Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.
mondhatók. Különösen figyelemre méltóak a törökökkel kapcsolatos mondák, elbeszélések és hiedelmek. 139 Mindezeken túl számos népszokást hozott kapcsolatba és magyarázott a néphagyomány a törökök magyar területen való egykori uralmával. így pl. a hajdúszoboszlói szilveszteri kolompolás, zajcsapás, „tüzes" nyíllal való lövöldözés egy török támadástól való megmenekülés emlékeként él mind a mai napig a lakosság, illetve a szokást gyakorlók tudatában. A törökök közeledésének, éjszakai támadásainak hírére a szoboszlóiak nagy zajt csaptak, égő szalmacsóvákat dobáltak. A törökök Szoboszlón túlerőt sejtettek s ezért a várost elkerülték, a lakosság pedig megmenekült. Erről a jeles napi felvonulós játékokkal kapcsolatban részletesebben szóltunk. Konyáron (Hajdú-Bihar m.) a húshagyókeddi kolompolást hasonlóképpen magyarázzák. A hagyomány szerint egykor zajjal, lármával űzték el a törököket a falu alól. (L. Zajkeltő felvonulós játékok... c. fejezetet.) A törökök feletd győzelemmel magyarázza a szájhagyomány a zalaegerszegi húsvéd határjárást is. A néphagyomány szerint egy portyázó török csoport Zalaegerszeget el akarta foglalni. A törökök a várost körülvevő nádas, mocsaras területen elrejtőzve a húsvétot megelőző nagyhed körmenetet várták azzal a céllal, hogy lecsapjanak a határt kerülőkre és így a várőrséget is könnyen megsemmisíthessék. A lakosság azonban megtudta a törökök tervét, előre felkészült a támadásra és megfutamította a törököket. Más magyarázat szerint a város alá érkező törökök láttára a lakosság egész éjjel járta az utcákat. Síppal, dobbal, trombitával igen nagy lármát csapott. A török csapat ebből arra következtetett, hogy a városban nagyszámú katonaság van, ezért nem merte megtámadni s elvonult a város alól. A török időkre szóló emlékezésül a zalaegerszegi határjárás nagyszombaton este 10-11 órakor kezdődött. A résztvevők a városháza előtt gyülekeztek nagy zajjal, dobolással és sípolással. Mindenki puskát vitt magával. Éjjel 12 órakor bementek a templomba, ahonnan imádkozás után magukkal vitték azt a zászlót, amelyet állítólag annak idején a törököktől vettek el, s kivonultak a csata egykori színhelyére. Ott a határjárók vezetője a határjárás okát, eredetét elmagyarázta. Ezt követően a résztvevők lövöldöztek, sípoltak s majd a szőlőhegyre vonultak, ahonnan reggelfelé tértek vissza a városba, és az egyházi körmenettel való találkozás stb. után a határjárás befejeződött. 140 Az utóbb említett példákban a törököket nem személyesítik meg, azonban a szokást gyakorlók számára lényegében „jelen vannak" s a szokás, a hagyomány éltetői, mozgatói. Valójában szinte fontosabb tényezők, mint azokban a játékokban, amelyekben őket az alakoskodók megjelenítik. A törököket ténylegesen megjelenítő dramatikus szokásokban a hangsúly nem minden esetben a törökökön van, olykor csak epizódszerepet kapnak és a szokás egésze nem kapcsolódik a török hódoltság emlékéhez. Nem lehet kétséges, hogy mind a hajdúszoboszlói szilveszteri kongózás, mind a zalaegerszegi húsvéti határjárás hagyománya mögött a törökök egykori magyarországi uralma húzódik meg. A szokás, a hagyomány éltetője tehát a törökkel kapcsolatos helyi monda. A hajdúszoboszlói szilveszteri kongózás és a zalaegerszegi húsvéti határjárás a helyi hagyományban fennmaradt mondával került összefüggésbe. Gyakran nem is egyedi, lokális monda áll a szokás mögött, hanem többnyire általánosan ismert mondai variáns. Jól mutatja ezt az is, hogy a hajdúszoboszlói szilveszteri és a zalaegerszegi húsvéti szokás egyik magyarázata azonos, egymással megegyezik. Az ellenség zajjal, lármával való elűzésének hiedelme gyakori a népi elbeszélésekben, történetekben. Ilyen mondákkal könnyen összefüggésbe hozhatták a lövöldözéssel, lármával, zajjal járó szokásokat. Lényegében ugyanilyen mondával magyarázzák a mohácsi délszlávok (sokácok) a 139 L. idevonatkozóan kitűnő irodalmi utalásokkal Ferencet Imre: A török küzdelmek emléke Hajdú-Bihar mondahagyományában. A debreceni Déri Múzeum Evkönyve 1962-1964. Debrecen, 1965. 243—265.; Dömötör Tekla: A népszokások költészete. Budapest, 1974. 54 kk. 140 Gönczi Ferenc: i. m. 245-247.
