Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

be a gazda a lakodalomba. A tehenet alakító legény a lepedő alatt szódavizes üveget tartott. A jelenet a gazda engedélykérésével kezdődött: - Jó estét kívánok. Vásárra mennék a tehenemmel. Ránk esteledett. Engedelmükkel itt megszállnék. Az engedély megkapása után ismét szólt: - Kérnék egy rocskát, ha lehetne. Nagy a tőgye szegény tehenemnek, majd szétreped! Meg kéne fejni! A gazdának hoznak egy rocskát, vagy valamilyen edényt. A gazda a lepedő alatt keresi a tehén tőgyét. Bedugja az edényt s odatartja a szódásüveghez. A fejést imitálja. Az alakoskodó legény szódát nyom az edénybe. A gazda dicséri a tehenét: - Nézzék, milyen jó tejelő! Hogy zubog, habzik a teje! Kóstolják meg! Igyanak csak! A gazdát alakító legény az edényt a közönség felé nyújtotta, kínálta a „tejet". Voltak, akik elvették az edényt és ittak a szódából. Dicsérték, hogy valóban jó a tej: - Hát még ilyen jó tejet soha nem ittunk! Valóságos tejföl! Aranyat ér egy ilyen tehén! Ekkor a gazda eladásra bocsátja a tehenét: - Vegyék meg, eladom! Jó járnak vele! Alkalmi vétel! Jámbor jószág, még egészen fiatal! A nézők közül néhány legény közel megy a tehénhez. Mustrálgatják, nézegetik, simogatják és a lepedő alá benyúlnak, keresik a tehén tőgyét. A tehén ilyenkor „vizel" és rugdos. A vevő legények kifogásokat mondanak, alkudoznak: - Nem is szelíd ez a jószág! Sovány is! Rúg is! Nem kapott ez ízikkórót! Kicsi a csecse! Nem ad ez sok tejet! Ilyen és ehhez hasonló szavak hangzottak el. A legények tréfálkoztak. A tehén forgott, rúgkapált. Végül a gazda annyira „felbosszankodott", hogy botjával fejbe ütötte a tehenet, azaz a vás%onfa%ékt2L rásújtott, s a tehén a nézők nagy derültségére összerogyott. A tehenet alakító legény a maradék szódavizet a földre spriccelte, majd kiszaladt a szobából. Hajdúszováton a lakodalom hivatalos és hívatlan legényei az A típusú állatalakoskodást játszották. A hivatalos vendégek játékát s%amara?cám2k, a maskurásokét pedig favágásnak mondták. A kettő azonban elsősorban a formai hasonlóság miatt egymástól nem különíthető el. Az egyes variánsokat illetően az előadók személyét tekintve lényegében nem volt szigorú megkötés, és így tulajdonképpen a hivatalos és a nem hivatalos alakoskodók mindkét jelenetet a pillanatnyi ödetnek megfelelően egyformán bemutathatták. A s%amara%ást a kontyolás ideje alatt játszották. Amíg a menyasszony távol volt, a vendégek szórakoztatására a legények különböző tréfás jeleneteket mutattak be, így pl. a halottazást, a dongó%ást, a verbunkost, a csi%madiafogást. A szamarat alakító legény kissé előrehajlik, a hátára egy botot helyeznek, amely túlér a legény fején, s azt a kezével tartja. A bot végére egy cserépfazekat tesznek. Az alakoskodó legényt pokróccal vagy lepedővel betakarják. Egy kos%orús/egény ostorral a kezében bevezeti az állatot. Megvételre kínálja a szamarát. A vevők különböző kifogásokat mondanak a szamárra. A gazda dicséri az állatot. Hosszasan alkudoznak. Végül, amikor már eleget tréfálkoztak, a gazda egy nagyon alacsony összegű kínálatra dühös lesz és felkiált: - Annyiért nem adom, inkább megba.. ,om! Ekkor az ostornyéllel szétüti a szamár fejét alakító cserépfazekat. A „megölt" állatot a gazdája siratja, majd a „döglött" szamár kimegy az udvarra, a gazda utána, s ezzel véget ér a játék. A lovas játékban a lepedővel letakart legény hátára ráült egy másik és mint lovas „vágtatott" be a lakodalmas nép közé. Néhányat fordult, ugrált a ló, lovasát le akarta dobni. A nézők közül valaki szódavízzel lespriccelte a lovat és kiabálták: - Vizel a lú!