Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.
él, csak akkor bújik elő és megy újra az erdőbe, ha a tavasz közeledik. Ez is hozzájárulhatott, hogy a tavasz szimbólumává vált. A tavasz érkezését világosan kifejezi a svájci Maibär. Ebben a szokásban egy gyermeket zöld levelekkel, lombokkal feldíszítenek és a falun végigvezetik. 354 Vagy az a finn néphit, amely szerint a medve fenyőággal a „kezében" alszik. 355 A funkcionális kérdésekkel csupán érintettünk néhány kutatási problémát, amely a medvealakoskodással kapcsolatban felvetődött. További elemző vizsgálatra van szükség mind a funkció, mind az eredet, mind az átadást-átvételt illetően. Lehetséges azonban, hogy a medvealakoskodás múltja a magyar népi kultúra megoldatlan rejtélye marad. Összegzés A bemutatott anyag jól mutatja a magyar nép jeles napjaihoz, kalendáris szokásaihoz fűződő hagyománykör dramatikus jellegét és színjátékszerűségét. Ezekben a dramatikus szokásokban az egyszemélyes pantomim jelenettől az összetettebb, bonyolultabb, többszemélyes színjátékig különböző változatok figyelhetők meg. A jeles napok szokásaiban a dramatikus mozzanatokra bőséges példát láthattunk, s voltaképpen megállapítható, hogy dramatikus elemek a szokáshagyomány egészére jellemzőek. Vizsgálatainkban így került előtérbe a játék és a maszk, függedenül a szokások konkrét előfordulási alkalmától. Figyelemre méltó, hogy azonos típusú játékok és maszkok különböző naptári napokon és kalendáris időponttól függeden alkalommal is bemutatásra kerültek. Ez a maszkos játékok diffúz jellegét mutatja, s ha egy maszk-típusra irányítjuk a figyelmet, akkor az előfordulási alkalom csak egy komponens a vizsgálat folyamatában. A naptári alkalmak elsősorban az áttekintéshez nyújtottak keretet, valamint a játékok és maszkok funkcionális magyarázatához szolgáltak alapul. Amint a bevezetésben is hangsúlyoztuk, a kalendáris ünnepkörökben a dramatikus játékok és maszkok tekintetében legjelentősebb a téli ünnepkör, a karácsonyt megelőző és követő, a farsanggal lezáruló időszak. Ezen belül is fontos helyet foglal el a Luca-naphoz kapcsolódó szokáskör. Az idetartozó sokrétű és gazdag magyar hagyományanyagban viszonylag kevéssé voltak ismeretesek a Luca-maszkra, a Luca-napi alakoskodásra vonatkozó adatok. Még a közelmúltból is számos helyről ismerjük a magyar nyelvterület északi és nyugati vidékein a Luca napja körüli fehér leples alakoskodás előfordulását, de az újabb kutatások szerint a szokás nem volt ismeretien a magyarság más csoportjainak körében sem. A magyar hagyományban széles körben ismeretes fehér leples alakoskodók az őszi-téli időszak különböző időpontjaiban a Luca-maszkok közé tartoznak, s bizonyos naptári alkalmakhoz, akár Luca, Miklós, Borbála vagy Márton napjához, akár a karácsonyhoz való kapcsolódásuk csak a szokás rögzülését jelentik a kalendáris alkalmak sorában, s a funkcionális vizsgálatban nem az a döntő, hogy pontosan melyik napon jelennek meg. A magyar Luca asszonyok, a fehér leples alakoskodók naptári napokhoz fűződő és attól függeden formáinak és a környező szláv és német nyelvterületek hasonló hagyományainak összevetése arra utal, hogy nem az átadást-átvételt kell hangsúlyoznunk, hanem a párhuzamos fejlődést, alakulást, amely nyomán a fehér leples alakoskodók számos változata jött létre. 354 Weiss Richard: Volkskunde der Schweiz. Erlenbach-Zürich, 1946. 169. 355 Bán Aladár, i. m. 214.
