Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.

állatokat ténylegesen kivégezték, megölték. Az ítélkező játékok, a bírósági procedúrát parodizáló jelenetek az európai néphagyományban széles körben elterjedtek. A magyarság körében személyeket elítélő játékok elsősorban a felvidéki területeken, a palócok körében, az állatokat kivégző játékok pedig főleg Kelet-Magyarországon és Erdélyben fordultak elő. Ha a magyarsággal együtt élő idegen, illetőleg szomszédos népeknél ismeretes párhuzamokat is figyelembe vesszük, az ítélkező és kivégző játékok területe a Kárpát-medencében széles körre tágul ki. Az ezeknek a játékoknak magját alkotó kivégzés, megölés a farsangi szokások jellegzetes vonásai közé tartozik. Az elítélt személy kivégzése kapcsolatba hozható ugyanazokkal az alakoskodó szokásokkal, amelyek a tél- és tavaszforduló idején jelentek meg. Ugyanerre az alapgondolatra vezethető vissza az Európa-szerte elterjedt kakasütés is, amelynek megléte a magyar hagyományban feltehetően idegen hatásnak köszönhető. Az elmúlt egy-másfél évszázad folyamán részint újabb mozzanatokkal bővülve, részint redukálódva a dramatikus népszokások játékváltozatait gazdagította. A jeles napok hagyományából bőséges példával mutattuk be az állatokat megjelenítő, utánzó játékokat. A teriomorf maszkok nagyszámú változata ismeretes. Itt is hangsúlyoznunk kell, hogy a teriomorf maszkokkal foglalkozó kutatók szemléletéből következően a szaktudományban a legkülönbözőbb értelmezések és maszkteóriák ismeretesek. Az emberi kultúra kezdetéig hatoló kutatók a teriomorf maszkok kialakulását a paleolitikumig vezetik vissza, és az állatmaszkok magyarázatánál igen gyakran a kérdéses állatnak az illető népnél való megjelenését tekintették elsődleges szempontnak. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az állatmaszkok évszázadok, illetőleg évezredek folyamán nemcsak formában, hanem funkcióban is lényegesen módosultak, variálódtak. Egyes állatfajták nagy területekről eltűntek, vagy legalábbis jelentőségük egy-egy nép életében a minimálisra csökkent. A magyar állatmaszkok és a hozzájuk fűződő hagyományok vizsgálatával úgy vélem, sikerült eloszlatni néhány félreértést, amely a nemzetközi szakirodalomban elterjedt és elfogadottá vált a teriomorf maszkos szokások magyarországi hiányáról, illetőleg azok idegen eredetéről a magyar néphagyományban. Kecskemas^kos játékok a legkülönbözőbb változatokban és alkalommal ismeretesek az európai népek hagyományában. Feltételezhető, hogy a kecske a legarchaikusabb maszkok közé tartozik. Az újkori anyag vizsgálatában bizonyos nehézséget okoz az, hogy a kecskemaszk sok helyen a bölény-, illetőleg a tulokmaszkkal keveredett, s gyakran a kutatók sem tesznek különbséget a kettő között. Kecskealakoskodással a magyar nyelvterületen Kelet-Magyarországon és az erdélyi magyar néphagyományban találkozhatunk, de feltűnik a kecskemaszk a Felvidékkel kapcsolódó peremterületeken is. A legfontosabb kutatási problémát a turca-turon maszkkal való kapcsolatok nyújtják. Az eddigi kutatások alapján úgy látom, hogy a turka alakoskodás elsősorban Erdély területén és a magyarországi románok körében ismeretes. A formai hasonlóság alapján a turca, a capra és a bre^aia azonosítása kézenfekvőnek tűnik, ennek nyomán pedig lehetséges volna az erdélyi és a magyarországi román turca-turka moldvai és munténiai kapcsolatainak megállapítása. Úgy látom azonban, hogy a különbség lényegesen több, mint a hasonlóság, és a három maszkos alak között a kapcsolat funkcionális szempontból kevésbé egyértelmű. A turca megölése, halála és feltámadása pedig a szokásnak rendkívül széles körű, sokrétű, a hajdani kultuszok irányába mutató problémáit tárja elénk. A terminológiai egyezések és különbségek, a megjelenítési módok és a szokás bemutatásának időpontja, továbbá etnikai-történeti okok alapján a román turca típusú teriomorf maszkkal kapcsolatban úgy látom, hogy a Kárpát-medencén túli román területekre a turca név nem került át, és így az elnevezést illetően az interetnikus kapcsolat a Kárpát-medence területére szűkül. Sőt a magyar nyelvterületen még kisebb területre korlátozódik. A Dunántúlon és a Nagy Magyar Alföldön a magyar népnyelvben a turca név ismeretien, s ugyancsak ismeretlen a kárpátaljai ukránok körében.