Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások III.
(Bevezetés népéletet közelebbről nem ismerők számára bizonyára feltűnik, hogy a dramatikus játékok y~L. színhelyei közé tartoznak a munkaalkalmak is. A helyszíni vizsgálatok és a gyűjtött anyag azt mutatja, hogy néhány munkaalkalom — a munkaalkalmak pihenőidői — a népi színjátszásra, a maszkos alakoskodásra kiváló lehetőséget nyújtottak. A dramatikus játékok gazdag repertoárja bontakozik ki előttünk a munkaalkalmak színjátszásában. A dramatikus játékok, a maszkos alakok — teriomorf és antropomorf figurák egyaránt — szinte valamennyi változata előfordul a különböző munkával kapcsolatos szokáshagyományban. A nagyszámú munkaalkalmak közül a népi színjátszásra természetszerűleg csak a társaságban, közösségben végzett munkák idején került sor. Ilyen munkaalkalom volt késő ősztől kora tavaszig a fonó, a dohánycsomózó'vagy dohány simító, ősszel a kukoricafosztó, dörzsölő, szüret, ősszel-télen a tollfosztó, disznótor, nyáron a legnagyobb munkaalkalom az aratás, valamint a summás csoportok legkülönbözőbb munkaalkalmai. A munkaalkalmakhoz kapcsolódó színjátékszerű szokások, maszkos alakoskodások igen jól igazolják azt, hogy a magyar nép játékra, szórakozásra való kedve és igénye nemcsak az ünnepnapok, a kalendáris hagyománykör és az egyébként is szórakozást nyújtó lakodalom alkalmával nyilvánult meg, hanem a közösségi élet más alkalmain is. A munkaalkalmak játékai szorosan összefonódnak a jeles napok, lakodalom stb. színjátékszerű szokásaival. A jelenetek, maszkos alakok repertoárja nyilvánvalóan a magyar népi színjátszás egészére vonatkozó hagyományban gyökerezett, abból táplálkozott és azzal volt egyező. Ezek a játékok — néhány tipikusan munkaalkalmi szokás (pl. szüret, disznótor egyes játékai) kivételével — más alkalmak (jeles napok, lakodalom stb.) színjátszó repertoárjában is előfordulnak. Különösen vonatkozik ez a fonóra, amelynek a hagyománykörében a magyar népi színjátszásnak szinte a teljes repertoáranyaga ismeretes. A fonóházak a magyar népi közösségek életében sajátos munka- és szórakozási helyet képviseltek. Szerepük a néphagyomány megőrzésében, ápolásában, a folklorisztikai kultúra generációról generációra való átadásában rendkívül jelentős volt. A munka és a szórakozás kapcsolata a fonóban mutatkozott meg leginkább. A fonás, a munka folyamatában is lehetett dalolni, meséket, anekdotákat stb. elmondani, monológot, párbeszédet előadni. A kisebb-nagyobb szünetek, vagy naponként a munka befejezése utáni közösségi együttlét a szórakozás megannyi formájának éltetője volt. A fonóház, ahol a résztvevők egy meghatározott közösséget képviseltek, a színjátszásnak, a maszkos alakoskodásnak is kiváló alkalma és helye volt. A játékosok és a nézők szoros kontaktusban voltak. Lényegében a „színpadon" voltak a nézők. A közönség mintegy körülfogta a szereplőket, s gyakran maga is a játékok részesévé, aktív szereplőjévé vált. A fonóházi játékok — amint azt majd látjuk - rendkívül változatosak voltak. E téren a többi munkaalkalomhoz viszonyítva különösen fontos hely illeti meg. Más munkaalkalmakkor a játékok nemcsak kisebb változatban fordultak elő, hanem a körülmények miatt lényegesen körülhatároltabbak voltak, s néhány munkaalkalommal csupán egy-két hagyományos játék ismétiődött, s éppen a hely, a szituáció, a játszási körülmények sajátos volta miatt (pl. hodály, istálló, tanyaudvar) a
