Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

jeleneteket mutattak be, többnyire maszkban, ugyanakkor a hivatalos vendégek maszk nélkül zömmel szöveges játékkal szórakoztatták a közönséget. A maszkos alakoskodók megjelenésének meghatározott rendje volt. Általában vacsora után a vőfély jelentette be őket a násznépnek, többnyire obszcén tartalmú beköszöntővel. A néma játékosok puszta megjelenésükkel, olykor groteszk maszkukkal, öltözetükkel értek el hatást. Megjelenésükkel olyan játékot produkáltak, amelyekhez külső tényezők — sajátos szituáció, maszk stb. - nyújtották a keretet meghatározott szerep nélkül. A szereplést igénylő jelenetek azonban az alakoskodóktól összeműködést kívántak. A színjátékszerű jeleneteket is némán, ritkábban elváltoztatott hanggal mutatták be. Az ilyen jelenetekre többnyire előre felkészültek, a jelenetek többsége azonban nem kívánt előzetes készülést. A hívatlanok mellett a lakodalmi játékok előadóinak, szereplőinek másik csoportja a hivatalos vendégek, a násznép tagjai közül való. Rendszerint legények, tréfára hajlamos házasemberek szórakoztatták játékaikkal a vendégeket. A játékokra általában későn, sokszor éjfél után, hajnaltájban került sor, hogy a fáradó násznép körében frissességet, vidám hangulatot keltsenek. Gyakran a menyasszonykontyolás ideje alatt, máskor a zenészek pihenőidejében játszottak. Tréfás jelenetekre azonban már a vacsora alatt sor került. A játékok, a tréfák irányítója, kezdeményezője rendszerint a vőfély, aki gyakran maga is szereplője volt egy-egy jelenetnek. A lakodalmi tréfák gyakori szereplője volt a menyasszony és a vőlegény is, s a vőfélynek, a násznagynak, a vendégekkel, valamint a vendégek egymással való tréfálkozása a lakodalom egész ideje alatt megfigyelhető. Az országszerte népszerű lakodalmi tréfák között igen sok az egyedi, egy ember ödetét mutató alkalmi tréfa, rögtönzés, de vannak olyan jelenetek is, amelyek az egész magyar nyelvterületen ismeretesek. A szórakoztatást gyakran találós kérdések feladása és megfejtése nyújtotta. A szórakozást, a jókedvet szolgálták a tréfás rigmusok, versek, olykor obszcén tartalmú szövegek is. Népszerűek voltak a különböző Miatyánk-traveszfák, amelyek feltételezhetően a múlt század közepétől kezdődően hangzottak el a lakodalomban. Ezeket a vőfély mondta el, de minden bizonnyal más alkalmakkor is elmondásra kerültek, mint ahogyan azt számos adat mutatja. Elsősorban lakodalmakban énekelték a kánai menyegző bibliai csodatételének történetét is, mely általában a szereplők táncával fejeződött be. Nem kétséges, hogy a kánai menyegzőről szóló ének előadása a dramatikus szokások, színjátékszerű jelenetek sorába tartozott. Helyszíni gyűjtések, megfigyelések igazolják az ének sajátos lakodalmi dramatikus funkcióját. A vígság, a jókedv fokozását volt hivatva szolgálni az álmenyasszpny és az alföldi lakodalmak sajátos alakja, a kunkapitány is. Ez utóbbi szereplő egy valamikori hivatali tisztségviselő funkcióvesztésével vált a lakodalom tréfacsinálójává. A lakodalmi játékok repertoárjában különleges hely illeti meg azt a három párbeszédes játékot, amelyek társadalmi konfliktust jelenítenek meg. A magyar népi dramatikus játékok sorában alig akadnak olyan jelenetek, amelyekben osztályellentétek, társadalmi rétegek, egyedek közötti ellentétek tükröződnek. Az ide sorolható életképek, zsánerjelenetek többnyire a megjelenített alakok karakírozásai, főleg a külsőségek hangsúlyozásával. Ezek többnyire egyszemélyes, gyakran néma jelenetek, amelyekben nem jöhetett létre konfliktus, drámai feszültség. A monológos, egy vagy több személyes jelenetek bizonyos részében azonban már felbukkannak a drámai konfliktus kialakulásának lehetőségei. Éppen ezért a kevés számú társadalmi konfliktust megjelenítő játékok sorában különösen figyelemre méltóak azok a jelenetek, amelyek pásztor és gazda, szegénylegény és a hatóságot képviselő pandúr ellentétét jelenítik meg. Ezeknek a játékoknak megszervezése, megtanulása és begyakorlása jelentős feladatot jelentett a szereplőknek. A kötött, sokszor verses szöveg kevés lehetőséget hagyott az improvizálásra, pontos szövegmondást, hiteles játékot igényelt. Ezek a jelenetek feltehetően népi verselők szerzeményei.