Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

— Tisztelt násznagy uram egy csodát mutatok, amit nem látnak, azért én jót állok. Szép menyasszonyunk még az előbb lány volt, de most tessék megnézni, hogy elváltozott. Haját nem látom, hová tette, nem tudom, de annyi bizonyos, hogy a feje beköttetett. Kérem násznagy uramékat, fogadják be ismét szép menyasszonyunkat. Mint új asszonyt ezen víg társaságban, engedjék részt venni a szép mulatságban. Nosza, komám, cimbalmod zendüljön, de úgy, hogy a menyecske füle megcsendüljön. Nem látsz itt köztünk se papot, se apácát, járjuk el hát az új asszony táncát! Az álmenyasszonnyal (az álmenyecskével) a vőfély kezdte a táncot, majd mások is táncoltak vele. A táncolók pénzt dobtak egy tányérba. Ezt követően vezették elő az igazi menyasszonyt, az új asszonyt. A bácskai Gomboson dédómeny'asszonynak nevezték azt az alakoskodót, aki a menyasszonytánc után jelent meg. Egy tréfára hajlamos legény a szakácsné ruháját vette fel; nagy fart és mellet alakítottak ki neki, arcát belisztezték, száját és arcát pirosra festették. A fejére kendőt kötöttek. A szobába az öregvőfély vezette be. A bemutató vers után megkezdte a táncot a dédomenyass^onnyal, s azután mások, akik pénzt dobáltak a tányérba. Az összegyűlt összeg a zenészeké lett. Az almenyasszony farával, keblével kapcsolatban trágár megjegyzések hangzottak el. A szoknyáját felemelték, lefektették a földre vagy megpisiltették.

54 A bemutatott példák jól mutatják az álmenyasszonnyal kapcsolatos hagyomány színjátékszerű jellegét. A szokás jó lehetőséget nyújtott az improvizációra, a párbeszédes játékra, amelyben az ötletességnek nagy volt a jelentősége mind a szöveg, mind a maszkírozás tekintetében. A játék nem kívánt előzetes felkészülést és „kiválasztott" játékosokat sem. A népi drámát illetően a jelentőségét éppen az nyújtja, hogy a szereplők egyúttal szertartás résztvevői is voltak. A színjátszás szempontjából voltaképpen nem az almenyasszony alakja a lényeges, hanem a megjelenése nyomán kialakult játék. A más népek körében ismeretes párhuzamokra alább visszatérünk. (párbeszédes játékosa íakodahmban Az alábbiakban a magyar népi színjátékok rendkívül figyelemre méltó darabjait mutatom be. Mindenekelőtt azért érdemelnek megkülönböztetett figyelmet, mert a jelenetekben sajátos drámai feszültség érződik, ami mögött társadalmi konfliktusból eredő okok rejlenek. Ez figyelhető meg három játékban. A negyedik ezektől eltérő, s az azzal kapcsolatos problémakörre a bemutatott változatoknál térünk ki. A magyar népi dramadkus játékok kutatása során aránylag ritkán találkozunk olyan jelenetekkel, amelyekben osztályellentétek, társadalmi rétegek, egyedek közötd ellentétek tükröződnek. Az életképek, zsánerjelenetek többnyire a megjelenített alakok karikírozásai, főleg a külsőségek hangsúlyozásával, olykor-olykor szadrikus éllel. Különösen a farsangi hagyományban fordulnak elő a népélettel kapcsolatos mozzanatok, különböző jelenségekkel összefüggésben álló megnyilvánulások, mint pl. a mesterségek utánzásai, koldusok, kupecek, vándorkereskedők stb. megjelenítései. Számos karakterfigura jelenik meg ilyen formában a néphagyományban, azonban a legritkább esetben alakulnak népi színjátékká. Az egyszemélyes, gyakran néma jelenetekben természetszerűleg nem alakulhat ki konfliktus, drámai feszültség. A monológos, egy vagy több személyes jelenetek egy részében azonban már felbukkannak a drámai konfliktus kialakulásának lehetőségei, csírái. így 54 Jung Károly: Az emberélet fordulói. Szabadka, 1978. 110-111.