Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

itt egymásba, éppen Vilkuna K. említett művéből is kitűnik, amikor a munkaünnepek szociális jelentőségének tárgyalása után azok mágikus vonásait elemzi.

187 A szociális és gazdasági tényezők szerepének lényege azonban nem az eddig elmondottakban rejlik. Mint fejezetünk bevezetésében említettük, a probléma súlypontját a hagyomány egészével kapcsolatban a szokáshordozók szociális és gazdasági viszonyainak kérdései alkotják. Az előbbiekben arról volt szó, hogy a szokások szociális szempontból mit fejeznek ki. Ebben a tekintetben a hagyománynak csak egy bizonyos része tartozik ebbe a kérdéskörbe. A vizsgálat döntő irányának azonban az ember felé kell fordulni akkor, amikor a szociális és a gazdasági milieu kérdése kerül előtérbe. Valójában tehát arról van szó, hogy emberi, közösségi helyzeteket vizsgálunk és abból vonjuk le a tanulságokat a szokásokra vonatkozóan. Amíg az előzőekben és általában a szokások elemzésével próbáltunk a hagyományozó közösség életére fényt vetni, most a fordított sorrendet kell követni a biztosabb eredmény érdekében. Az ilyen vizsgálatra különösen szép példát mutat Weber-Kellermann I. műve a XIX. századi német aratószokásokkal kapcsolatban.

188 A Mannhardt-féle kérdőívekre kapott válaszok hátterében keresi azokat a szociális és gazdasági viszonyokat, amelyek jellemzőek voltak a múlt századi német parasztság életére, helyzetére. A kérdés arra irányul, hogy egy meghatározott korszak szociális és gazdasági viszonyai milyen hatást gyakoroltak az aratószokásokra, az aratás hagyományára, annak változására, alakulására. A vizsgálat iránya tehát döntően más, nemcsak az előzőekhez viszonyítva, hanem általában a szokások megszokott, hagyományos módját illetően. Weber-Kellermann I. kifejti, hogy amíg Mannhardt W. abból a hatalmas anyagból, amelyet ő is vizsgálat alá von, a mítosz, a kultusz világához kereste az adatokat, ő a fordított utat akarja bejárni: az aratási hagyományt egy komplex munkavilág rajzának tekinti, amely annak hordozóit jeleníti meg azok gazdasági és szociális helyzetének összefüggésében.

189 Weber-Kellermann I. rámutat arra, hogy a parasztság rendkívül differenciált volt és a gazdasági, valamint a szociális viszonyokat tekintve a német nyelvterület különböző pontjain a fejlődés nem volt azonos ütemű. Az aratási szokások alakulásában, értelmezésében döntő tényezőnek tartja a munkások és a munkaadók közötti viszonyt. Egymással szembenálló partnerekről beszél, akik egyrészről a szokás hordozói, gyakorlói, kezdeményezői, másrészről a szokás fogadói voltak. Tulajdonképpen mind az aratómunkások, mind a föld tulajdonosai részt vettek a szokásokban. Azonban éppen a két félnek a kapcsolata nyomta rá erősen a bélyegét a szokások jellegére, tartalmi jegyeire és funkciójára. így pl. Dél-Németországban a gazdálkodásmód és a szociális helyzet nem eredményezett erős feszültséget a gazda, a földtulajdonos, valamint a munkások között, és így bizonyos családias viszony alakult ki. Ezzel szemben pl. Észak-Németország egyes vidékein az osztálykülönbségek merev formái jöttek létre. Más helyeken, mint pl. Poroszország kelet-elbai provinciáiban, kifejlődött a föld nélküli mezőgazdasági munkások csoportja, akik a XIX. század folyamán bérmunkásokká váltak. Weber-Kellermann I. hangsúlyozza, hogy a szokások átformálása, átalakulása eleven és aktív folyamat volt, amelynek a hátterében a munkások és munkaadók közötti antagonisztikus ellentét állt. A kapcsolat, illetőleg az ellentét mértéke a szokások számos variánsának és funkciójának a kialakulásához vezetett. Az aratók munkájuk jogán az aratás ideje alatt uraknak érezték magukat és ebből az időbelileg körülhatárolt hatalmi helyzetükből kiindulva úgy vélték, hogy bizonyos jogok követelésével léphetnek elő. Ebből az igényből erednek pl. a különböző juttatásokat elváró szokások. A hagyomány tehát új céloknak megfelelő értelemmel töltődött meg. A szokások funkciójában 187 Vilkuna K., 1963. 244-245. 188 Weber-Kellermann I., 1965. 189 Weber-Kellermann l, 1965. 47.