Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.
512 Játékod és maszkgd a fakpdaComßan Néhány perces játék után a ló és lovasa elhagyta a szobát. 183 Sárrétudvariban az A típusú, lóalakoskodás ismeretes, amely a koldus-ének játékához kapcsolódik. Az előzőekhez hasonlóan a lakodalmi játékok két nagy csoportjáról beszélünk Sárrétudvariban is. Az elsőbe tartoznak azok a játékok, amelyeket az ún. ijesztők mutatnak be, többnyire a vacsora után. Zömmel, szinte majdnem kivétel nélkül néma jelenetek ezek. A részvevők fiúk, legények. Elsősorban azok öltöznek be ijesztőnek, akiknek a kedvesük, a szeretőjük a lakodalomban jelen van, de ők valamilyen ok miatt nem hivatalosak. Gyakori a koldusnak öltözés. Ugyancsak általános a terhes asszonyként való megjelenés. Arcukat korommal, liszttel kenték be, vagy rossz kalapot húztak a fejükre és arra szemnyílást vágtak, esetleg női harisnyát használtak álarcnak. A másik csoportba tartoznak azok a jelenetek, amelyeket a lakodalomban részt vevő legények mutatnak be éjfél után a menyasszonykontyolás ideje alatt. Gyakran a násznagy szólította a szereplőket: — Játsszunk egyet, mert a nép álmosodik! Mindig nagy sikerrel mutatták be a jeleneteket. A vaskos tréfákért, bemondásokért nem haragudtak a jelenlevők, sőt „az asszonyfélék különösen szerették, a hasukat fogták, úgy nevettek". A vaskos szövegű játékok közé tartozott a lovas-koldus jelenet. A játékban egy legény lovat alakít. Pokróccal takarják le, felkantározzák, fíket tesznek rá. Egy talicskát húz maga után, amelyben egy öreg koldusnak öltözött legény ül. Velük megy be a lakodalomba két fiú, a koldus gyermekei. A jelenet alatt körbe-körbe forognak és énekelnek. A koldus-ének, amelynek az egyik sárrétudvari variánsa harminckét versszakból áll, tele van obszcén szavakkal, kifejezésekkel. A lóra az első és az utolsó két versszak vonatkozik: 184 Áron vettelek meg, mégpedig nagy áron, Eladó a lovam, ezt mindenki értse, A pesd vásáron öt új karajcáron. Megér húsz ezüstöt, mégpedig ezüstbe. Nem is akadok el minden kicsi sáron, Nos, szabad a vásár, meg lehet kéretni, Sem meg nem fázok én a jó meleg nyáron. Derék bivaly ló ez, lehet ütni-verni. Nem adom annyiért inkább levágatom, Fiaim sajnálják, velük megba.. .atom. A bőrét pediglen ostornak fonatom, Megélek már úgy is, fiaim elcsapom. A lóalakoskodással kapcsolatos jelenetekben gyakoriak az ehhez hasonló rigmusok. Bizonyos összefüggésekre a szövegvariánsok felhívják a figyelmet. A koldus-ének azonban a néphagyomány más területe felé is mutat. Az ének nagy területen ismert. Nem mindenütt kapcsolódik a lovas játékhoz. Minden valószínűség szerint korábban mind a lóalakoskodás, mind a koldus-ének önállóan szerepelt a hagyományban. Azokon a helyeken, ahol mindkettő ismeretes volt, könnyen egymásba kapcsolódhattak. Ez esetekben azonban a lóalakoskodásban némi változás következett be. Egyes mozzanatok elmaradtak és a figyelem az énekre s annak obszcén szavakkal tarkított tartalmára irányult. A továbbiakban a bihari és a sárréd területek eddig nem említett falvaiban ismert lóalakoskodásra az aránylag kis eltérések miatt nem külön-külön, hanem együttesen utalok, megjegyzéssel azonban mind a formában, mind a megjelenítésben mutatkozó esedeges különbségekre. 183 S%athmári Ibolya: i. m. 612. 184 Hegedűs Imre sárrétudvari földműves kéziratos vőfélykönyve nyomán a koldus-ének közölve A Magyar Népzene Tára III/B. Lakodalom kötetében. Budapest, 1956. 128-131. L. itt a Koldus jelenet fejezetet. Hegedűs Imre kéziratos könyve: Déri Múzeum Adattára, ltsz.: 482.
