Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.
A bemutatott példákkal egyező változatot Tápiószeléről és Szentesről ismerünk. 67 Ez utóbbit Dömötör Tekla vetette össze egy korai variánssal. 68 A népi változat előképét a klasszikus irodalomig követhetjük. György Lajos kutatásaiból tudjuk, hogy az anekdota két szereplője a legrégibb latin nyelvű emlékében Tollius és Theodoricus. Véleménye szerint a dialógus plautusi fordulatokkal cifrázott fordítása a hasonló elemekből álló népies tréfának, amely széles körben ismeretes volt az európai népeknél, s egy magyar nyelvű iskoladráma közjátékaként Nagyenyeden már 1698-ban bemutatták. 69 A magyar néphagyományban a párbeszéd népköltészetbeli prioritása nem igazolható. A példák a felülről való szállományt mutatják. A néphagyományba való alászállás elsősorban a ponyvanyomtatványok és a kalendáriumok révén történt. Jól bizonyítja ezt pl. egy 19. század eleji kalendárium. Az 1825. esztendőre kiadott Miskolc^i nemzeti kalendárium a' két magyar ha^a hasznára az Elegyes dolgok, és történetek rovatban A' két Barátok címmel közli a párbeszédet, amelyet az eredeti szövegnek megfelelően mutatunk be. AZ EDGYIK: Ejnye Pajtás! be régen nem láttalak. A MÁSIK: Régen bizony Pajtás! Azólta meg is házasodtam. AZ EDGYIK: Örülök rajta Pajtás! Hát kaptál-é vele valamit? A MÁSIK: Papíros pénzben tíz ezer forintot. AZ EDGYIK: Az már szép szerencse. A MÁSIK: Nem igen szerencse biz' az; mert Juhokat vettem rajta, azok pedig mind megdöglöttek. AZ EDGYIK: Ez már rettenetes kárvallás. A' MÁSIK: Nem igen rettenetes kárvallás biz' az; mert a nyári hasznából, és a' dög bőrök árából bevettem a' tíz ezer forintot. AZ EDGYIK: így tehát csak ugyan szerencsés ember vagy Pajtás. A' MÁSIK: Éppen nem Pajtás! mert megégvén a' házam, a' tíz ezer forint mind bele égett. AZ EDGYIK: De már ez csak ugyan szörnyű fátum. A' MÁSIK: Nem oly' igen szörnyű fátum biz' a' Pajtás; mert a' Feleségem is bele égett. A kalendáriumi példa és a népi változatok hasonlósága nyomán egyáltalában nem kétséges, hogy a néphagyomány forrását a kalendáriumokban és a nép közé került nyomtatványokban találjuk meg. A tréfás történet párbeszédes formája szinte önként kínálta a bemutatás, az eljátszás lehetőségét. Az alászállás és a folklorizálódás útja gördülékeny volt. Az eltérések egyáltalában nem érintik a történés lényegét, a párbeszéd felépítését, a fokozatos haladást a csattanóig. Nagyszerűen fogalmazott „irodalmi" szerzemény, amely a folklórba könnyedén bejutva élénkítette és gazdagította a néphagyomány prózai és dramatikus repertoárját. Az európai népi párhuzamok feldolgozására még nem került sor. A vándor anekdota népszerűségét a források igazolják, azonban kevésbé ismeretes a színjátékok repertoárjában való megjelenése. Idevonatkozóan egy rendkívül figyelemre méltó párhuzamot említünk. Az orosz néphagyományból Propp Vladimir jakovlevics Maks^imov S%. E-re való hivatkozással közli, hogy a téli, karácsonyi időszakban a fonókban játékok keretében a földesúrról egy dialógust adtak elő, amelyben 67 Vicáján István: Párbeszédek. Magyar Nyelvőr, XVIII. 1889. 524. Ugyanezt közli: Binder Jenő: Néhány népies tréfánk rokonsága. Erdélyi Múzeum, IX. 1892. 389. Königsfed Vilmos: Tréfás dalok. Magyar Nyelvőr, V. 1876. 46. 68 Dömötör Tekla: Népies színjátszó hagyományaink és az iskoladráma. In: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának Evkönyve az 1952-53. évre. (Szerk.: Kardos Tibor) Budapest, 1953. 204—205. 69 György Lajor. Világjáró anekdoták. Budapest, 1938. 179-180.; Uő.: Kónyi János Demokritusa. Budapest, 1932.; 18. századi lejegyzés: Kónyi János: A mindenkor nevető Democritus, avagy okos leleményű furtsa történetek. Budán, 1796.; L. Dömötör Tekla: i. m. 204, 216.
