Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

Amint a leírásból kitűnik, az A típusú, lómaszk volt ismeretes Karcagon és minden valószínűség szerint általában a kunsági területeken. A játék funkcionális szempontból különösen figyelemre méltó. Kettős halált láthatunk: meghalt a ló és lovasa, a huszáris. Ez utóbbi „eltemetése" összekapcsolódott a halottas játékkal. A Duna-Tisza közd alföldi területről, a Kiskunságból említek példákat az állatalakoskodásra. Kiskunfélegyházán az A típusú, játék volt ismeretes a lakodalomban. Egy legény bot végén cserépfazekat tartott fejmagasságban, egy másik mögéállt, kissé megdőlve előrehajolt és a fejét a hátához támasztotta. Patraccal letakarták őket. Egy fiú felült a lóra, s így mentek be a szobába, ahol alkudoztak az állatra, majd a lovas nagyot ütött a ló fejére: a cserépfazékra, ami csörömpölve hullt szét, s a lovat alakító két játékos szétugrott, a lovas lehuppant a földre, azután kiszaladtak a házból. Kecelen (Bács-Kiskun m.) a s%amara%ástiak nevezett játék az A típusba, tartozik, de a fej alakítása a B típus egyes variánsaira emlékeztet. Az A típusban leírt módon az előrehajló játékos egy rudat tartott maga előtt, amelyre cserépfazekat tettek. A hasonló variánsoktól abban tér el, hogy a fazekat lepedővel, vagy más anyaggal beburkolták, rongyból vagy papírból fület készítettek, s az így elkészített fejet a nyaki résznél a játékost borító lepedőhöz erősítették. A lepedő alá bújt legény az állat fejét a rúdon tartotta. A vőfély, mint a szamár gazdája, eladásra kínálta. A vendégek alkudtak a vőféllyel, aki nagy árat kért az állatért. A vevők tréfálkoztak, ugratták egymást. Javasolták, hogy mivel drága az állat, vegyék meg közösen: - Tied lesz, komám, a hátulja, enyém meg az eleje! Az e típusú játék vásárlási jelenetének hagyományos szabályai voltak. Az állat „megvásárlása" nem jöhet létre, azaz senki nem kínálhatta a gazda által kért összeget. A jelenet legfontosabb mozzanata, az állat megölése éppen a vevők csekély összegű kínálata miatd bosszankodás eredménye. A keceli variánsban — akár a karcagi példában - a megöléshez, az állat elpusztításához a siratás kapcsolódott. A gazda ráborult az összeesett, „kimúlt" állatra, jajgatott, s az „elhunytat" dicsérte, életéből példákat emlegetett: - Milyen jámbor állat volt! O, hányszor elvitt a lányokhoz, meg az asszonyokhoz! Egy nézőhöz fordulva: - Emlékszel-e, Pista, amikor először mentünk vele a Julcsához?! Ketten ültünk a jámbor hátán! Egy női vendéghez fordulva: - Mariskám, téged se viszlek többet szamárháton, pedig tudom, mennyire szeretnéd! Ilyen és ehhez hasonló siratóval zárul a jelenet.

187 A s^amarazas kedvelt mulattató játék volt a kiskunhalasi lakodalmakban is.

188 A kettő közötd kapcsolat feltételezhető. Az A típusú, állatalakoskodásra a Duna—Tisza közén adataink vannak még Aporkáról, Tápiószecsőről (Pest m.), Tápéról, Röszkéről, Sövényházáról (Csongrád m.). Aporkán a lovat ajándékként kínálták a vőlegénynek. Tápiószecsőn lindácska néven ismerték, s a század elejéig a fonóban játszották. Tápén a lóalakítás a csendőrrablózás játékban fordult elő. Röszkén a jelenet a verses-énekes lóbúcsúzpatóra. épült.

189 A széles körű elterjedésre és a kapcsolatok kérdéseire a további kutatások nagymértékben fényt vernek majd. Az eddigiekből is kitűnhetett, hogy a lóalakoskodás az alföldi falvakban a népszerű lakodalmi játékok közé tartozott. A játék népszerűségét igazolja a Nagy Magyar Alfölddel kapcsolódó és a távolabbi területek magyar néphagyománya is. A dél-alföldi területekhez közelebbi Baranyából a lóalakoskodás A típusára számos példát ismerünk. Az állat megöléséhez sirató, búcsúztató kapcsolódott. Diósviszlón, Nagytótfaluban, Katádfán, Becefán, Vásárosdombón és Mohácson kedvelt lakodalmi játék volt a lóalakoskodás, a ló leütése, megölése és elbúcsúztatása. A ló alakítása meglepően 187 Csefkó Mihályné közlése. 188 Vorák József, i. m. 159. 189 Bőrök Györgyné, Ipacs Edit, Ménesi Lajosné, Pintér Veronika közlése.