Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

A Kostroma játék értelmezésével kapcsolatban a szláv kutatók egy alapgondolatban megegyeznek: Kos%troma—Kos%truba (Jariló) egy mitologikus (szimbolikus) lényt képvisel. Ezt a lényt megjeleníthette élő személy vagy bábu. A bemutatás különböző változataiban az egykori szertartás játékká alakulása jól megfigyelhető. A kontaminálódás következtében olyan részletekkel bővült (pl. erotikus vonatkozások), amelyek a játékot dramaturgiailag is módosították, s ugyanakkor az eredeti kultikus alapból teljesen leválasztották. Az említett példák meggyőzhettek bennünket arról, hogy a dramatikus szokások és a népi színjátékok vizsgálata során milyen sokféle magyarázattal találkozunk. Az eredetet és a funkciót illetően különböző feltevések ismeretesek. A rítus jellegű cselekvések értelmezésére és a játékká alakulás folyamatára változatos teóriák jöttek létre. A „végeredmény" aszerint alakult, hogy milyen szempont érvényesült: a vegetációs kultusz, halottkultusz, mágia, mítosz vagy különböző szertartások, vallási cselekmények irányából közelítettek-e a kutatók a játékok elemzéséhez. A kutatók általában egyetértenek abban, hogy a dramatikus szokások, népi színjátékok eredeti értelmének felfedésénél az ősi rítusokig, mítoszokig kell visszanyúlni, azonban nem kétséges, hogy az európai anyag már olyan erős és többszöri jelentésváltozáson ment át, hogy csak halvány nyomokban, részelemekben mutatható ki az ősalappal való kapcsolat. A kultikus háttér különösen előtérbe került a középkori dráma vizsgálatánál.

28 A kultikus játékokkal kapcsolatos elmélet olyan erősen hatott, hogy az egész szokásvilág kutatására kiterjedt. A „germán kultikus játék" fogalma és tézise számos kutató szemléletére rányomja a bélyegét. Ez gyakran téves magyarázatokhoz és eredményekhez vezetett. Nem kevésbé volt egyoldalú az az eredetelmélet sem, amely a misztériumjátékokat az egyházi liturgiával hozta összefüggésbe. A kutatás során más szempontok is érvényesültek.

29 A különböző elméletek főleg német anyagon alapultak. Ezek a magyar hagyományra csak részben alkalmazhatók.

30 Ugyanez állapítható meg a szláv népek dramatikus szokásaival és színjátékaival kapcsolatban is.

31 A nagyfokú hasonlóság azonban bizonyos összefüggéseket és kapcsolatokat mindenképpen feltételez mind horizontálisan, mind vertikálisan az európai népek műveltségének múltjában és további vizsgálatokat kíván. A magyar dramatikus népszokások és népi színjátékok legrégibb rétegébe tartoznak azok a játékok, szobai és szabadtéri jelenetek, amelyekben egy álhalottat a temetési szertartást utánozva - parodizálva - búcsúztatnak, illetőleg „eltemetnek". A játék rendkívül népszerű és valamilyen formája az egész magyar nyelvterületen ismeretes volt Az azonos eredetre visszavezethető különböző változatok a népi dráma műfajának vizsgálatában kiemelkedő helyet foglalnak el. A paródia, a komédia és szatíra elemeit magában hordozó játékok etnológiai szempontból is különösen figyelemre méltóak. A játékok egyes motívumai, alakjai az antik kultúráig, a természeti népek kultuszáig és a középkori színjátszásig vezetnek vissza, összefonódva a szereplők és a közösség életének jelenségeivel, tárgyaival, hagyománybeli motívumaival, magatartásának és szemléletének sajátos megnyilvánulásaival. Hajdanvolt műveltségünk egy-egy eleme rejtőzik a halottas játékban, amelyet az etnológiai párhuzamok a halottkultusz hagyománykörébe kapcsolnak be.

1 A halottas játékok változatai két fő csoportba oszthatók. A két nagy csoportot egymástól formai, játszásbeli különbségek választják el. Az első — a népi színjátszás tekintetében legfontosabb — csoés a hatottkuítusz