Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

Egyrészről tehát a szokás a szokást végrehajtó, gyakorló, továbbadó emberek együttese miatt szociális jelenség, másrészről azért, mert a szokás jelentékeny része olyan alkotó motívumokat tartalmaz, amely a szociális gondolatot, az összetartozást, magát a közösségi eszmét fejezi ki. Mindezekre a különböző munkaszokások nyújtanak bőséges példákat. A közös munkában, együttműködésben, az azokkal összefüggésben álló szakásokban jut kifejezésre egészen nyilvánvalóan és tanulságosan a szociális jelleg és kapcsolat. Az egyén és a közösség érdeke találkozik, fonódik össze ezekben. Az individuumok lényegében alá vannak vetve annak a csoportnak, amelyhez tartoznak, de a csoport tagjainak érdekei között hasonlóság áll fenn és ez nyújtja a szociális jellegét és értékét mind a csoportnak, mind a csoport tagjai által végrehajtott cselekedeteknek, szokásoknak.

183 A szokás és közösség egymásra visszahat. A közösség nem csak hatást kifejtő hordozója a szokásnak, hanem magát a közösséget is befolyásolja a szokás.

184 Ez nagymértékben megfigyelhető a munkaközösségekkel és munkaünnepekkel kapcsolatban. A fejezet címében jelzett kérdés megvizsgálásának csak egyik iránya ez, amely magát a szokást mint szociális faktort tekinti. Kétségtelen, hogy a szokásnak, különösen a munkaszokásoknak társadalmi szempontból való értékelése az eredetet, a funkciót illetően számos vitás kérdésben megnyugtató eredményt nyújt. Különösen figyelemre méltó eredményre jutott Vilkuna K. a munkaünnepekről írott könyvében a munkaszokások szociális jelentőségével kapcsolatban.

185 Vilkuna K. szerint a munkaünnepek olyan rendezvények voltak, amelyeket a faluközösség állandóan éber szociális érzéke hozott létre és mintegy önmaguktól alakultak ki. A munkaünnepekben a közösség szociális érzéke erősen kifejlődött. A munkaünnepek rendszerint a közös munkákat követték. Ezek nemcsak a szociális érzéket tartották ébren, hanem fontos nevelő alkalmak és értékelő alkalmak is voltak, amelyeknek eredményei szociális szempontból elsőrangú fontosságúaknak számítottak. Ezt a két fontos mozzanatot emeli ki Vilkuna K. a munkaünnepek lényegének megértésével kapcsolatban. Az alaptényező a munkaképesség. Minél nagyobb volt az ember munkaképessége, annál szívesebben látták a közös munkában. A munkaképességet a közös munkaalkalmakkor a csoport tagjai kiértékelték és a véleményüket a legkülönbözőbb módon, többnyire játékos formában kifejezésre juttatták. Különösen az aratóünnepek szokásainak jelentékeny része kapcsolódik ehhez a körhöz. A játékos megnyilvánulások gyakran hatásosabbak voltak minden más természetű bírálatnál. Csak látszólag tréfáltak, a tréfa mögött mindenki értette annak mélyebb célzatát.

186 A munkaünnepek, elsősorban az aratási ünnepek szociális jelentőségét Vilkuna K. kiemeli a házastársi partner kiválasztásával kapcsolatban. A munka pontos, gyors végzése nagymértékben befolyásolta a párkiválasztást. Az ilyen alkalmak fontosságát mutatja az is, hogy a fiatalok, amikor aratni indultak, ünnepi ruhát öltöttek. A mezőgazdasági szokások vizsgálata során nem hagyhatók figyelmen kívül az iménti szempontok. Ezek nyomán a gazdag, szerteágazó hagyomány egyre több részletét világíthatjuk meg. Egyáltalában nem lehet azonban csupáncsak ebből az irányból közelednünk az agrárkultusz egészéhez. A játéknak, a tréfának is komoly mondanivalója van a közösség tagjai számára. Nem egyszerűen csak játékokról van tehát szó, mint ahogy von Sydow C. W. és mások vélték. És ami még fontosabb, a szokáskomplexumnak csak egyfajta vetületei ezek. Számos más motívum kapcsolódik 183 Eskeröd A., 1964. 90.; Vö. Ujváry Z, 1965a. XUSieberEr., 1956. 98. 185 Vilkuna K, 1963. 239-243. 186 Vilkuna K., 1963. 241.