Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

Teljesen más fejlődési szakaszai voltak pl. az osztrák, svájci vagy az olasz játékoknak, amelyekben a középkori liturgikus színjátszás, illetőleg a commedia dell'arte igen erősen rányomta a bélyegét. A magyar népi színjátszás párhuzamai sokkal inkább a szláv, elsősorban a keleti szláv népek hagyományai felé mutatnak. Az archaikus elemeket pedig olyan örökségnek tekinthetjük, amelyek a magyarság honfoglalást megelőző kultúrájából maradtak fenn a néphagyományban. Az anyag jól bizonyítja, hogy a magyar nép ezen a téren sem szegényebb környezeténél, amint azt sokan vélték, hanem sok tekintetben egyedülálló, önmagát mindig megújító hagyománya volt. Ugyanakkor a magyar dramatikus játékok és maszkok az európai népek szokásaival mutatnak rokonságot. A hasonlóságok, az olykor meglepő egyezések azonban nem jelentik a kulturális elemek átadásának és átvételének formális mechanizmusát, hanem azt mutatják, hogy a magyarság is bekapcsolódott abba a kulturális körbe, amely e téren is az európaiság felé sajátos igazodást jelentette. Szükségszerű fejlődés volt ez, melynek során a honfoglalás előtti elemek újabb és újabb motívumokkal ötvöződtek, s amelyek nyomán a magyar nép folklórját karakterisztikusan jellemző műfaj jött létre. A műfaj kapcsán mindenekelőtt a terminológia, a műfaj meghatározásának a kérdései kerülnek előtérbe. A műfajjal összefüggésben a legkülönbözőbb terminológia használatos: dramatikus népszokás, maszkos alakoskodás, népi színjátszás, népies színjátszás, népi dráma, népi színjáték, alakoskodó játék stb. Mindezek jól mutatják azt a bizonytalanságot és problémát, amelyet a műfaj kutatása nyújt. Ez elsősorban abból származik, hogy a műfaj rendkívül tág területet foglal magába. Valamilyen formában szinte az egész szokáshagyomány kapcsolatban áll, sőt más folklorisztikai műfajok (mese, ballada) is érintkeznek vele. A magyar népi színjátékok kutatása kezdetén a műfaj kerete rendkívül szűk volt, később viszont olyan tágra szélesítették, hogy gyakorlatilag a népélet emberek által gyakorolt minden jelensége belefért. Az előzővel kapcsolatban már említettük, hogy a kutatók a népi színjáték fogalma alá kezdetben elsősorban a vallásos játékokat (betlehemes játékok, vízkereszti játékok stb.) sorolták. Népi drámának tekintették, s a műszínház színjátékainak szabályaira vonatkozó kritériumokkal vizsgálták. A népéletet közelebbről ismerő gyűjtők azonban ösztönösen ráéreztek arra, hogy a népi színjátékokhoz nem lehet a műdráma irányából közelíteni. Ehhez az a felismerés vezetett, hogy a népi dráma, népi színjáték a vallásos játékoknál a néphagyomány nagyobb területét öleli magába. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy a hivatásos színház műfaji kategóriáit a néphagyomány dramatikus játékaira nem lehet alkalmazni. Ha tudniillik csak azokat a jeleneteket, színjátékokat illetnénk azzal a fogalommal, amelyekre a műfaji jegyek ráillenek, akkor nyomban ki kellene rekesztenünk azokat, amelyek a néphagyományban már csak leegyszerűsödött formában ismeretesek, noha pontosan tudjuk azt, hogy egy teljesebb, a színjátszás minden jegyét magán viselő formáknak a szétesett, illetőleg leegyszerűsödött példáival állunk szemben. Az egyszemélyes jelenet is lehet nagyszerű színjáték. Ha a műdráma irányából közelítünk a népi színjátszáshoz, akkor nyilvánvalóan számos műfaji problémába ütközünk. A színjáték, a népi dráma fogalma azonban mindenképpen a műdrámával, a színházban bemutatott színjátékkal való összehasonlítást indikálja. Éppen ezért szükséges a műfaj (Dramatikus népszokás, népi színjáték^