Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

fénysugárt. Von Sydow C. W. megállapításairól, példáiról pedig méltán elmondhatjuk, hogy éppen a másodlagosból csinál elsődlegest. Már Mannhardt W. is rámutatott arra, hogy a szokások megváltoztak és új funkcióban jelentkeznek. Azonban az nem akadályozhatja meg a kutatót abban, hogy a szokás ereded jelentését keresse. Igaza lehet von Sydow C. W.-nek abban, hogy a XIX. és a XX. században a jelenségek egy része nem igazolja Mannhardt W.-et, hogy a szokások elsődleges jelentése nem az, amit Mannhardt W. mondott. A legfontosabbat azonban elfelejtette von Sydow C. W., mégpedig azt, hogy Mannhardt W. egy korábbi állapot felfedezésére törekedett. Von Sydow C. W.-nek Mannhardt W. teóriája ellen felhozott példái gyakran tetszetősek. Alaposabb vizsgálat nyomán azonban rájövünk arra, hogy a hatásosság egy-két kérdésben nem lehet értékjelző. Lássuk csak, mit mond a Mannhardt W által igen alaposan, rendkívül mélyrehatóan, több irányból megvizsgált tűzkultusz kérdéseiről! Az egész problémát tulajdonképpen leszűkíti a karácsonyi tűzre. Ez már önmagában elég lenne ahhoz, hogy gyanakodjunk az értékítéletét illetően. Mannhardt W. számára a karácsonyi tűz a tűzkultusz tárgyalásában csak egy adalék, egy részlet, amelyet a nagy egészbe szervesen beállított. Von Sydow C. W. ezen át tagadja Mannhardt W. elméletét. Véleményem szerint a kérdés teljes és kényelmes leegyszerűsítése az, ahogy von Sydow C. W ezt a problémát felfogja. Szerinte a karácsonyi tűznek néhány napig égni kell, az emberek egy nagy hasábot vettek elő, meggyújtották a végét és lassan dugdosták bele a kandallóba. Mindez így nagyon világos és joggal felvetődhet a kérdés, miért nem valljuk ezt a kézenfekvőnek látszó magyarázatot. Megítélésem szerint túlzottan sematikus megállapítás ez. Ennek a szemléletnek az alkalmazása a néphagyomány vizsgálatában súlytalan. Arról az alapállásról is hasonlóképpen vélekedhetünk, amely szerint tréfával és játékkal magyaráz von Sydow C. W bizonyos jelenségeket. Rendkívül meglepő, amit ebben a tekintetben vall. Az évi tüzekbe az emberek különböző dolgokat dobálnak, néha májusfát, olykor szalmabábot vagy más anyagból készített bábot és olykor élő állatot. Von Sydow C. W azt állítja, hogy ezek csak játékok vagy tréfák és sohasem mások. Az az érdekes, amivel indokol. Szerinte ezek abból a közös emberi hajlamból erednek, hogy szeretnek játszani a tűzzel és a tüzet nem azért találták ki, hogy egy-két dolgot elégessenek benne, hanem amikor a tűz már megvolt, valakinek eszébe jutott, hogy különböző dolgokat elégessen benne, vagy valami mást csináljon vele kapcsolatban. A probléma elvulgarizálása, elsekélyesítése ez, és ha ezt a tételt alkalmazni akarnánk, mindjárt megkérdezhetnénk, hogy a vizet is kitalálták, hogy a bábot beledobhassák? Mivel azonban a víz megvolt, nyilvánvalóan a bábot találták ki, hogy lehessen valamit beledobni! Szükségtelen lenne, hogy most itt a tűzkultusz kérdéseit elővegyük. Von Sydow C. W. felvetését súlytalannak tartom és azt hiszem, az etnológiában járatos emberek egyáltalában nem tartják szükségesnek még csak szóba sem hozni von Sydow C. W tételét a tűzzel kapcsolatban. Már az eddigiekből is láthatjuk, hogy von Sydow C. W. Mannhardt W. művéből egy-egy mellékkérdést, nem összességében egy problémát emelt ki, és a figyelmet a főkérdésről az epizódokra irányította. Az agrárszokásokból kiemelte az első és az utolsó kéve problémáját. Ezzel a kérdéssel külön is foglalkozom, mivel ebben a tekintetben az első és az utolsó fogalmával von Sydow C. W. részletesebb elemzést végzett. Mannhardt W. idevonatkozó teóriájával kapcsolatban azonban kategorikusan kijelenti, hogy nincsen olyan hiedelem, amely azon alapulna, hogy a vegetációs démon az utolsó kévében van, mert Európában sehol sincsen ilyen hiedelem, és az utolsó kéve kultuszát Európában sehol sem lehet megtalálni. Szerinte az utolsó kéve a súlyos és nagyon fontos munka végét jelenti. Ez váltja ki a zabolátlan bohóságokat. Látható jele az aratás befejeződésének, ezért semmi kapcsolata nincs a hiedelemmel, csak jellemzi az ünnepi szertartást. Az egész csak féktelen ünnepi tréfálkozás, a fiatalok mókázása és semmi több. Többször visszatérően erősen hangsúlyozza, hogy az