Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.
A temetési paródia egy korai változatát őrzi Topa Mihály sápi parasztember kéziratos könyve, amely a címe szerint egy 1858. évi kéziratos könyv „megújítása" („1890-ben írtam le én Topa Mihály az 1858. éviből újra"). A halottas játékok múltjához rendkívül fontos ez a korai variáns. Ennek nyomán bízvást állítható, hogy temetési paródiáknak a népi színjáték hagyományban való ismerete jóval korábbi időre vezethető vissza, s a Magyar Simplicissimus korábbi példáját (1683) a néphagyományon alapulónak joggal tekinthetjük. A Topa-féle változat és a száz évvel későbbi példák között a folklorizáció, a néphagyomány alakító változtatása következtében eltérések figyelhetők meg, azonban a prédikáció felépítése, nevek, fordulatok, sőt, szöveg szerinti egyezések is kimutathatók. Az erotikus jelleg a korai változatra is jellemző. A népi dramatikus játékok múltjának megrajzolásához, a cigányprédikációkkal való kapcsolathoz az alábbi temetési paródia kiváló adalékul szolgál. 81 A mi segedelmünk jöjjön a nagy szemű Jupitertől. Ama kiterített gyászos koporsóban Nyugvónak neve már Szlabuda Petyku, Míg íltes életben Evvel a más fattyú, Eredetét vette az ides Annátul, Nemes születésit Beseni Katitól, Akiktől is szípen fel is neveltetvén A seprenyő fódozásban ki is képeztetvén Párosult életre lépett már nejével, S Pakmaszi Őrével Lő kőn esküjüket Az ottani lelkész össze es kötötte, Mind a kettőjüket nagyon fel is kírte, Majd ahova mennek a lehetüsiggig Kikirjik mi szükség mind a szükségesig, Kalapot, nyakravalót, inget, mellé gatyát, Keszkenőt, ingujjat és ahhoz rokolyát, Kapcát, csizmát, dunnát meg ahhoz egy párnát, Ahhoz sót, szalonnát, húst ódalt és orját, Mellé egy szál kolbászt, egy darab szalonnát. Közelebb térünk e halotti gyülekezetünk végtisztesség tárgyához. A násznagy uramnak fir egy marha szarva, Akit mikor harap, törjön ki a foga. Vőlegény uramnak már fűt a homloka, Hogy kiként találna ő egy menyasszonyra. Megadta az Isten, itt jelen van vele, Hát a menyasszonynak csak a susogóját, Kivel földön szolgált, akin valamit talált, A feje velejét kunkapitány úrnak, Tyúkmonyat ráverve jó lesz Akábának, Vőfi uramnak már a jó nyaka jutott, Ű evvel félre már el is osontott, Az első prímás is morog magába, Majd lesz egy lapicska de jó lesz tisztába, Már a második is azon dörög-morog, Egy lapicskát kapna, azután nem morog, Már a harmadiknak egy kereszt csont jutott, Hogy kezébe kapta ő is elballagott, Negyedik muzsikás a másikat várja, Az a kérdés itten, adják hamarjába, Hát a klarinátus is oda ugratott, Első lábát fogja, ő is elballagott, A brúgós tátog, tán neki nem is jut, Fél első lábával ő is félre ugrott, Peti, ki lúkupec voltál életedbe, Még sem kasza, kapa nem vót a kezedbe, Bandi, ki marhával sokat kereskedtél, Hol tehenet, bornyút, hol ökröket vettél, Pali, ki disznókkal sokat kereskedtél, De a kis malacba de sokat vesztettél, Albert birkába adtad minden pínzed, Fogdosd fel a farkát, azalatt kenyered, Gergé, ki szamarat birka közé vettél, Felfogod a farkát, nézd meg mit vesztettél. A megholt általam tiszteli nőjét és leány gyermekeit. Ágnes asszony, mikor a faluba mehettél, Fél nap a sátorba még meg se jelentél, Ordít mán a rajkó, nem torn mir, tán éhes, Még most se ett, mert a hasa éhes. Erzsike, te nagyon szépen kitermettél, 81 Molnár Ambrus: i. m. A szöveg a cigányokat utánzó beszéd szerint íródott. Eredetijeként ponyvái cigányprédikáció tételezhető fel. A kézirat hibáit, a megértést nehezítő eltéréseket javítottuk.
