Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
fl.feCdara6oCt dema-istenek^ Az agrárkultusz kutatásában egyike a legtöbbször felvetett és egyúttal a legtöbb gondot okozó kérdésnek: léteztek-e egyáltalában gabona-istenek, vegetációs szellemlények? Amikor erre a kérdésre a kutatók a választ keresték, a magas kultúrákban biztos támpontot, az élő néphagyományból konkrét bizonyító erejű adatokat nem találtak, bár a szokások, a nyelvkincs számtalan emlékéből a gabonadémonok egykori megléte kézenfekvőnek tűnt. Az elméletnek tehát — túl azon, hogy a kutatók a saját nemzeti példáikat milyen eredetre, kapcsolatra vezették vissza — egyeden súlyosan sebezhető pontja volt: az európai parasztság nem ismer olyan mítoszokat, amelyekben az antropomorf vagy teriomorf lények egészen nyilvánvalóan a gabonával vagy más terménnyel lennének azonosak. így azután az elméletnek az a része, amely szerint az agrárhagyomány mitikus lényeinek meg kell halniuk az aratás befejezésekor, hogy majd az elvetett magban újult erővel ismét feltámadjanak, konkrétan ugyancsak nem volt bizonyítható. A természeti népek mítoszainak és a kezdetleges földművelési kultúrák tanulmányozása során azonban olyan eredmények születtek, amelyek a terményben megtestesült vegetációs démonok létezését, meghalását és születését teljes bizonyossággal igazolták. Az idetartozó kérdések az ún. ^^-istenekkel állnak összefüggésben. A dema-istenek a kezdedeges földművelő népek mítoszaiban jelentek meg először. Straube H. a korai földművelők világképéről írt pompás tanulmányában a dema-istenek mítoszát a földművelés legkorábbi fázisára, a gumós növények termesztésének periódusára teszi. Az agrárkultúrákat négy nagy csoportba sorolja: 1. A legrégibb azokat a népeket öleli magába, amelyek főképpen tropikus Idímájú zónákban éltek és amely népeknek a táplálkozása a gumós növények termesztésére és a gyümölcstermő fák használatára alapul. 2. A második rétegben már a nemes növények termesztése jelenik meg és amellett a nagyállattartás is. 3. A harmadik csoport szorosan összefügg a másodikkal, azzal a különbséggel, hogy a földművelésnek ebben a szakaszában a termelékenység fokozása az öntözés, a trágyázás stb. bevezetésében jelentkezik. 4. Az utolsó csoport a legfiatalabb és a magas kultúrájú népeket öleli fel. Ezt az időszakot a földművelésben forradalmi átalakulást eredményező eke megjelenésétől napjainkig számítjuk. 134 Időben nagy távolság választja el a négy szakaszt egymástól. S ezeknek a kezdetén áll a mítosz, amelyből bizonyos következtetést az újkori agrárkultuszokkal kapcsolatban is le akarunk vonni. Mint amiképpen bizonyos eljárásokban a primitív földművelési technika is mindmáig megfigyelhető. A dema-istenek mítoszában két döntő mozzanatot kell kiemelnünk az agrárhagyományokkal kapcsolatos teóriákat illetően: 1. Ezeket a mitikus lényeket megölik és amelyek 2. bizonyos idő után feltámadnak. A lényeget érintő sajátosság megjelölése után lássuk e mítoszok összefüggését a földműveléssel. Straube H. Indonézia és Melanézia bennszülötteinek vegetációval kapcsolatos mítoszait megvizsgálva rámutat arra, hogy azok hátterében azon elképzelés áll, amely szerint az ember halhatadan volt és nem volt rászorulva a táplálék fölvételére. Ennek az állapotnak azonban véget vetett az az esemény, amikor az emberek egy isteni lényt megöltek. Az isten holttestéből sarjadtak elő a haszonnövények. Az emberek halandókká váltak és életük fenntartásához rá voltak utalva a növények használatára, amelyek keletkezését az istenség halálának köszönhetik. Straube H. hangsúlyozza, hogy ez a mythologema, amely a régi növénytermesztő népek vallásos elképzelésé134 Straube H., 1960. 41^12.
