Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

részében egy hős lopja el a magokat az égből és ülteti el a földön. Indonéziában különösen fontos motívum a rizs ellopása az égből. Egy motívumcsoportban a hősnek az úgy sikerül; hogy a lábán levő sebbe, ill. repedésekbe rejti el a magokat, amelyeket azután elvet a földön. A maguktól működő mezőgazdasági eszközök motívuma számos mítoszban előfordul. Ezekben a mítoszokban, amelyek a pre-Columbian amerikai és az indonéz folklórban egyaránt ismeretesek, a munkaeszközök emberi beavatkozás nélkül saját maguktól művelik meg a földet. A kapa — elsősorban erről a mezőgazdasági eszközről van szó - megtisztította a fogyasztható növényt termő földet a gyomtól anélkül, hogy emberi kéz beavatkozására szükség lett volna. A megtermett növényt maguktól járó kosarak vitték haza. A fejszék maguktól vágták ki a bokrokat és a fákat. Ennek a kellemes állapotnak részben az vetett véget, hogy az emberek kinevették a maguktól működő eszközöket, részben pedig gonosz lények állították meg azokat. Ezzel a motívummal kapcsolatban Hatt G. feltételezi, hogy ebben az esetben a motívum diffúziójáról van szó. Hatt G tanulmányából elénk tárul az agrárfolklórnak számos olyan motívuma, amelynek a szokásokban és a rítusokban találjuk meg a vetületét. A vegetációval kapcsolatos mitikus lény létezésének hiedelme teljesen kétségtelen a pre-Columbian amerikai és az indonéz folklórban. A kérdést nem kívánjuk csak úgy egyszerűen feltenni a vegetáció démonaiban, szellemeiben kétkedő, azokat tagadó kutatóknak, hogy ilyen hiedelmek és mítoszok miért éppen csak Európában nem voltak, hogy az európai népek miért nem hihették egykor a vegetációval összefüggésben álló lényeket? Nyilvánvalóan nehéz a bizonyítás. Az újkori anyagból csak következtethetünk, hipotéziseket állíthatunk fel. Az ilyen kérdések felvetésével sokkal inkább megvan a tudományos megismerésnek a lehetősége, mint a merev elzárkózásnak és tagadásnak. Néhány alapvető motívum tanulságosan párhuzamba hozható az Ovilág, az európai agrárhagyomány egyes elemeivel. Az egyik legfontosabbnak ítélt mozzanat, a természetfeletti lény megölése, a terménnyel való kapcsolata, a terménnyel való azonosítása, az abban való továbbélése az európai hagyománynak is egyik fontos kérdését alkotja és az előzmények kutatásában kiindulási alapul szolgál. Az elemző, a funkcionális szempontú vizsgálatnál nem hagyhatók figyelmen kívül azok a motívumok, amelyek pl. az európai hagyományban széles körben elterjedtek, ismertek, mint pl. az antropomorf figura készítése gabonából, a vízbevetés, a maguktól működő eszközök és a magok ellopása az égből. A pre-Columbian amerikai és az indonéziai agrárfolklórra különösen fontos figyelmünket fordítani, amiatt az elvi vonatkozás miatt is, amelyre már e fejezet bevezető soraiban tettünk említést. Ez a diffúzió kérdése, amelynek európai problémáira más helyen kitérünk. Hatt G. igen tanulságosan mutat rá erre a kérdéskörre. Hosszú időn át az a tétel tartotta magát, hogy a preColumbian amerikai földművelés teljesen amerikai eredetű. így fel sem vetődhetett az a kérdés, hogy Délkelet-Ázsia és Amerika között kulturális kapcsolat létezhetett. A pre-Columbian amerikai és az indonéz agrármítoszok hasonlóságát a Csendes-óceán keleti és a nyugati részén egymástól független fejlődés eredményének tulajdonították. A meglepő hasonlóságot úgy tekintették, mint az elemi gondolkodás azonosságának eredményét. Ha ez valóban így lenne — amint a gondolatot Hatt G. továbbviszi -, az ázsiai és az amerikai agrárfolklórt úgy kellene tekinteni, mint a párhuzamos fejlődés érdekes példáját, az emberi szellem egységének megdöntheteden bizonyítékát. Továbbá, el kellene fogadni azt, hogy a pre-Columbian Amerikában minden termesztett növény amerikai eredetű, a Kolumbusz előtti időben alakult ki, és úgy fejlődött, hogy semmilyen lényeges hatást nem gyakorolt rá az Ovilág. Ebben az esetben természetszerűleg különösen valószínűdennek tűnik az, hogy bármilyen agrármítosz, agrárrítus a pre-Columbian időkben terjedt volna el Ázsiából Amerikába vagy fordítva. Azonban, ha elfogadjuk azt, hogy az ázsiai földművelők átkeltek a Csendes-óceánon — a tenger nem jelentett áthághatatlan akadályt -, a táplálékul szolgáló