Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

meg csutkával, tengericsővel, sárgarépával stb. imitálva, s vannak példák arra is, hogy a játékos nem az imitációt, hanem a saját falloszát mutatta. A halottas jelenet a többszereplős játékok közé tartozik, s a bemutatás fontos feltétele a szereplők összehangolt játéka. A játékosok a lakodalom hivatalos vendégei közül valók. A jelenetet egy alkalmilag összegyűlt közönség előtt mutatják be. A temetést parodizáló játék a lakodalmi szokáshagyománynak önálló betétje, abból kiemelhető, függetleníthető része, s ahol bemutatták, a lakodalom szertartásának mindig fontos eseménye volt. A Nagy Magyar Alföld falvaiban lakodalom alkalmával gyakran került sor esküvőt parodizáló jelenetekre, míg ez a játéktípus más magyar területeken főként a farsangi hagyománykörben fordult elő. Az álesküvő szertartásában elhangzó szövegek obszcén jellegűek. A jelenet az eskü, az áldás vagy ima és a szertartás parodizálásán alapul. Ezen kívül a játékosok komikus arckifejezése, a mimika és a hanghordozás nyújtotta a jelenet attrakcióját. Az álvőlegénynek és az álmenyasszonynak a valóságtól alig eltérő ún. arcmódosító maszkja volt. A lakodalomban az utánzó játékok számos változatával találkozunk. Különösen kedvelt volt a mesterségek, foglalkozások és a különböző genre-alakok megjelenítése. A népi szemlélet sajátságosan tükröződik abban, hogy a folklór különböző műfajainak gyakran témául szolgáltak a vándoriparosok, a faluról falura járó kereskedők, a vásárok jellegzetes alakjai, az idegen nemzetiségű személyek és a társadalom perifériájára került alakok. Különösen előszeretettel jelenítették meg ezeket a dramatikus népszokásokban, a színjátéka jelenetekben és a különböző improvizációs játékokban. Gyakran önálló játékban, a jelenet főszereplőjeként lépnek színre, olykor azonban csak mellékalakok, többnyire a felvonulós játékok alkalmával. A lakodalomban a genre-alakok általában egyéni szereplőként jelentek meg. A mesterséget bemutató játékok kedvelt alakja volt a kovács, a cipész? a borbély, a kéményseprő, a molnár, a kocsmáros, az orvos stb. A jelenetben a foglalkozást, a mesterséget az arra jellemző mozdulatokkal utánozták. A genre-alakokat megjelenítő játékoknak gyakori szereplője volt még a betyár, a huszár, a csikós, a cigány és a koldus. Közkedveltek voltak a nőt, terhes asszonyt alakító jelenetek is. A lakodalmi genre-jelenetek sajátos és a többi más nemzetek képviselőit utánzó alakoskodóktól némileg eltérő alakja a török. A magyar népi dramatikus színjátékszerű szokásokban a török szereplése a nyelvterület egészén gyakori lehetett, és mélyen gyökerezik a magyar nép történelmi múltjában. A katonáskodással összefüggő sajátos eseményt elevenítettek fel a verbuváló játékok. A verbuválás fő mozzanatainak egyszerűsített, dramatizált megjelenítése az esemény egykori jelentőségét mutatja, amely alkalomnak felidézése mindig mély hatást váltott ki a népi közösségekben. A verbuváló játékokhoz kapcsolódó tánc külön kutatási területet jelent. Hasonlóképpen további vizsgálatra van szükség a kialakulás időpontjának és a játék elterjedési területének megállapításához. A versek minden bizonnyal egy forrásra vezethetők vissza. A diákirodalom hatásával föltédenül számolni kell. A lakodalom kedvelt játékai közé tartoztak az ítélkező és álkivégzp, illetőleg a kakast megölő játékok. Idevonatkozóan a jeles napok játékaival kapcsolatban már említettünk példákat. Rámutattunk arra, hogy a kivégzéssel, megöléssel záruló ítélkező játékok az európai farsang jellegzetes szokáshagyományába tartoztak. A nagyszámú példa a lakodalmi és farsangi játékok összefüggéséről tanúskodik. Az ítélkező játékok a lakodalomba a farsangi szokáskörből kerültek át. Ennek a feltételeihez minden bizonnyal hozzájárult az, hogy a lakodalmak főleg farsang idején voltak. Az átkerülés azonban nem volt véleden, mint ahogy azt az ítélkező játékok funkciója bizonyítja. A lakodalom állatalakoskodásában a legnagyobb jelentősége a lóalakításnak volt, azonban a medve-, a bika- vagy a kos- és a gólya-alakoskodás is előfordult. A ló és a gólya az alföldi és a dunántúli lakodalmakban egyaránt ismeretes, a medve azonban főleg az alföldi falvakban jelent meg. A példák