmával is megjelentek a pertének nevezett alakoskodók. Ezekkel és a hasonló női maszkokkal függ össze számos szokás a téli ciklusban, amelyekkel részletesen Kuret, Niko foglalkozik a télközépi asszonymaszkos alakoskodókról írt tanulmányában és más munkáiban.

11 A Luca napján, illetőleg az azt megelőző és követő időszakban megjelenő, zömmel fehér ruhás nőnek öltözött alakoskodókra az említetteken kívül Ausztriában, Tirolban, Elzászban, illetőleg Németország legkülönbözőbb területein, Norvégiában és Svédországban találunk példákat. Ez utóbbi területen sajátos szokást gyakoroltak. A hajnali órákban egy Lnssi-nak nevezett személy kecskemaszkkal jelent meg, vagy a Lussi a kecskét alakító játékost kísérte; ez esetben a játékost szalmába burkolták, s a neve ~Lussi-baba volt. A női alakoskodó svéd területen karácsony másodnapján is megjelent a házakban, hasonlóan Tirolban is, ahol az ún. Wintermai-X. vitte, Odenwaldban pedig mint fehér ruhás leány, fején menyasszonyi koszorúval jelent meg.

12 Ausztriai, németországi területekről a példák bőséggel szaporíthatok a Luca-maszkos, fehér jelmezes alakoskodókról. Az osztrák-magyar nyelvhatár mentén végig felbukkan és ismerték a magyarországi németek is.

13 Többször említettem, hogy a fehér jelmezes alakoskodók a téli ciklus folyamán nemcsak Luca napjához kapcsolódnak, hanem más jeles napon és attól függeden alkalommal is megjelennek. A Lucaasszonnyal egyező alak a német Márton-napi asszony (Martiniweibel). Egy múlt század első feléből való adat szerint fehér ruhája van, fején koszorú és fátyol, azonban olykor csak egy darab vászonba burkolózott. Egy másik adat szerint ruhája felett inget viselt, arca fehér lepedővel volt eltakarva, kezében kereplő, bot vagy seprű volt. Ludwigshofenben fiú jelenítette meg a Martiniweibel-t, női ruhát vett fel, fejkendőt kötött, kezében zsákot, botot vitt és azokat a lányokat ijesztgette, akik este az utcán voltak.

14 A bemutatott anyagból kitűnik, hogy a téli ciklus fehér jelmezes alakoskodói elsősorban Luca napjához kapcsolódnak, azonban jelentős számú példa azt mutatja, hogy ezek a maszkos alakoskodók más naptári napon és alkalommal is megjelentek. Említettem, hogy a magyar hagyományban széles körben ismeretesek voltak a fehér ruhás, fehér jelmezes alakoskodók az őszi—ték időszakban. Ugyanez figyelhető meg a szomszédos és más európai nép körében is. A Luca-asszony jelmeze, maszkja olyan nagyfokú hasonlóságot mutat a közép-európai népek körében, hogy az interetnikus kapcsolatok kérdései önként felvetődnek. A magyar, osztrák, német, szlovén, horvát, szlovák, cseh és morva alakok egyaránt fehér jelmezben, fehér maszkban, azonos vagy hasonló kellékekkel jelennek meg. Funkciójukban is megegyeznek. A nagyfokú hasonlóság oka véleményem szerint abban rejlik, hogy ezt a maszkos alakot a keresztény szenttel hozták összefüggésbe, s így a katolikus egyházi ünnepkörben mindenütt ugyanaz a forma és funkció kapcsolódott hozzá. Az interetnikus kapcsolatok kérdéseit érintő kutatók az átadás-átvételt többnyire a Luca-maszk gyakoriságára, az összehasonlított területen való elterjedési százalékára alapozták. Amennyiben úgy látták, hogy az egyik népnél vagy népcsoportnál gyakoribb a fehér jelmezes alakoskodó, a másiknál ritkább, akkor egyértelműen azt a következtetést vonták le, hogy az utóbbi az előbbitől vette át. így pl. a palóc területek Luca-asszonyát a szlovákra vezették vissza, a szlovákot a németre, azt pedig az alsó-ausztriai Morva-vidék területéhez kapcsolták.

15 Talán mondanunk sem kell, hogy milyen sok hibát rejt magában az ilyen lokális szemlélet. A gyakoriság önmagában nem elég az átvétel vagy átadás megállapításához. Először is azért nem, mert a gyakoriságot egy alapos, szinte minden településre kiterjedő vizsgálattal lehetne megállapítani. A néprajzi munkákban felbukkanó adatok többnyire esedegesek és nem egy tanulmány mutatja,