Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
von Feldgeistern oder Korndämonen.') 1 * Mielőtt Mackensen L. önnön buktatójának „elvi" álláspontjára hivatkoznék, lássuk, hogyan állítja be a metaforát a néphagyomány vizsgálatába? Mindenekelőtt Mackensen L. a szólásokat veszi célba, amelyeket Mannhardt W. az anyag teljes feltárására törekedve adalékul, példákul hozott a gabonaszellemek képzetkörének a felderítéséhez. Amíg Mannhardt W. ezekkel a szólásokkal azt akarta bizonyítani, hogy azokban megmaradtak az agrárrítusok emlékei, azokból bizonyos következtetést lehet levonni a hiedelemkör egészére, Mackensen L. úgy veti fel a kérdést, mintha az alaptétel az lenne, hogy a parasztemberek ezeknek a szavaknak a kimondásakor valóban a gabonadémonokra gondolnának. A következőre egyszerűsíti le kiindulópontját: a gabona hullámzására. Mivel az emberek erre azt mondják, hogy medve, kecske; farkas stb. szaladgál, hempereg, párzik stb. a gabonában, tulajdonképpen a jelenséget metaforaszerűen, jelképesen magyarázzák meg és mindezeknél az elképzeléseknél nem hitről van szó, hanem tudatos fikciókról. Az emberek egy megfigyelt eseményt képletesen, állatmetaforával konkretizálnak, tudatosan nyelvi képet formálnak. De mivel nemcsak állatokat helyez a paraszti metafora a hullámzó gabonába, hanem antropomorf lényeket is, Mackensen L. azokat többnyire a mondahagyományból származtatja. De nyomban tagadja, hogy ennek a mondai anyagnak valami ősi hitalapja lenne. Véleménye szerint tulajdonképpen minden magyarázat mögött egy ok van: a gyermekek távol tartása, ijesztése a gabonától! Ezzel a képlet rendkívülien le van egyszerűsítve! Nem hiedelemről van tehát itt szó Mackensen L. szerint, hanem olyan metaforákról, amelyeket feleletül szánnak a kérdező gyermekek számára, akiknek így oltják a tudásszomját és akiket ezzel egyúttal visszatartanak attól, hogy belegázoljanak a megművelt földbe. A mondahagyományból vett példákat is csupán nevelési célzattal használják fel és Mackensen L. véleménye ezzel kapcsolatban is az, hogy mindezek az alakok alkalmi alkotások, amelyeknek az a célja, feladata, hogy megelőzzék a gyermekek engedetlenséget. Von Sydow C. W. és Mackensen L. alapállása megdöbbentően hasonló: mindketten tréfákat, gyermekijesztést látnak a háttérben. Valójában Mackensen L.-nél azt sem tudjuk megállapítani, hogy végül is az emberek az idetartozó szólásokat a különböző jelenségek nyomán metaforisztikusan hozták létre, azaz tehát, a látott jelenséget állatmetaforákkal konkretizálták, vagy pedig a gyermekek ijesztésére, távol tartására találták ki őket a metafora alkalmazásával? És bár Mackensen L. nem tagadja a népi mondaállományt, illetőleg azt, hogy a mondai alakok nem új kitalálások, semmiképpen nem hiszi, hogy az agrárkultusszal kapcsolatban olyan szellemlények lennének, amelyek a vegetációval, a gabonával állnának összefüggésben. Ami a mezőgazdasági élettel összefügg, azokban csupán a pedagógiai kihangsúlyozóttság érvényesül. Tulajdonképpen mindezek nyomán az az érzésünk, hogy Mackensen L. minden körülmények között azt akarja bizonyítani, hogy az agráréletben semmilyen hiedelemről nem beszélhetünk. Hiedelem, rítus az élet minden más területén előfordulhat, csak ezen nem. Sajátságos, egyoldalú koncepció ez. A néphiedelem korábbi állapotát ő sem veszi tekintetbe. Úgy beszél, mintha mindig gyermekijesztésről, pedagógiai fikciókról lett volna szó. Nem a változás folyamatában szemléli tehát a jelenségeket, hanem ezeket a jelenségeket teljesen külső szimptómák alapján megmerevíti. Véleménye szerint ugyan elképzelhető lenne a gyermekijesztő alakot egy régi, a felnőttek által már elfelejtett hit utolsó elmosódott tükröződéseinek tekinteni, de ezt elveti egyszerűen azzal a meglepő magyarázattal, hogy túl sok állatalak szerepel ezekben a szólásokban, és így az állatvilágból vett gabonadémonok fogalmát ki kellene terjeszteni a paraszti környezet valamennyi állatára. Mackensen L. hatásosan akarja elterelni a fő kérdésről a figyelmet. Természetesen hihetedennek tűnik, hogy gabonadémon funkcióban szerepeljen szinte minden állat, amely a parasztember 78 Mackensen F, 1933. 120.
