Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
növényekkel együtt nyilvánvalóan magukkal vitték a folklórjukat is. És ez megadja a választ az indonéz és a pre-Columbian amerikai agrármítoszok és -rítusok közötti nagyfokú hasonlóság okának kérdésére. A kapcsolat természetesen különböző időszakokban történhetett és számolni lehet a belső fejlődéssel is. Rámutat Hatt G. arra is, hogy az ázsiai hatás az indonéziai rizstermelésre, a rizzsel kapcsolatos mítoszokra igen jelentős volt. 140 Az ázsiai hatás és kapcsolat lehetősége a pre-Columbian amerikai és indonéziai agrárfolklórra az európai kutató számára is tágítja a kitekintés horizontját. A kulturális elemek nagy távolságokat járhatnak be és a fenti példák nyomán úgy tűnhet, téren és időn átszárnyalva az emberiség szellemében találkozik egymással. Nem hagyhatjuk itt figyelmen kívül azokat az újabb eredményeket, amelyek éppen az összekötő szálakat keresik az európai és a délkelet-ázsiai, indonéziai kultúrák között. Ha láncszemként összefonódó kapcsolatokat látunk a pre-Columbian amerikai és indonéziai agrárfolklórban, amelyeknek megvannak a közbeeső láncszemei Ázsia irányába, a további láncszemeket is egymásba lehet illeszteni Ázsiától Európa irányába. A vándorlás-teóriával kapcsolatban láttuk már idevonatkozóan a fontosabb kérdéseket. E fejezettel összefüggésben Kunst J. vizsgálataira kell rámutatnunk, aki Indonézia és a Balkán közötti kulturális kapcsolatok kérdéseit veti fel. 141 Kunst J. tanulmánya számunkra elvi vonatkozásaiban figyelemre méltó. Nem az agrármítoszokkal kapcsolatos összefüggéseket vizsgálja. Számunkra azonban az általános tanulságok a lényegesek. Ha bármely folklórjelenségnél meggyőzően be lehet a kapcsolatot bizonyítani, annak az eredményét alkalmazhatjuk az agrárkultusz rítusaira is. Kunst J. a zenei sajátosságok és eszközök meglepő hasonlóságát vette észre a balkáni és az indonéziai kultúrában. Amint írja, egyes esetekben nemcsak bizonyos hasonlóságról vagy párhuzamról van szó, hanem teljes azonosságról. A népi hangszerek közül említi pl. az ún. dupla fuvolát (dvojnice), a tripla fuvolát (sloskinje) Jugoszláviából, ill. ugyanezen hangszerek megfelelőit (foi doa, foi dogo) Nyugat-Floresből. A hasonlóság kimutatásához a népi kultúra más területéről is hoz példákat. Bemutat egy horvát népi szőttest és egy Közép-Borneóból (Tebidah Dyak) való gyékényfonatot, amelyeken a geometrikus díszítések szinte teljesen megegyeznek. Fényképen is bemutatja a szlovén farsangi szokásokgambelának nevezett állatmaszkját, állatutánzását, amelynek Kunst J. szerint a félreérthetetlen megfelelője Bali és Jáva szigeten a barongan nevű állatjelmez. További párhuzamokat sorol fel még a kígyókultusszal, az életfa-motívummal stb. kapcsolatban. A hasonlóságok nyomán Kunst J. kifejti, hogy kétségkívül sok olyan kulturális párhuzam van a földön, amely nem kölcsönzés eredménye, hanem a közös emberi természet kifejezője, vagy pedig azokban a feltételekben gyökerezik, amelyek az egész földön azonosak, esedeg a puszta véletien jelenségei. Azonban úgy véli, hogy azokat az elemeket és jelenségeket, amelyeket ő vizsgál a balkáni és az indonéziai kultúra összefüggésében, nem lehet az azonos gondolkodás eredményének tekinteni, vagy véletlennek tulajdonítani. Korábban már feltételezte, hogy a hasonló jelenségek valamikor annak az ősi neoHtikus-megalitikus kultúrának a részei voltak, amelynek a bölcsője valahol a mediterrán medence keleti részén lehetett és amely évezredek során terjedt el Ázsia és Óceánia nagyobb részén. Heine-Geldern R., akire Kunst J. hivatkozik, a kapcsolatokat nem helyezi vissza a megalitikus korba, hanem a hasonlóságokat a nagy népvándorlás idején keletkezett kultúrák maradványainak tartja. Heine-Geldern R. szerint az ún. pontusi migráció egyik ága elérte Kelet-Indonéziát. A ván140 HattG., 1951. 902-905. 141 Kunst]., 1954.; A kérdés nagy irodalmából itt csak Kunst J. kutatásaira hivatkozom.
