Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

díszről van szó, hanem olyan szokás faktorról, amelynek hitszerű hatása van. Az idetartozó cselekvések idők folyamán feltehetően mitikusán stilizálódtak. Tanulságosan kapcsolja itt össze Schmidt L. az aratási kezdő és a lakodalmi kezdő szokásokat. Rámutat arra, hogy az aratási kezdő szokások a szalagdísz, a virágdísz, általában a piros szín tekintetében igen hasonlóak a lakodalmi kezdő szokásokhoz. A kaszást és a kévekötő nőt rendszerint párnak fogták fel és így különösen kézenfekvő a lakodalmi szokással, a lakodalmi díszekkel való összefüggés keresése. Ez a kapcsolatkeresés a befejező szokásokra is vonatkozik. A mágikus vonások átszövik ezeket a szokásokat. De ezek a szokások megindultak már a mitizálódás útján és ez a mitizálódás akkor válik leginkább érzékelhetővé, ha a figyelem a mágikus alkotórészeknek a mitikus szokás ritmusába való beilleszkedésére irányul. A mágikusból a mitikusba való áthajlásra Schmidt L. a következő példát említi, amelyet a probléma megvilágítására idézek: „Az utolsó kévét két kezdő aratóval kaszáltatják és köttetik. Mihelyt azt lekaszálták, az a kérdés, ki a gyorsabb: a kévekötőnő a kéve kötésében, vagy pedig a kaszás a kaszasuhintásban. A legyőzöttnek a kaszájára vagy gereblyéjére egy szépen feldíszített kalászcsokrot... erősítenek."

195 Schmidt L. koncepciója szerint ez az aratópár mitológiai szemmel nézve szent pár, sőt az aratás szempontjából nézve egyidejűleg a következő aratás képviselője. A befejezés automatikusan átváltozik új kezdetté és így - vonja le a következtetést Schmidt L. — az emberek és szerszámok mágikusnak tűnő feldíszítései ebben az összefüggésben mitikussá váltak. Az életmítosz és a munkamítosz szemmel láthatóan egymásba folyik, kapcsolódik. Úgy vélem, a fentiekben sikerült Schmidt L. koncepciójára, vizsgálódási módszerére vonatkozóan rámutatnom. Az ő kutatásai is jól bizonyítják, hogy a néphagyomány milyen sokrétű, mennyire szerteágazóak azok a kérdések, amelyek az agrárkultusz vizsgálatában felmerülnek. A Gestaltheiligkeit tanulmányozásával Schmidt L. a tárgy- és szellemtörténeti problémák ábrázolásának új útjára tért rá, amelyhez sajátságos kutatási módszert alkalmazott. A kultúrtörténeti néprajz szempontjait mélyíti el. Nem kutatja külön sem a tárgyat, sem az embert, hanem az embereknek a tárgyakhoz való viszonyát elemzi és ebből vonja le a következtetéseit. Ez a módszer azonban csak nagy térben és történeti korok áthidalásával hoz eredményt. Elsősorban azért, mert kevés az idevonatkozó megfigyelés. Ún. dialektikus térképekkel kísérletet tesz arra, hogy egyes jelenségeket kevés bizonyítékkal is megfelelő eredménnyel ábrázoljon. Ez az ábrázolás a tárgyi és a szellemi hagyomány jelenségeit állítja egymás mellé, amelyen az elterjedési területek kongruenciája bizonyos körülmények között a történelmi bizonyítékok súlyával ér fel. A dialektikus ábrázolás azt jelenti, hogy mindig két vagy több, látszólag szorosan rokon jelenség származási és elterjedési adatait kell térképre vinni és akkor nemcsak a két vagy több jelenség elterjedtségéből, hanem ezeknek egymáshoz való viszonyából is le lehet vonni a következtetést. Ezt az eljárást azonban azokban az országokban alkalmazni, amelyeknek szűkek a történelmi határaik, alig, vagy egyáltalában nem lehetséges, mert a megoldás felé mutató elterjedési vonalak a határokon jóval túlmutatnak.

196 A munkamítosz- és eszközmítosz-kutatás nehézségei részben abban rejlenek, hogy kevés a megbízható feltárt adat, és kisebb hagyományterületről nehéz általános érvényű következtetést levonni, részben abban, hogy a mítoszt hordozó emberek, emberi közösségek való életébe kevésbé pillanthatunk be, és bár a munkaeszköz és a vele való cselekvés áll a vizsgálat középpontjában, a munkát végző ember rejtve marad előttünk. Kétségtelen azonban, hogy az embernek a munkaeszközhöz 195 Schmidt L., 1952. 42. 196 Schmidt L., 1952. 3-4.