Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
nek középpontjában áll és világképüket teljesen uralja, kultúrtörténeti szempontból rendkívül nagy jelentőségű lett, mivel fiatalabb kultúrákban is mindig érvényesülni tudott, a magas kultúrákban elérhette a késői virágkorát és így közveden fejlődési vonal húzható a magas kultúrájú népekhez, amelyek gazdasági struktúráját a gabonatermesztésnek a nagyállattartással való összekapcsolása határozza meg és amelyek hitelképzeléseiben egy hasonló égi isten játssza az uralkodó szerepet. 133 Emlékezzünk most vissza Frazer J. G. teóriájára. Nem ok nélkül alkotta meg a meghaló istenek fogalmát. És amikor a tételes vallás kutatói ezt a kérdést vizsgálják, Frazer J. G dyinggod-)?inak őseit a dema-istenekre vezedk vissza. Ezt látjuk Brelich A. törekvéséből is, aki a meghaló istenek frazeri tételét „a legnagyobb tévedések mögött is rejlik valami kis igazságmag" alapállásból kezdi vizsgálni. A dema-istenekkel kapcsolatban már kiemeltük azokat a döntő mozzanatokat, melyek szerint a kezdetleges földművelő népek mítoszaiban jelentek meg és ezeket az isteneket megölték, helyesebben, feldarabolták. így tehát Brelich A. joggal hangsúlyozza, hogy ha a földarabolás motívuma a politeista vallásokban adott tény, akkor a meghaló istenek történeti eredetét ott kell keresni, ahol a földarabolás motívumainak még teljes és konzekvens értelme van. Továbbá lényegesnek tartja azt, hogy csak az a kultusz jöhet a vizsgálatoknál tekintetbe, amelyben a földarabolási mítosz olyan lényekkel áll kapcsolatban, amelyeknek közük van valamilyen vegetális termékhez, azaz a szétdarabolt isten összefüggésben áll az emberi táplálékul szolgáló növényi termékekkel. így tehát a dema maga a termény, azonos azzal, amivé a mítosz szerint a halálával válik. Ezt a gondolatot tovább bővítve nyújtja Brelich A. azt a fontos tételét, amelynek elvét már Straube H. is megsejtette. Ezek szerint tehát a politeista vallások, amelyek a magaskultúrákra jellemzőek, többnyire ott alakultak ki, ahol előzőleg olyan kultúra volt, amely demaszerű lényeket ismert, amelynek mítoszaiban dema-istenek fordultak elő. A demák bizonyos átalakulással a politeista vallásba bekerültek. Az átalakulás elsősorban abban mutatkozott, hogy a dema halhatatlan isten lett és ami ennél is fontosabb, azokkal a növényekkel került kapcsolatba, amelyek az új kultúrában döntőek a gazdasági alapot illetően, így a gabonával s bizonyos tekintetben a szőlővel. 136 Straube H. a dema-istenekkel kapcsolatban rámutat arra, hogy a mítoszt, az istenségnek az őskorban történt megölését az ember plasztikusan megjeleníteni, végrehajtani törekszik és mintegy részesévé akar lenni annak a tettnek, amely valamikor a mai létrend megalapításához vezetett. Ezért dramatikus formában jeleníti meg az őskori eseményt. A mitikus alakok megjelenítői maszkokban lépnek fel és a szétdarabolási jelenetet állat, sőt néha ember feláldozásával hajtották végre. Az áldozati lények húsát, akik az istenséget képviselték, a kultusz résztvevői megették, gyakran elásták a földbe a termékenység növelése céljából. Az áldozati hús megevése az istennel való azonosulást, sorsában való osztozást jelenti, amíg a földbe való elásása világos utalás arra, hogy az isten szétdarabolt testéből keltek ki az ehető növények. 137 Mindezekkel azután ismét rajta állunk azon az úton, amelyet Frazer J. G épített az ókori és újkori népek kultúrájának megközelítésére és ezen az úton - bár egymástól nagy távolságban, de mégis bizonyos szellemi kapcsolatban — ott találjuk a feldarabolt demákat, a meghaló és feltámadó antik isteneket és a széttépett aratási teriomorf és antropomorf démonokat. A földművelési kultúrával kapcsolatban az eddigiek nyomán egy dolog kétségtelennek tűnik: az út elején a növényben megtestesült feldarabolt dema-istenek állanak. 135 Straube H., 1960. 45-46, 51. 136 Brelich A., 1961. 242-244.; L. még Jensen Ad. E., 1964. 85-118.; Jensen Al E., 1956. 169-180.; Jensen Ad. E., I960.; Ferencen., 1965. 10.; A feldarabolás problémaköréhez Osirisszal összefüggésben kitűnő tanulmány: Dobrovits A., 1934. ' 137 Straube H., 1960. 46-47.
