Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

Mitikusnak nevezi tehát Schmidt L. mindazokat az elképzeléseket, amelyek a néphitben a szerszámokból és használatukból adódnak, s egyúttal mögöttük kozmikus elképzelések rejlenek. Ezt a mitikus réteget viszonylag nehezen lehet megállapítani. Sokkal könnyebb a szerszámokkal kapcsolatos mágiát megfigyelni. Idevonatkozóan azonban Schmidt L. rámutat arra, hogy a kutatók a XIX. századi mágia-elméletekhez kapcsolódva minden további nélkül egyszerűen átvitték az aratószerszámokra számos más tárgyról a varázslat általi befolyásolás, főképpen a mágikus elhárítás gondolatát. A kettő között áll a kultikus terület. Az aratószerszámok nem érthetők meg sem tisztán mitikus, sem tisztán mágikus elképzelésekből és ezért a kultuszt is be kell vonni a kutatási területbe. A mágiából és a mítoszból egyes elemek átcsapódtak a kultuszba is. Amikor az aratószerszámok komplex vizsgálata kerül előtérbe, hangsúlyozni kell, hogy azok helyzetüknél fogva jelentős helyet képviselnek a parasztember munkájában, gondolkodásában és érzésvilágában. Önmagában az a tény — fejti ki Schmidt L. —, hogy a lényegében hasonló célt szolgáló és ugyanolyan formában készült aratószerszámok talán már a neolit-korszak óta folytonosan használatban vannak, oda vezetett, hogy különböző időpontokban, különböző területeken és különböző kultúrrétegekben belefolytak a szokásokba és a hitéletbe. Ezért a kutatóknak arra kell törekedni, hogy az aratószerszámok köré fonódó néphitképzeteket, azok sokféleségét igen alaposan, behatóan elemezzék, vegyék vizsgálat alá. „Az aratás végrehajtása munkamítosz" - hangsúlyozza Schmidt L. Ez a tömör megállapítás koncepciójának fő irányára vet fényt s döntően meghatározza kutatási szemléletét. A hagyomány más területéről a lakodalmat, az esküvőt említi, amelynek a végrehajtása életmítosz. Az eseménysorozat, a cselekmények mágikus vonásokkal vannak átszőve, azonban ezek egy bizonyos ponton a mitikus szférákba csapnak át. így mindaz, ami előreviszi az aratót a munkájában, legyen az akár elhárító, akár segítő jellegű, a kasza és más munkaeszköz feldíszítése nem csupán mágikus cselekedet, hanem már mitikusán stilizálódott folyamat. Ha az aratás két legfontosabb pontjával, a kezdő és a befejező szokásokkal kapcsolatban figyeljük meg az idevonatkozó kérdéseket, a munkamítosz teória lényegét ragadjuk meg. Az aratószerszámok középpontba való helyezésével Schmidt L. az aratási kezdő szokások két nagy csoportját állapítja meg: /. a jelképes első vágások és 2. a szerszámok és aratók feldíszítésének szokása. Az első csoportba főleg a szénakaszálással, a másodikba pedig elsősorban az aratással kapcsolatos szokásokat sorolja. Hangsúlyozza, hogy a szénakaszálás szokás szempontjából más elbírálás alá esik, mint a gabonaaratás. Ez arra vezethető vissza, hogy a gabonát másképpen kell vágni, mint a füvet. A fű kaszálása történhet úgy, hogy a táblába kereszt alakban, kör alakban, csillag alakban belekaszálnak. Német nyelvterületekről való példák szerint a szénakaszálás kezdetén különféle jeleket vágtak ki a lekaszálásra váró táblán.

194 A kutatók azt is vizsgálták, hogy mi ezeknek a jeleknek a szimbolikus jelentése. Schmidt L. koncepciójának megfelelően azt igyekszik bizonyítani, hogy nem a különböző motívumok az érdekesek, hanem ezeknek a jeleknek a kivitelezéséhez szükséges mozdulatok: a kaszával való írás, mint megjelölés, amellyel megszentelik a kezdetet és ezzel együtt az egész szénamunkát. A munkaszerszámokkal való kapcsolatot keresi tehát Schmidt L. és így a Gestaltheiligkeit szempontjából a kezdő, a megjelölő mozdulat és a végrehajtó, kivitelező szerszámba vetett hit a fontos. Az említett második csoportba az aratókat és az aratószerszámokat díszítő szokások tartoznak. Ebben a szokáskörben Schmidt L. ugyancsak a hitszerű, a mitikus vonásokat keresi. Támaszkodik arra a hagyományra, amely szerint a feldíszített kaszának nagyobb a lendülete. Azaz, nemcsak ünnepi 194 Pl. Wolfram A., 1947. 237-240.