Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.
lakodalom teljes szertartása népi drámának tekinthető, amelyben elsősorban a vőfélynek rendkívül lényeges a feladatköre. 16 A vőfély a táncszünetek, a muzsikusok pihenőideje alatt a különböző kisebb-nagyobb jelenetek bemutatásán kívül vagy azok helyett tréfás rigmusokat, verseket, gyakran obszcén tartalmú szövegeket mondott. Ilyen versezeteknek a mondása a múlt században a vőfély kötelességei közé tartozott. A régi kéziratos — de a nyomtatott vőfélykönyvekben is — gyakran találkozunk ilyen, a vendégek szórakoztatását szolgáló szövegekkel. Sok helyen a vőfély a két világháború közötti időben, sőt a közelmúltban is mondott tréfás verseket a lakodalmas nép szórakoztatására. Az egyik kedvelt vers a házasságról szólt. Ennek elsőként egy nagykunsági változatát mutatjuk be: 17 A szent házasság az Isten rendelete, Amikor Ádámot porból teremtette, S egy oldalbordából Évát mellé tette, Mert hogy magánosan élni nem szerété. Azért vannak sokan úgy a házassággal, Mint azelőtt Markalf az akasztó fával. Alkalmatos jó fát nem talált magának, Pedig egy nagy erdőt elébe adának, Mert nem kapott illőt vagy az idejéhez, Vagy állapotához, vagy természetéhez, Erre nézve tehát egyszer egy valaki Nagy elbúsultában imígy fakada ki, A leányhoz — úgymond — leghajlandóbb vérem, De ha az idejét hozzám nem jó mérem, Ha nagyon gyenge lesz, csúfolhat apjának, S a fiatal fickók házamhoz kapnának, Ha élteset veszek, a rossz nyelv azt mondja, Anyád lehetne az, te világ bolondja, Özvegy asszonyt kérnék, de mivel szomorú, Ennek minden szava egy égi háború. Vehetnék valami tehetős vén ráncot, De vajon ki visel ily unalmas láncot. Jó volna a pénze, de soká fog élni, Nehéz a vén fának dűlését remélni. Szegény leányt úton-útfélen kaphatnék, Egy koldusból kettőt, de miért csinálnék? A jó szaporítót nem viszem házamba, Mert csak a gyereket hordja a nyakamra. Jól tudom, kaphatnék, ha kéne, magtalan, Úgy, de gyümölcs nélkül a fa is hasztalan. Vehetnék olyat is, ki hozna eleget, De kevély kontyától féltem a süveget, Takaros vagyok én, kaphatnék is szépet, De a cimboráim szeretik a lépet. Veszedelemnek hát szépet el nem veszek, Rútat, holtig való csömörnek nem veszek, Nem kell hát feleség, csak nőtelen leszek. És így van az ember elméje kétségbe, Ezer bele vénül így a nőtlenségbe. Meg is gyűlt a bajunk ebben a világban. Mert a szépet és jót adják fáradságra. A bihari Konyáron a vőfély a lakodalmi vacsora alatt beszélt a házasságról. 18 Hasonló versezetekkel a különböző ponyvakiadványokban is találkozunk. A konyári variáns az előzőtől lényegesen eltér. A példák azt mutatják, hogy több változat volt ismeretes, amelyek gyakran kontaminálódtak. Kedves násznagy uram, lányok, ifjak, vének, Illő becsülettel egy kis csendet kérek. Míg a házasságról egy kicsit beszélek, Hallgasson rám minden megteremtett lélek. A szent házasságot az Isten rendelte, Amikor Ádámnak Évát teremtette, Hogy örömben, búban segítője lenne, A szent bibliában így vagyon ez benne. De boldog is az, kinek van édes hű párja, Mert a jó feleség a ház gyöngyvirága. Víg öröm és áldás száll vele a házba, Kivirágzik szépen a boldogság fája. Magányos legénynek unalmas az élet, Nincs, kivel megossza, hogyha kedve éled. 16 L. pl.: Dégh Uncia: A magyar népi színjátékról. Ethn., L. 1939. 78—79. 17 Szentesi Tóth Kálmán: i. m. 62. 18 Sgy.
