Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

jelenti: a vegetáció isteneinek létezése, működése és a történelmi korok folyamán való átalakulása démonokká, teriomorf és antropomorf mezei lényekké. Jan de Vries rámutatott arra, hogy a régebbi kutatás nemcsak magától értetődőnek tekintette, hogy az agrárszokások vallásos kultuszcselekményekből származtak, hanem még azt is, hogy azok az újabb korban is vallásos képzetekkel vannak kapcsolatban. Ehhez hozzáfűzi, hogy az Európán kívüli népeknél ismeretes agrár és egyéb szokások azt tanúsítják, hogy az európai paraszti szokásokat nem lehet az ún. pogány magas kultúrából levezetni. Ezek a szokások sokkal inkább ősrégi kultikus cselekmények folytatásai, amelyek a tulajdonképpeni istenkultusz mellett kerültek be a néphagyományba és amelyek az istenkultusz elterjedésén túlmutatnak. Jogosan veti fel azt a kérdést, hogyan ítélje meg a kutató az agrárszokások problémáit. Véleménye szerint helyes az a föltevés, amely szerint ezekben a szokásokban vallásos elemek kerülnek előtérbe, amely vallásos elemek a primitív kultúrák agrárszokásaiban világosan felismerhetők, de a mai európai népeknél általában egyszerű népi mulatságok jellegét viselik magukon és mint régi szokást továbbápolják, de valójában nem kapcsolnak hozzá vallásos képzeteket.

82 A görög antik vallás kitűnő tudósa, Nilsson M. P. hasonlóképpen rámutat arra, hogy általában a magasabb vallásokban a primitív alapból sok minden él tovább egészen napjainkig, főképpen a néphit alsó rétegében, azonban ez az alapvető feltételezés csak az egyszerű alapelemekre vonatkozóan biztos s mihelyt komplexebb képződményekre kerül sor, már nem érvényes. Véleménye szerint az etnológiai szemléletmód kilengései éppen akkor tűnnek szembe élesen, ha magasabb és komplikáltabb vallási képződményekre alkalmazzák őket.

83 Az összehasonlító vallástudománynak nagyon óvatosan kell eljárnia ebben a tekintetben. Bírálja Nilsson M. P. az ún. alacsony, a primitív vallással kapcsolatos egyes felfogásokat, amelyek a vallások strukturális rokonságát fejtegetik, nem pedig történelmi összefüggésüket és tényleges fejlődésüket. Amikor felállítják bizonyos fogalmak sorát, mint pl. amilyen a hatalom, a szellemlények és istenek, a visszatérő holtakba és a lélekbe vetett hit, ebben az esetben csupán logikai egymásutánról van szó. Viszont ezt gyakran összetévesztik a történelmi egymásutánnal és úgy állítják be a kérdést, mintha a hatalomba vetett hit régibb lenne, mint a hatalommal rendelkező lényekbe vetett hit. így azután valóban felcserélődik a logikai egymásután a történelmivel. Valójában pl. nem tudjuk, hogy a hatalom és a szellemlény fogalma közül melyik kezdett az emberben először derengeni, vagy vajon mindkettő ősi eredetű-e, ugyanis amióta csak ismerünk vallásokat, mindkettő megvan egymás mellett.

84 Mindezekkel csak utalni akartam a problémakör összetett, bonyolult voltára. Láthatjuk, hogy Mannhardt W. és később Frazer J. G. számára a történelmi korok áthidalása nem tartozott a könnyű feladatok közé. Mannhardt W. a két véglettel birkózott: egyik póluson az antik vegetációs istenek, a másikon a belőlük alakult vegetációs szellemek. A kettőt hatalmas tér és idő választja el, amely tér és idő a kontinuitásra alig vagy egyáltalában nem nyújt biztos támpontot. Frazer J. G kutatásaiba bekapcsolta a természeti népeket, és így a primitív vallás anyagával több kérdés világosabb magyarázatot kapott. Az antik vallással foglalkozó kutatók pedig állást foglaltak az agrárkultuszoknak abban a fontos kérdésében, hogy az antik istenek közül melyek voltak a vegetáció istenei, ezeknek van-e összefüggése, kapcsolata a mai európai agrárdémonokkal. A problémakör fő kérdése azokkal az istenekkel állott összefüggésben, amelyek természetes vagy erőszakos halállal haltak meg és bizonyos idő múlva ismét életre keltek. Ehhez a kérdéshez a vegetáció évenkénti változása nyújtotta a hátteret. 82 Vries]., 1939. 89-95. 83 Nilsson M. R, 1941.1. 11. 84 Nilsson M. R, 1941.1. 34-35.