Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.
nagy része a magyarnál gazdagabb román, szláv vagy német állatalakoskodás hatására vezethető vissza. 346 Nem célom most annak a vizsgálata, hogy a medvekultusz hogyan jelentkezett a magyarságnál és hogy a medvével kapcsolatos néphit mikor tűnt el a magyar hagyományból. Tény az, hogy a magyar medvejátékok ősi mozzanatokat őriznek. Bán Aladár mát 1913-ban hangsúlyozta, hogy a medve kultusza az időben és térben legtávolabbi népeknél megvolt és fő vonásukban, felfogásban meglepően egyezik. 347 A finnugor népek közül főképpen a voguloknál, az osztjákoknál, a finneknél és a lappoknál fejlődött ki a medvekultusz. Az, hogy a magyarság kevés adatot őriz a medvére vonatkozóan, nem bizonyítja, hogy valóban nem lehetett meg őseinknél a medvetisztelet. 348 Alföldi András szerint a finnugor népek medvekultuszának formái teljesen megegyeznek az indogermán népek medvekultuszával és így az az egész Eurázsiát átfogó letűnt műveltségi fok maradványa, ami azt jelenti, hogy a medvetisztelet a matriarchális társadalmi szervezetben gyökerezik. A matriarchális társadalmi szervezet gazdasági életformája pedig mindenütt a növénytermesztés volt. 349 E tényezők ismeretében jutunk közelebb a farsangi medve funkciójának feltárásához. A kutatók nagy része ugyanis a medvét a különböző szokásokban a vegetáció szelleme, a vegetáció démona szimbolizálójának tekinti. Alapot szolgáltatott erre elsősorban az, hogy a medve az aratási szokásokban igen gyakran előfordul. Ausztriában, Németországban, Svédországban az ún. utolsó kéve problémájához kapcsolódik. A medve mint Korndämon a gabonaföldön, ill. az utolsó kévében van. Amikor az utolsó vágást teszik az aratók, attól függően, hogy mit arattak, gabonával, rozzsal, árpával vagy borsóval egy személyt körülcsavarnak és mint Kornbar-t végigvezetik a falun. 350 Az aratással kapcsolatos szokások kétségtelenné teszik a medve Korndämon szerepét. Ez összefügg a vegetáció szellemének fentebb már tárgyalt problémájával. A medvének mint vegetációs démonnak a magyar hagyományban való előfordulására utal S^endrey Akos is. 351 Lehetségesnek tartjuk, hogy a kelet-magyarországi farsangi medve eredetileg magában hordozta ezt a gondolatot. Később funkcióeltolódás következett be, éppen úgy, mint a szalmaember, szalmabábu esetében. A medvének a különböző szokásokban való szerepére az alapot föltédenül a medvével kapcsolatos termékenységi képzetek nyújtották. Ezzel magyarázható a medvének a lakodalmi menetben való előfordulása is, A medvének a farsangi hagyományba való bekerülését az eddigi vizsgálatok alapján két irányból közelíthetjük meg. Az utolsó gabona levágásával valójában csak az aratás fejeződött be. A régi időkben a gabonafélék elcséplése egész télen át a farsangig elhúzódott. Peuckert Will-Erich szerint így érthetjük meg, hogy a medve bekerült a farsangi szokások közé. 352 A cséplés befejezésekor a medve körülhordozása összefüggött az aratásvégi szokás funkciójával, ugyanakkor egyszersmind bejutott a farsangi hagyományba. A másik magyarázat szerint a medve a tavasz hírnöke, a nyár hozójaként is szerepel. 353 Ez a hiedelem visszanyúlhat közveden megfigyelésre is. Hiszen a medve télen barlangjában visszahúzódva 346 Dömötör Tekla: i. m. 1940. 240. 347 Bán Aladár. Medveúsztelet a finnugor népeknél, különösen a lappnál. Ethn.. XXIV. 1913. 207. 348 Bán Aladár, i. m. 209.; A medvekultuszhoz: Csernyecov V.: Periodicseszkije obrjadii i ceremonii u obskih ugrov, svjazannüje s medvegyem. Congressus Secundus Internatíonales Fenno-Ugristarum. Helsinki, 23—28. VIII. 1965. Pars, II. 102-111. 349 Alföldi András: Medvekultusz és anyajogú társadalmi szervezet Euráziában. Nyelvtudományi Közlemények, L., 1936. 5—17.; L. ehhez: Moór Elemér. Alföldi András-. Medvekultusz Euráziában. Nyelvtudományi Közlemények, L. 1936. 192. 350 Peuckert Will Erich: Bär, In: Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens, 1. Berlin—Leipzig, 1927. 893.; L. még: Schmidt Ijeofold: Gestaltheiligkeit im bäuerlichen Arbeitsmythos. Wien, 1952. 49. 351 S^endrey Akos: i. m. 438. 352 Peuckert Will Erich: i. m. 894. 353 Peuckert Will Erich: i. m. 894.; Eehrle Eugen: Feste und Volksbräuche in Jahreslauf europäischer Völker. Kassel, 1955. 92.
