Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

Az állatot ténylegesen megölő, illetőleg az állatot utánzó játékost szimbolikusan kivégző játékok nagyszámú változata ismeretes a magyar nyelvterületen. Az ebbe a csoportba tartozó játékok többsége kakasütés, kakaslövés néven különböző alkalommal előforduló — ma már kihalóban levő — népszokás. Sok helyen iskolás gyermekek szórakozásaként — leegyszerűsödött formában — napjainkig megmaradt. A színjátéka elemeket is tartalmazó játékról itt csak röviden szólunk, tekintve, hogy az ide tartozó változatok a népszokások teljesen különálló (történedleg is eltérően alakult) csoportját alkotják. Az ítélkezés többnyire nem része a játéknak, olykor búcsúztatás hangzik el a megölés előtt. Funkció szerint a versenyjátékok közé sorolhatók. A kakasütés, illetve a kakaslövés a farsang, húsvét, lakodalom és az aratás hagyománykörében ismeretes. Iskolai és céh-ünnepeken is előfordult. A kakast (olykor tyúkot) nyílt téren egy cövekhez kötötték. A játékban részt vevő személyek (legények, diákok, iskolás fiúk és lányok) közeledtek az állathoz. A körbe-körbe futkosó, röpködő kakas agyonütése a bekötött szemű játékosoknak nem volt könnyű feladat. A csapkodás a nézőknek jó szórakozást nyújtott. Az lett a győztes, aki az állatot eltalálta és ütésével megölte. Némely változat szerint a kakast a földbe ásták, csak a feje volt látható. Az előzőhöz hasonlóan ütötték agyon. Egy múlt század közepi példa szerint a kakassal pálinkát vagy bort itattak. Lábára zsinórt kötöttek és zeneszóval végigvonultak vele a falun. A falu közepén egy legény a jelenlévők előtt elmondta a kakas bűneit. Legfőbb az, hogy számtalanszor követett el házasságtörést. Ezért meg kell halnia. A legények egymás után bekötött szemmel sújtottak az állatra, amíg sikerült agyonütni.

7 A kakas agyonütése a lakodalomban a vőlegény feladata volt. Aratáskor a földbe helyezett kakasfejet az arató kaszával metszette le. A szokás változatai között ismeretes még az állat nyíllal való lelövése, vagy az állatot ábrázoló táblára való lövöldözés.

8 Az állatot kivégző játékok között említettük az állatot utánzó játékos szimbolikus megölését. Ide vonatkozóan a magyar hagyományban a lómaszkos játékok köréből vannak példák. Nagyszámú változatban a lómaszkos jelenet az állat megölésével ér véget. A fent említett emberszereplős ítélkező játékokhoz hasonlóan a halálra ítélt ló fejét imitáló cserépfazekat ütötték szét, s ezzel az állatot megölték. A változatok egy részében — hasonlóan a kakasütéshez - a megölés előtt — olykor utána - az állat felett verses-énekes — néhol prózai — búcsúztatót mondtak. (L. részletesebben a lómaszkos játékokról szóló fejezetet.)

9 Az embert kivégző és az állatot megölő játékok között több hasonló, illetőleg azonos mozzanat figyelhető meg. Vizsgálataim szerint azonban genedkus kapcsolatról nem beszélhetünk. Egyáltalában nem valószínű, hogy egy alaprétegből két irányban alakultak ki az ítélkező játékok embert kivégző és vele párhuzamosan az állatot ténylegesen — az utánzásban szimbolikusan — megölő játékok. Ez utóbbiakban az állatbúcsúztató szövegek az újkori toldaléknak tekinthetők. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azonban azt a tényt, hogy az emberáldozat helyére a „szelidültebb" formában állatáldozat került, és az ember kivégzése helyett állatot öltek meg. Ide vonatkozóan bőséges európai és Európán kívüli példák tanúskodnak. Különösen felkelthedk a figyelmünket azok a játékok, amelyekben az állatot bírósági ceremóniával ítélik halálra. Az alábbiakban az embert és az állatot halálra ítélő játékok más népeknél ismeretes párhuzamaiból említek példákat. Az ítélkező játékok az európai népek szokásaiban széles körben ismeretesek voltak. A farsangi bolondbíráskodásra írásos emlékek már a 15. századból előfordultak. Az ítélkező játékokban a bírósági eljárás formáját utánozták és az előző év valamennyi bűnesetét a vádlott terhére rótták. Valóságos bíróságokat utánozva ítéleteket mondtak álbűnösök és nem kedvelt személyek felett.

10 Német, osztrák, cseh területen farsangkeddjén vagy hamvazószerdán szalmabábut vagy más kelléket (Csehországban a nagybőgőt is) ítéltek halálra, és az egyházi temetési szertartást parodizálva temették el.

11 Kobernben (Eifel-hegység) a szalmaembert a piactérre vitték és a helység lakossága