Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

portba a színjátéki jelenetként tekinthető változatok tartoznak. A játékot szabadban is játszották. A lényeges jellemzője e típuscsoportnak az, hogy a játék, a jelenet színpadszerű, ún. álló helyzetű. A másik csoport változataiban a résztvevők „mozgásban" vannak, az álhalottal vagy a halottat helyettesítő szimbólummal felvonulnak, végigmennek a helység utcain. Az előzőben a színpadiasság, a játékosok meghatározott szerepe erőteljesebben érvényesül, amíg az utóbbinak a színjátékszerűsége a felvonulás jellegéből következően háttérbe szorul. A változatok száma mindkét csoportban nagy, és a más játékokkal való kontaminációs variánsok is bővídk ennek a szokáskörnek a területét. A színjátékszerű halottas játékok főbb mozzanatai, „jelenetei" a következők: 1. bejelentés, prológus, engedélykérés a játékra, 2. megjelenés az álhalottal, a ravatal elhelyezése a színen, 3. a szereplők elhelyezkedése a ravatal körül, 4. a pap és a kántor búcsúztatója, a prédikáció, 5. siratás, 6. fallosz-mutatás, 7. eltávozás, temetés. Természetesen, nem mindegyik változatban kövedk egymást ezek a jelenetek. A teljesebb és a töredékesebb variációk nagy száma ismeretes attól függően, hogy a játék milyen intenzitású volt a közösség hagyományában a megfigyelés, illetőleg a lejegyzés idején. Ide vonatkozó példák bőségesen állnak a behatóbb vizsgálat rendelkezésére. A halottas játékok népszerűségét mutatják a játszási alkalmak és időpontok is. A közösségi együttlét legkülönbözőbb alkalmaihoz kapcsolódva mutattak be olyan jeleneteket, amelyekben álhalott vagy annak helyettesítőjeként tárgy, döglött állat stb. szerepelt. Számos olyan játék is ismeretes, amelyben az álhalott, illetőleg a temetés járulékos motívum, a főjátékhoz kapcsolódó epizód. Ilyenek pl. a verbuváló játékok, az ítélkező játékok egyes variánsai, amelyekben egy játékost halálra ítélnek és jelképesen kivégeznek. A halottas jelenet sajátos epizódként fordul elő a bedehemes játékok egyes változataiban. Mindezek a példák szélesre tágítják a halottas játékok körét és a néphagyomány bonyolult összefüggéseire mutatnak. A temetést, az álhalottat bemutató játékok legjelentősebb alkalma a magyar nyelvterületen a lakodalom és a fonóház volt. Az alkalmat és a miliőt tekintve a lakodalmi halottas játék egyike a legbizarrabb színjátéknak. Különösen a Nagy Magyar Alföld falvaiban volt népszerű, és lakodalom alig-aligha fejeződött be anélkül, hogy áltemetést be ne mutattak volna. A játék szövege erősen obszcén. Valószínűleg ez is oka lehet annak, hogy a játékról részletes leírás csak a közelmúltban jelent meg. A század elején megjelent ugyan egy híradás a halottas játékokról, de ez a kis közlemény nyilvánvalóan elkerülte a szokásokkal foglalkozó kutatók figyelmét. Az írás egy természettudományi folyóirat olvasóit tájékoztatja a halottas játék főbb mozzanatairól. „A játék a Nagy Magyar Alföldön ma is gyakorlatban van; halottas játék a neve. Lakodalmán mulattatják előadásával, eljátszásával a vendégeket azon időben, amikor éjfél után a menyasszony a másik szobába, esedeg kamarába vonul, hogy külsőleg asszonnyá avattassák, tehát a kontyolás ideje alatt. A játék ily módon folyik le: A reggeli 7 órától tartó tánczban kifáradt legénység megbízottja, rendesen a második vőfély, a násznagytól engedelmet kér egy kis tisztességes játékra. A násznagy megadja az engedelmet, de hangsúlyozza, hogy a tisztesség határai közt folyjon a játék. Ekkor 12-15 legény a szobából kimegy az udvarra. Előkerítenek egyszerű falóczát, leterítik pokróczczal vagy lepedővel. Akkor ráfekszik egy legény halottnak. Beterítik felül is egy lepedővel. Hat legény - három párban — felemeli és viszi be a mulató ház közepére. Elöl megy a kántor, énekelve ezt a halotti éneket: „Már elmegyek az örömbe, paradicsomnak kertébe" stb. A koporsó után jön a papnak öltözött legény és tógája zsebéből — mely tóga a derékon körülkötött fekete darócszűr — elővesz egy régi könyvet vagy ócska naptár darabot és abból — előre betanult — karakán versezettel elprédikálja a halottat. Elszámlálja — természetesen fordított értelemben — minden virtusát. Aztán elbúcsúztatja a halottat feleségétől, gyermekeitől, nőtestvérjeitől; az mulattató a dologban, hogy a vénasszonyi ruhába bújtatott pajzán legények ekkor hangos sírásra fakadnak. A búcsúztató után így szól a papnak