Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

(Bevezetés C7Î magyar dramatikus népszokások, népi színjátszás és maszkos alakoskodás kutatása terén az /*-elmúlt másfél-két évtizedben jelentős előrehaladás történt. Az előzmények természetszerűleg — éppen úgy, mint a folklór más ágaiban - a múlt század második feléig nyúlnak vissza. A kutatók kezdetben - és később még hosszú időn át —, a magyar népi színjátszás nyomait elsősorban a misztériumjátékokban, betlehemes játékokban és más vallásos témájú dramatikus szokásokban keresték. Nyomban kitűnt azonban, hogy a keresztény — elsősorban katolikus - vallás liturgiájához, ünnepi alkalmaihoz kapcsolódó játékok annak ellenére, hogy a kora középkorig nyúlnak vissza, népinek tekinthető színjátékká csak a 18—19. század folyamán alakultak. Ezek a játékok nem szolgálhattak forrásul a magyar népi színjátszás eredetének, illetőleg annak a kérdésnek a vizsgálatához, hogy voltak-e egyáltalában magyar népi színjátékok. Az ide vonatkozó különböző vélemények, különösen az idegen és egyházi eredetet hangsúlyozó teóriák elterelték a figyelmet azokról a dramatikus szokásokról, amelyek a magyar népi műveltség archaikus rétegéhez tartoztak és elemeikben a kereszténység felvételének periódusáig vezethetők vissza. A kutatástörténet jól rávilágít azokra a kérdésekre és problémákra, amelyek a vizsgálatok eredményeit befolyásolták és meghatározták. A magyar dramatikus népszokások és az azzal szorosan összekapcsolódó népi színjátszás, maszkos alakoskodás kutatásának részletező áttekintése nem célunk, s különösképpen nem tekinthettük feladatnak azoknak a munkáknak a felsorolását, amelyek anyagot közölnek vagy valamilyen szálon összefüggnek a meglehetősen tág témakörrel. Természetszerű azonban, hogy munkánk különböző fejezeteiben helyet kaptak az eddigi eredmények. Bevezetésükben elsősorban azokra a tanulmányokra hivatkozunk, amelyek meghatározó fontosságúak a magyar népi dráma kutatásában. A dramatikus népszokások, népi színjátékok kutatása terén különösen a történeti anyag feltárásával Dömötör Tekla munkássága révén új megvilágításba került a magyar népi színjátszó hagyomány kérdésköre.

1 A magyar néphagyomány egész területére tágítja ki azokat a történelmi előzményekben fellelhető adatokat és példákat, amelyeket Hont Ferenc

2 és Kardos Tibor

3 különböző műveiben (részint Dömötör Teklával) feltártak. A néprajzi kutatások vonatkozó eredményeit a második világháborúval lezáró évekig Dégh Linda vette sorba.

4 Az előzmények és a szélesebb körű összefüggések megismeréséhez visznek közelebb Székely Györgynek az európai - s a távolabbi népekre is - kitekintő eredményei.

5 Az előzőektől több vonatkozásban eltérő, más szempontokat is alkalmazó, a dramatikus népszokások és maszkos alakoskodások más irányú megközelítését tűzték célul. Egy lényegében jól behatárolható és áttekinthető — a múlt század közepétől, végétől napjainkig terjedő - időszakban azokat a példákat vettem alapul, amelyek az élő gyakorlatra, a néphagyományban való előfordulásra vonatkoznak. A különböző forrásokból származó leírásokat az elmúlt harminc év folyamán helyszíni gyűjtésekkel és megfigyelésekkel egészítettem ki. A gyűjtés a magyar nyelvterület számos pontján meglepő eredményeket hozott. Annak ellenére, hogy e műfaj életének valójában már az utolsó szakaszához érkezett, néhol az emlékezés nyomán, sok helyen még a recens gyakorlatban rögzíteni lehetett az egyetemes népi színjátszás szempontjából is jelentős játékokat. A dramatikus népszokások a népi színjátékok és maszkos alakoskodások kutatásában az általános következtetések levonásának előfeltétele a játékrepertoár lehetőség szerinti minél teljesebb ismerete mind területileg, mind a hagyományos alkalmakat illetően. A magyar anyagra nem lehet mechanikusan applikálni az európai népi színjátszással kapcsolatos elméleteket és szempontokat.