Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

a hagyományok az uralkodó érdekekből nőnek ki és ahogy ezek változnak, úgy változnak a hiedelmek és szokások is. A kutató feladata, hogy megállapítsa, a hagyománynak melyik része tartozik az örökölt sémához és melyik alakult újonnan. Ezért nem csak az uralkodó érdekekkel kell számolni, hanem a már létező hagyomány rendszerével is. Ebben valószínűleg van már „uralkodó hagyomány" is, amely különböző területeken másképpen jelentkezhet és így ecotypalis jellegű hagyományt alkot. A környezetben lehetnek ugyanis olyan elemek, amelyek speciális jelentőségűek és amelyek rögzíthetik vagy lokalizálhatják a hagyományt. Ezzel van összefüggésben — s ez Eskeröd A.-nak ismét fontos megállapítása -, hogy a közösség minden csoportjának megvan a maga sajátossága a hagyományt illetően. Kifejti, hogy az agrárkultúra területén sok olyan szokás és hiedelem van, amelyek a közösség normáihoz igazodnak, de ugyanakkor eltérő szükségleteket és érdekeket képviselnek. Ezek a hiedelmek, gyakorlati tevékenységek kapcsolódnak a gazdasági év ritmusához, a ritmikus ciklus minden stádiumával szoros kapcsolatban állanak. És mivel a vegetációval összefüggő tevékenységek évről évre rendszeresen visszatérnek, a domináns érdekek jelentős stabilitást mutatnak. Azaz tehát állandó, évszakonként aktualizálódó, minden évben visszatérő alapvető emberi szükségletek és érdekek vannak, amelyeknek megfelelően azokhoz bizonyos hiedelmek és szokások kapcsolódnak. Eskeröd A. tehát az agrárkultúrával kapcsolatos hagyományt koncepciójának megfelelően a domináns érdekekkel magyarázza. A földműves a saját érdekének megfelelően viszonyul a mezőgazdasági munkákhoz. Elsősorban az érdekli, hogy milyen lesz a termése. Éppen ezért ez az uralkodó érdek irányítja a földművest arra, hogy megfigyelje azokat a jó vagy rossz előjeleket, amelyek befolyásolhatják a termést és ugyanaz a mentális viszony kényszeríti a hagyományos szabályok követésére. Az tehát, hogy az aratáskor levágott utolsó kéve nagy, jó jel, mert azt jelenti, hogy a következő évben bő aratás lesz. Ez a földműves domináns érdeke és éppen ebből következően Eskeröd A. szerint ezeknek a különleges kévéknek nincs közük a termékenység démonaihoz. Egyébként Eskeröd A. munkásságának egyik fő törekvése, hogy a vegetációs démonok létezését cáfolja. A mezőgazdasági szokásokról írott könyvének fejezeteit ez a törekvés motiválja. Ha ezt jellemezni akarnánk, az ő koncepciójára érvényes fogalommal azt mondhatnánk, hogy Eskeröd A. domináns érdeke a vegetációs szellemek teóriájának szétzúzása. így azután könyvének minden fejezete két pólus között mozog: a földműves domináns érdeke — Eskeröd A. egyéni domináns érdekének megfelelően - szembeállítva a vegetáció démonaival. Az Árets äring egyes fejezeteiben Eskeröd A. azokkal a szokásokkal és hiedelmekkel foglalkozik, amelyek az uralkodó érdekektől függenek és azokkal állnak összefüggésben. Megállapítja, vannak olyan mezőgazdasági szokások, amelyek kevés természetfölöttit tartalmaznak. így pl. a cselekvés egyszerű motívumának tartja azt, amikor a gazda a mezőről hazavisz egy köteg gabonát és a sarokba vagy a mennyezetre helyezi. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a gazda kimegy a mezőre, megnézi, vajon megért-e már a gabona az aratásra és visz belőle az otthonába. Az aratás kezdeti szokásainak csak az a lényege, hogy biztosítsák a jó eredményt. A derékfájás elleni cselekedetekkel is ezt igyekeznek elérni. A domináns érdek kívánja meg a gazdák közötti versengést. A versenyek különösen aratás idején figyelhetők meg. Az aratás az év legtöbb munkát nyújtó időszaka és a földművesek sok módszert alkalmaznak, hogy felülmúlják egymást. Nem arról van tehát szó Eskeröd A. véleménye szerint, hogy a gazdák azért sietnek az aratással, hogy a bábu alakjában formált gabonadémont tovább adhassák annak, aki még nem aratott le, illetőleg nehogy mások, akik korábban learattak, az ő földjükre dobják. Mivel nem ez a cél, a gabonadémon létezése ebben az összefüggésben sem bizonyítható. A kutatók által sokat vitatott utolsó kéve funkciója Eskeröd A. szerint csupán emlékezés arra, hogy befejezték az aratást és mintegy hálaadást jelent, amikor a szobába viszik, remélve azt, hogy a következő évi termés is jó lesz. A kéve antropomorffá való alakítása pedig többnyire csak a tréfát szolgálja. Megtréfálják azt az embert, aki utolsónak fejezi be a munkát