Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.
A szokások funkcióját különböző irányból vizsgáló kutatók azonban egyetértenek abban, hogy az állatmaszkos játékok hátterében régi kultuszok, termékenységi rítusok emléke lappang. Természetszerűleg vetődik fel a lókultusz kérdésköre. Többnyire azonban ebben a vizsgálatban is a nemzeti prioritás kérdése került előtérbe. A kutatók általában saját népük lókultuszát tekintik elsődlegesnek, és nem gondolnak arra, hogy a lókultusz sokkal egyetemesebb, az összes lótartó népek kultúrájának része, mintsem azt valamely nép kizárólagos kulturális örökségének lehetne tekinteni. Az adatok tömege bizonyítja a legkülönbözőbb — területileg egymástól távoH, egymással semmilyen kapcsolatban nem álló — népek kultúrájában a ló kultikus szerepét; az őskultuszban, a halottkultuszban, a vegetációs kultuszban, a legkülönbözőbb rítusokban való funkcióját, valamint mindezek nyomán a mitológiában, a szokásokban és a művészetekben való megjelenését. 45 A magyarság történetének 10. századig követhető emlékeiből a lókultusz éppen úgy megállapítható, mint más európai és ázsiai nép kultúrájából. A lóval való temetkezés szokása, a lóáldozat a régészeti leletek tanúsága szerint a 10. században még gyakorlat volt, s csak a kereszténység hatására tűnik el viszonylag elég gyorsan a 10. század után. 46 A kereszténység felvételét megelőző évszázadokban a ló kultuszbeli szerepe nyilvánvalóan jelentős volt, mint ahogy azt a sámánizmusra vonatkozó emlékek bizonyítják. 47 A sírba helyezett lókoponyáról kimutatható, hogy a ló fejével az állat lelkét zárták a sírba és ezért fontos a különböző ceremóniáknál a ló koponyája. 48 A lókoponya mágikus funkciójára századunkig vannak példák a magyar néphagyományban. 49 Jelentős hagyományról tanúskodnak a mesék, mondák, szólások és a magyar táltosra vonatkozó adatok. 30 A ló ábrázolását megtaláljuk a legkülönbözőbb használati tárgyakon és eszközökön. A lófej megjelenik a házakon, kapukon, kutakon, hangszereken és különböző népművészeti tárgyakon. 31 Ha most összegzésként a lómaszkos játékok, a lóval kapcsolatos különböző folklorisztikai és tárgyi emlékek forrását az egykori lókultuszra vezetnénk vissza, akkor azt éppen úgy nem tudnánk igazolni, mint ahogy az ellenkezőjét sem lehet bizonyítani. Ez a megállapítás egyaránt vonatkozik a magyarság és általában az európai népek idevonatkozó anyagára. Az nem kétséges, hogy a lóval kapcsolatos hagyományban — és minden más régmúltban gyökerező folklorisztikai emlékben — a legkülönbözőbb hatásokkal, kulturális rétegződéssel kell számolni. A tényleges lókultuszra vonatkozó elemektől a formális állatutánzásig, a rítus mozzanatoktól a szórakoztatásig a legváltozatosabb funkciók egymásba kapcsolódását, illetőleg párhuzamosságát figyelhetjük meg. Kecskemas^kosjátékok Kecskemaszkos játékok a magyar nyelvterületen általánosan ismeretesek voltak. Gyakoriságuk a lómaszkos játékoknál is nagyobb. A recens hagyományban való előfordulásuk azonban századunkban elsősorban a Nagy Magyar Alföld, Erdély, Kelet-Magyarország, Észak-Magyarország és általában a felső-magyarországi területekre tehető. A Dunántúlon sporadikusan fordul elő. Ez azért is figyelemre méltó, mert — különösen a nyugati peremterületeken - az osztrák kapcsolatokkal lehet számolni. A párhuzamok azonban sokkal messzebbre nyúlnak. Kecskemaszkos játékok széles körben ismeretesek az európai népek hagyományában. A Dionysos szent állatának tartott kecske kultusza a népélet legkülönbözőbb jelenségeiben megfigyelhető. A kecske a legkorábban szehdített háziállat. Domesztikálása valószínűleg korábban történt, mint a szarvasmarháé, sőt, hamarább, mint a juhé. A növénytermesztéssel foglalkozó népek szelídítették meg a kecskét több ezer évvel ezelőtt és hosszú ideig a kutyán kívül az egyeden háziállat volt. Ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kecske jelentős szerepet kapott a földművelő népek kultúrájában. 52
