Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.

362 Játékod és maszkpdßfes napokon A turca terminológia azonban a teriomorf maszkra és játékra vonatkozó gazdag hagyománnyal túron ~ turori formában szlovák és lengyel területen széles körben ismeretes. Az erdélyi magyar, a román, a szlovák és a lengyel hagyományokhoz kapcsolódó turka, turca, túron, túron és ko%a maszkok az együttélés következtében számos helyen összekapcsolódtak, s jól mutatják a Kárpát-medence népei közötti sok évszázados kapcsolatokat. Az interetnikus kapcsolatok történelmi és etnológiai hátteréhez fel kell tárnunk a migrációs, kolonizációs és asszimilációs folyamatokat, amelyek nyomán ezeknek a teriomorf maszkoknak a különböző típusai a Kárpátmedence területén élő népek hagyományában napjainkig megmaradtak. A kecskékhez hasonlóan jelentősen új anyag tárult fel a lomas^kokra. is. A kutatók úgy vélték, hogy a lóalakoskodásnak a magyar néphagyományban nincsen különösebb szerepe, s a szórványos előfordulások a szomszédos népektől való átvételek. Az utóbbi egy, másfél évtizedben végzett helyszíni kutatómunka nyomán azonban a lóalakoskodásra vonatkozóan bőséges anyag került felszínre, amely a lovat a legnépszerűbb teriomorf maszkok sorába juttatta. Erdélytől a Nagy Magyar Alföldön keresztül a Dunántúlig az egész magyar nyelvterületen összekapcsolódott a lóval kapcsolatos dramatikus néphagyomány. A lómaszkos játékok részint a farsangi időszakban, részint pedig a lakodalom alkalmával fordultak elő. A lómaszkos játékok is felvetik az interetnikus kapcsolatok és az átvétel kérdését. Bár az anyag ismeretében úgy látom, a lómaszk a magyar hagyományban nem lehet egyszerű átvétel a szomszédos népektől, az interetnikus kapcsolatok lehetőségeit részleteiben is meg kell vizsgálni. A magyar lómaszk párhuzamait illetően a Kárpát-medence népeinek állatmaszkjaival kell az összehasonlító formai és elterjedési vizsgálatot kiterjeszteni. A magyar teriomorf maszkok közül a legtöbb bizonytalanságot a medvemas^k nyújtja. A problémát a medvemaszk archaikusságának kérdése jelenti: a medvemaszk a magyarság ősi kultúrájához tartozik-e, a tényleges medvével, a medvekultusszal áll-e kapcsolatban vagy pedig a szomszédos népektől való átvétel? Medvemaszkos játékok az egész magyar nyelvterületen ismeretesek voltak. A medve a farsangi szokáskörben különösen gyakran megjelent. Általában az utcai felvonulós játékokban kapott helyet, de a szobai játékokban önálló jelenetben is előfordult. E farsangi játékok medvealakjának legegyszerűbb magyarázata lenne, ha azt a medvetáncoltatók utánzására vezetnénk vissza. Nem valószínű azonban, hogy pusztán erről van szó. Az archaikus elemeknek a farsangi hagyományban fellelhető összefüggésében és nagy számában nem valószínű, hogy a medve teljesen külsődleges alapon létrejött variánsa a farsangi játékoknak. Annál is inkább, mivel a magyar medvealakoskodás részleteiben is messzemenően megegyezik hasonló, távoli európai szokásokkal. A magyar medvealakoskodás hagyományainak áttekintése és annak az európai szokáskomplexumba való beillesztése alapján kétségtelen, hogy a magyar medvejátékok ősi mozzanatokat őriznek. A kutatók nagy része a medvét a különböző szokásokban a vegetáció szelleme, a vegetáció démona szimbolizálójának tekinti. Feltételezhető, hogy a magyar farsangi medve is magában hordozta eredetileg ezt a gondolatot, s később a játék irányába funkcióeltolódás következett be. A felvetődő kérdések megoldásához további elemző vizsgálatra van szükség mind a funkciót, mind az eredetet, mind az átadást-átvételt illetően. Nem hanyagolható el a finnugor medvekultusz játékainak ebből a szempontból való megvizsgálása. Különösen fontos ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a medve megölésének ceremóniájában megjelenő ornitomorf maszk a magyar szokásokban is előfordul.