Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.

Bodnártánc. Az erdöhényeiek bemutatója Tokajban (1966) Bacchus alakja, azaz tehát még nem szerepelt a hajdani alaprétegben. Ha ezt elfogadjuk, akkor Bacchust jövevénynek, másodlagosnak, a szokáskör újabb rétegébe tartozónak kell tekintenünk. Ha a kérdéses szokás egy szűkebb közösség hagyományához tartozik, a kutató joggal keresi azokat a tényezőket, amelyek a szokást kialakították, s azokat a feltételeket, amelyek révén a szokás a hagyomány részévé vált. Ha a vizsgált szokás, szokásmotívum nem a hagyomány, nem az adott szokáskör belső fejlődése nyomán alakult ki, akkor a közvetítésre, az átvételre irányul a figyelem. Bacchus figurájának az említett közösségek hagyományába való kerülése az eddigi feltevések szerint két irányból történhetett: 1. iskoladrámák hatására alakult ki; 2. idegen néphagyományból jutott átvétel nyomán a szőlőművelés szokáskörébe. Az iskoladráma hatását a népi dramadkus szokásokra a kutatók már többször érintették. Egyáltalán nem kétséges, hogy az iskolai színjátékok egyes elemei bekerültek a néphagyományba. Bacchus az iskoladrámák egyik kedvelt alakja volt, s így joggal vetődik fel a gondolat, hogy vajon nem ezen az úton került-e a néphagyományba. Erdés^ Sándor szerint — bár hangsúlyozza, hogy a népi játékok bakusa a színjátékokból került le —, a hegyaljai Bacchus-figurának nincs kapcsolata az iskoladrámákkal.

111 Bakos József viszont olyan iskoladrámára hívja fel a figyelmet, amelyben Bacchus megjelenítése meglepően egyezik a népi formával. És ezt a drámát éppen Hegyalján, Sátoraljaújhelyen mutatták be 1765 farsangján! A farsangi időszak azért is figyelemre méltó, mert Bacchus a népszokásban is farsangkor szerepelt. Az említett drámában Bacchust így szóiingatják: 0, nagy Bacchus! S^ervus^ Bacchus! A népszokásban ugyancsak így köszöndk Bacchust; sőt a sáfárkötênytt is ez került: S\ervus^ Bacchus pajtás^

2 A kapcsolatot egyeden mozzanatra nem alapozhatjuk. Az iskoladrámából való alászállásban magunk is kételkedünk. Főképpen azért, mert aligha lehetne megmagyarázni, hogy Hegyalja számos községe közül miért éppen csak az említettek hagyományába került a dráma figurája. A hatás azonban feltételezhető, különösen, ha a megszólítás s^ervus^na gondolunk, amely mint köszönési forma, teljesen új a népi közösségekben. 111 Erdés^ Sándor, i. m. 14. 112 Bakos József, i. m. 25.; vö.: Dömötör Tekla: Népies színjátszó hagyományaink és az iskoladráma. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának évkönyve az 1952—53. évre (Budapest, 1953.) 211.