Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

játékokat mutattak be. A fonóházak (vagy más munkaalkalmak) játékosai, valamint a lakodalomba hívadanul, azaz szintén váradanul érkező maszkos alakoskodói az „inkognito" látszatát igyekeztek kelteni. Ezzel szemben a lakodalomban hivatalosan résztvevő játékosok szerepükben a felismerhetedenségre nem törekedtek. A személyüket felfedni nem akaró játékosok többnyire „csak" megjelentek, szöveg nélküli, azaz néma jelenetet produkáltak. Kivétel a ló vásár jelenet. Ez olyan népszerű volt, hogy a maszkos alakoskodók és a nem maszkos alakoskodók repertoárjában egyaránt a bemutatandó játékok között szerepelt. A lómaszkos jelenetek különböző típusai közül a legegyszerűbb az, amelyikben a lovat utánzó játékos a játszás színhelyén egyszerűen csak megjelent és ugrándozásával szórakoztatta a jelenlévőket. Ez elsősorban a famaszkos változatokban fordult elő. Többnyire a lakodalmakban jelent meg így a ló, ahol a jelenethez csárdást játszottak. A ló ügyes táncoló mozgásán és ugrándozásán a résztvevők jól szórakoztak. Gyakoriak és népszerűek voltak a lóvásárjelenetek. Ezekben a játékokban a lóalakítás a fazékfejes típushoz tartozik. Szereplője rendszerint négy-öt fő. A játék színhelyén a ló gazdája és a vásárlók (kupecek) vásárlási jelenetet mutattak be. I. Kupec: Mi az ára? Gazda: Kétezer forint! I. Kupec: Nem ér ez kétszázat sem! II. Kupec: Girhes ló ez, komám! Gazda: Csikó még ez, nem látják, hogy ficánkol! II. Kupec: Adja százért, megveszem! I. Kupec: Kolbásznak még megteszi! Gazda: Annyiért nem adom! (Konyár, Hajdú-Bihar m.) A gazda és a vásárlók közötd párbeszédnek, alkudozásnak nincs pontos, kötött szövege. A szereplők improvizáltak és gyakran hamarosan vitatkoztak, felidézték a vásár hangulatát, karikírozták az eladót és vevőt egyaránt. A nézők is beleszóltak a „vásárba". A ló forgolódott, ugrált, a farkával csapkodta a nőket. A vásárlók benyúltak a „ló alá", azaz a pokróc alá, hogy megvizsgálják, az állat csődör-e vagy kanca. A nézők is vállalkoztak erre a tréfára. Előfordult, hogy orvos alakoskodó is megvizsgálta a lovat. A lovas-játékoknak ezek a változatai azzal fejeződtek be, hogy a gazda a lovát ért becsmérlések és az alacsony vételi árajánlat miatt az állatot „agyonütötte", azaz botjával szétütötte a ló fejét imitáló fazekat. Az előzőkhöz hasonlóan kedvelt változat volt apatko/ász jelenet. Ebben a lóalakítás a famaszkos típushoz tartozik. A „főszereplő" a huszár, aki egyben ló is, azaz a lovat és a ló gazdáját, a huszárt egy személy alakította. A csikóslegényekkel és a kovácsmesterrel (esedeg két kováccsal és inasokkal) érkezett a színhelyre. A fő attrakciót a ló patkolása nyújtotta. A jelenet rendszerint abból állott, hogy a kovács meg akarta patkolni a lovát, miközben az rúgott és ugrándozott. A mester ügyedenségén, káromkodásán és a lovas huszár forgolódásán a nézők jól szórakoztak. Kovács: A fene enné meg ezt a rohadt jószágot! B..sza meg az a hétfánfütyülő, atya, lábravaló gatya, nobálista uriska tehene! Másik lábat fel! (A patkót ráilleszti a ló „patájára "' és a kalapáccsal ütögetni ke^di, de a ló ismét megrúgja. Szidja a csikós legényeket): Na gazduram, fel van az egyik! Ebbe kilenc szeget ütöttem, hát a másikba mennyit üssek? — Kedves huszár uram, fel van a vas verve, mehet most már gyorsan a csatába vele. Ezt a patkót 12 pár csókért vertem, melyet nékem a leányok azonnal fizetnek. (Panyola, Szabolcs-Szatmár m.) Kontaminálódott változatok is előfordultak. Néhol a patkoláshoz vásárlási jelenet kapcsolódott. A fazékmaszkos változatok analógiájára történt a ló „megölése". A ló gazdája, a huszár egy cserépfazekat ütött a famaszkhoz, azaz a ló fejéhez (ebben a változatban önmaga alakította a lovat és a lovast), és „lovával együtt" nyomban elterült a földön. A jelenlévők sajnálkoztak az eseményen. Megkísérelték a ló életre keltését. Rövid idő múltán a ló és lovasa „feltámadt", és víg nyerítéssel kifutott a házból. (Tyúkod, Szabolcs-Szatmár m. Változat: Nyárádszentlászló, Maros-Torda m.)