Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

pl. a nagyszécsényi követválasztás paródiájában.

55 A játék a megyei követválasztást jeleníti meg, amelyben a megválasztott képviselő szónoklata áll a középpontban. A karikírozott képviselő beszédében a szegény nép nehéz helyzete, kívánalmai kerülnek előtérbe, maró gúnnyal, éles szatírával. Színjátéki konfliktusról azonban még nem beszélhetünk, bár a lehetőség ebben a játékban benne rejlik. Hasonlóképpen megfigyelhetjük ezt a betyár jelenetekben. Ezekkel kapcsolatban már fejlettebb formák is kialakultak. így pl. a szatmári betyár játékokban a betyárok és a hatalom képviselői kerülnek egymással szembe. A dialógusok, a játék mozzanatai feszültebb konfliktusról tanúskodnak. Olyan társadalmi ellentétről van bennük szó, amely mélyen gyökerezik a magyar valóságban, a történelemben. A betyár alakokban bizonyos tekintetben a népi hős jelenik meg. A játék hátterében társadalombírálat nyilatkozik meg, de a hős még elbukik. Éppen ezért a kevés számú társadalmi konfliktust megjelenítő népi játékok sorában különösen figyelemre méltó az alább bemutatásra kerülő három jelenet. A játékokat lakodalomban mutatták be. A farsanghoz hasonlóan szintén olyan alkalommal, amelyben az emberek viszonylagosan felszabadultan fejezhetik ki gondolataikat, érzéseiket. A lakodalom kerete több vonatkozásban alkalmasabb a színjátszásra, mint a farsang vagy más kalendáris alkalom. A három színjátékot a sárrétudvari (Hajdú-Bihar m.) lakodalmakban mutatták be. Sárrétudvari mintegy ötezer lakosú község, közel Püspökladányhoz. A lakosság fő foglalkozása a földművelés volt. A Sárrét vizeinek a lecsapolásáig főleg az állattenyésztés nyújtotta az alapvető gazdálkodási lehetőséget. A mocsaras, réti területek kedveztek a gyűjtögető, zsákmányoló életformának. A nehezen megközelíthető terület miatt eléggé elzártan éltek. A lakosság református. Az eddigi vizsgálatok nyomán úgy tűnik, a sárréti falvak gazdag színjátékszerű szokással, hagyománnyal rendelkeztek. Sárrétudvari különösen kiemelkedik ebben a tekintetben. A színjátszás egyik kitűnő lehetősége volt a betiehemezés, a kántálás. A játékos kedv megnyilvánulására nyújtott alkalmat az esztendő utolsó estéje, amikor nagy zajkeltéssel körüljárták a falut. Ősszel a szüreti ünnep alkalmával látványos, mulattató jelenetekkel élénkítették a felvonulást. A zsánerkép pompás jelenetét alakítja a csoportban Bugyi taligás és felesége. A kalendáris és más alkalmak szokáshagyományában tehát nem állnak elszigetelten a lakodalmi játékok. A hagyományterület különböző pontján jelentkeznek a színjátszó, dramatikus cselekvésű mozzanatok. Azonban a teljes, az ebben a közösségben elért legmagasabb fokot a lakodalomban bemutatott játékok jelentik. Az összes színjátékszerű hagyomány fölé emelhető lakodalmi játékban a színjátszás iránt mutatkozó igény, a zártabb formák felé való törekvés mutatkozik meg. Feltűnő viszont, hogy az alábbi játékok ma már eltűntek a sárrétudvari lakodalmakból, amíg ugyanakkor a hagyomány más pontjain a kisebb játékok mindmáig megmaradtak. A lakodalomban előadott jelenetek mintegy hatvan éve kezdtek háttérbe szorulni. Az első világháborút tekinthetjük e hagyomány utolsó fázisának. A későbbiek során ezeknek a játékoknak a helyét többnyire a vőfély, a násznagy, a kunkapitány egyéni tréfái, viccei, egyszemélyes jelenetek, a hívadanoknak, az ún. maskurásoknak a cselekedetei foglalták el. A játék iránti igény megmaradt. Az a helyzet nem változott, amely miatt cél szerint a lakodalomban mutatták be, az ti., hogy a közönséget a menyasszonykontyolás idejére, az éjfél utáni álmosság elűzésére szórakoztassák, élénkítsék. Ez igényt másképpen ma is kielégítik. A színjátékok háttérbe szorulásának okait egyéb tényezőkben kereshetjük. Az alábbi játékok megszervezése, megtanulása és begyakorlása jelentős feladatot jelentett a szereplőknek. Különösen megnehezítette a tanulást az, hogy a párbeszédek versben vannak és így 55 Agner IMJOS: Farsangi követválasztás Nagyszécsényben. Ethn., XIV. 1903. 56-58.; L. még: Ujváry Zoltán: A korteskedés emlékeiről a néphagyományban In: Emlékkönyv a túrkevei múzeum fennállásának 30. évfordulójára (szerk.: Dankó Imre). Túrkeve, 1981. 253-254.