Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.

és a nézők szoros kontaktusban álltak egymással, sőt, az utóbbiak a jelenetek során gyakran aktív cselekvőkké, játékosokká váltak. A játékosok és a közönség kapcsolata kedvezően hatott a népi színjátszás fejlődésére. A fonók jelentőségét a népi, közösségi életben, a folklorisztikai hagyományok megőrzésében és továbbadásában a kutatók egyaránt hangsúlyozzák. A fonóbeli szokáshagyományról az első fontos áttekintést S^endrey Zsigmond adta, aki több olyan történed adatot emHt, amelyből a fonók nagy múltja tűnik ki. A példák többsége szerint a fonókat a mulatozások, az ivások, táncok, a „fajtalan", „buja" énekek, mesék, s más megbotránkoztató „rosszaságok" miatt dltották.

1 Hiába voltak azonban ezek a tiltások — a 16. századtól kezdődően, s még a két világháború közötti időszakban is — a fonó évszázadokon keresztül megőrizte a munkával és a szórakozással összekapcsolódó funkcióit. A néphagyomány, a szokások, a dalok, mesék stb. fenntartására a fonó rendkívül alkalmas közegnek bizonyult. Ebben a népi társadalom legaktívabb csoportja, a legények és a leányok (18-25 év) közössége vett részt. A fonó sokrétű funkciójáról, különösen a folklorisztikai szempontból való jelentőségéről Lajos Árpád kutatásai szolgálnak kiváló példákkal. Az ő nevéhez kapcsolható egy nagy terület fonóbeli hagyományainak falvankénti vizsgálata és a tanulságok elemzése. Nagy munkája a borsodi fonóról a népköltészeti hagyományok gazdag tárháza. Rámutatott arra, hogy a komédiaszerű maskarázások a legszívósabban a fonóban maradtak fenn. Ezek mellett a népi dráma, a népszínjátszás fejlettebb formáira is voltak példák elsősorban a balladák dramatizálása révén.

2 A fonó játékaival és maszkos alakoskodóival a szatmári falvakban való megfigyelés nyomán részletesen foglalkoztunk Ferencié Imrével írt munkánkban.

3 Az anyag bemutatása kapcsán a farsangot emeltük ki, bár a játékok zöme a fonóban került bemutatásra. Az egyébként farsangosnak, farsangolónak nevezett jelenetek szorosan kapcsolódtak a fonóhoz, a fonó közösségéhez. A magyar nyelvterület egészére kiterjedő vizsgálataink nyomán úgy ítéljük meg a szatmári játékokat, hogy azok zömmel a fonóbeli színjátszás repertoárjába tartoznak, s csak nevükben utalnak a farsangra. Ezeket a játékokat a fonóban a farsangi időszakon kívül is bemutatták. Úgy látom, hogy a farsangos, farsangoló mint utójelző {medve-farsangoló, betyárfarsangos stb.) a „műfajra", a játék jellegének (tréfás, maszkos, komédiaszerű játék) a megjelölésére vonatkozik, s nem a farsanggal mint időegységgel való kapcsolatára, mivel voltaképpen a népi farsang látványos megnyilvánulásai rendszerint farsang utolsó három napjához kapcsolódtak, s annak a szokáshagyományában nem a szobai jelenetek, hanem a felvonulós játékok, s az egész falura kiterjedő megnyilvánulások kaptak helyet. Éppen ezért az alábbiakban több szatmári példát a fonó játékai közé sorolunk. 1 S%endrey Zsigmond: Magyar népszokások a fonóban. Ethn., XXXIX. 1928. 147 kk.; Az itt említett példákhoz további adalék a múlt század második feléből: „...nehezen mennek ki a szokásból az úgy nevezett fonókák, melyek a legrégibb időtől fogva hasztalanul tiltatnak, a rokonfajta fosztókákkal együtt. Fő céljuk nem a munka, hanem a mulatság, mely pletykabeszédeken, üleden dalokon kívül gyakran táncból és átöltözködött személyek kóborlásaiból áll." Zsilinszky Mihály: Szarvas város történelme és jelen viszonyainak leírása. Pest, 1872. 148.; A Jászkun Kerület tiltó rendelkezéseiből, 1747: „aki a fonókat bé fogadgya 12. forint büntetése lészen, az iffijak peddiglen megkorbácsoltatnak..." 1796: „Azon Gazdák, akik tulajdon hajlékjokban fonó házat tartanak és oda legényeket gyülekezni megengedik, nemkülönben azokat is, akik Bort mérvén a Bor ivókat Házoknál tartyák egy R. forintra büntettetni meghatároztatik." S^abó\Jis%ló: Faragott guzsalyok és rokkák Szolnok megyében. Kiállításvezető. Szolnok, 1982. 15. 2 \jijos Árpád: Borsodi fonó. Miskolc, 1965.; Uő.: A fonó folklorisztikai kutatásának problémái. A Herman Ottó Múzeum Evkönyve, IX. 1970. 341—369, 360.; A fonó mint szórakozási alkalom. Janó Akos: A társasmunkák, s a kendermunkák társas jellege Szatmárban. Ethn., LXXV1I. 1966. 523. 3 Ferenc^i Imre—Ujváry Zoltán: Farsangi dramatikus játékok Szatmárban. Műveltség és Hagyomány, IV. 1962. L. itt a fonóval kapcsolatos további irodalmat. Számos adalékot 1.: Makkal Endre-Nagy Ödön: Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez. Kolozsvár, 1939.