Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

Játéd és maszd * * * (Dramatikus népszokásod II. All Még pedig áztat is válogatott fákkal, Nem pedig valami mogyorópálcákkal. KANÁSZ: Nem lesz abból semmi, merem állítani, Hogy azt egy ily gazda hát meg nem teheti, Hogy kanász számadót tömlöcbe záratna, Aki a kérdésre feleletet ada, Nincsen arra hibám, hogy megérdemeljem, Mert még csak ígértem, de meg nem ütöttem, De még hogyha tovább mi itt beszélgetünk, Talán meg is lesz már látom, hogy rettegünk. BOJTÁR: Adjon Isten jó napot édes gazduram, Hogy haliam a szavát én is befordultam, Háromszázat legalább csuklottam, Gazduram emleget, talán így gondoltam. KANÁSZ: Nem biz én fiam, csak itt tanyázgatunk. Vagy talán mondhatom hogy itten lármázunk, Hová indultál vagy mir jöttél haza, Tán a juhász bojtár kocsin hozott haza, Mert gyalog ide nem jutottál volna. BOJTÁR: A juhász bojtárral jöttünk mi szamáron, Egyenest a vízen, nem a mátyóháton, Mert Jani nem hozott, csupán két kenyeret, Amellé szalonnát meg nagyon keveset, Majd magam járom fel már most a gazdáim, Hogy hát mit beszélnek, értsem én azokat, Éppen szerencsére vannak itt vagy tízen, Nem kell hát járkálni, hogy az időt töltsem. Hát már most gazduram, értsék meg kegyetek, Mi az oka annak, hogy én itt ténfergek, Barátom kegyetek jó ízűn boroznak, Mi az oka annak, hogy kenyeret nem adnak. GAZDA: Hogy ne adnánk Miska, tegnap adtam kettőt, Nem vártam én azért már a kenyérkérőt, Megéritek avval negyedötöd napig, Hát a szalonnát is még kevesellitek? BOJTÁR: Két kenyér minekünk csak fél napra való, Mellé ülünk nyolcan, ki egy sem naplopó, Mikor abból sorba egy-egy karét vágunk, Többit el vihetjük, nem húzza a válunk. A szalonna is olyan darab volt avval, Egy is megehetne azt tésztás kásával, Akkor a többinek csak koppan a szeme, Ugyan nem szégyenli kend hogy oda tette? Megmondom most azért mindnyáj oknak, Hogy a kenyér mellé szalonnát nagyobbat adjanak, Nem úgy ahogy szokták, kivált Jakab gazda, A múlt héten mikor a kenyeret adta, Bográcsból a szalonna csak hogy ki nem másza, Volt a tűzön olyan sistergéssel, Mint mikor a kecskét felnyidk a késsel, Kibe volt 20 malac, ojatolt két kocát, Abból adott nekünk, még pedig a hasát, Ezekért döglenek a szép ártán süldők, Evvel élhetünk mi boldogabb esztendőt. GAZDA: Ejnye, te naplopó, te korhely henyélő, Becsületemben engemet megsértő. Avval gyaláz engemet, hogy hasas szalonnát adtam, Ilyen piszkos szókat tőled miért kaptam? Nem érdemlenétek mi tőlünk kenyeret, Mért tesztek kárt nekünk, de ám nem keveset, Gyenge malacinkat bográcsra hányatok, Nem volnátok érdemesek a jó malachúsra, Inkább érdemesek 48 korbácsra. BOJTÁR: Nocsak nos, gazduram, nem az itt a beszéd, Kenyér kéne nekem, avval hadd haladnék, Mert éhen várnak odaki társaim, Ne hozassák hát ki már minden bosszúim. GAZDA: Hát még néked is volnának bosszúd, haszontalan? Ne lármázz, ne fecsegj, mondom én, hogy hallgass, Majd süttetek holnap 4 vagy 5 kenyeret, Majd elviheted azt úgy hogyha érdemled. Mert már a máshéten három szép süldőmet, Eladtátok ugyé, mást adtak helyette, Kilencet fiadzott a nagy koca, Mégis már 5 malac van már alatta, Hát hová tettétek a többiét ezeknek? Kellett az ugyé a te Sári nénédnek. BOJTÁR: Ne legyen rá gondja, csak majd számadáskor, Hogyha majd ki nem lesz, fized a gazda, Költőbeszéd az mind, mit kegyelmed monda, Látom hogy rosszul jár, maga is akarja Múlt héten találtam egy ily szószártyára,