Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
Mannhardt W. kutatási módszerére jellemző — mint arra már utaltam —, hogy egy-egy rítust, szokást a néphagyomány teljességében vizsgál. Nem marad meg pl. a Kornbock tárgyalásakor az aratási, illetőleg általában a mezőgazdasági szokás- és hagyománykörben. A népéletnek mindazokat a mozzanatait, jelenségeit figyelembe veszi és a témával kapcsolatban megvizsgálja, amelyben a Kornbock valamiképpen megjelenik. így szentel pl. egész fejezetet a Kornbock drámai megjelenítésének, a dramadkus szokásokban való előfordulásának a naptári év egész területén. Rámutat arra, hogy az emberek a gabonadémont nemcsak a szántóföldön vagy a szérűn, hanem azoktól függetlenül más alkalommal is megjelenítették, különösen a tavasszal és a téli napforduló idején tartott felvonulásokon. A kecskének öltözött alakoskodók és a Kornbock között funkcionális kapcsolatot mutat ki. Véleménye szerint a farsangi, karácsonyi Habergeiss, amelyet a helységen végigvezetnek, összefügg a szántóföldön és a szérűn történő analóg ábrázolással, megjelenítéssel. A felvonulások, dramadkus játékok medvéjét (Erbsenbär), szürke lovasát (Schimmelreiter) is hasonlóan a gabonadémonok közé sorolja. A medvének erre a funkciójára a Kornbockéhoz hasonlóan igen alapos okfejtéssel mutat rá. Nem fogadja el azt a magyarázatot, amely szerint a legények egyik helységből a másikba való átvonulása különböző állatmaszkokban a régi esztendő elűzését jeleníti meg. Az ilyen felvonulásban, körben járásban Mannhardt W. a fű és a gabona növekedését előmozdító rítust lát, amelyben éppen a vegetációs démon bevonulása vagy körülvonulása van megjelenítve. A zajjal, a lármával pedig a körülhordozott démontól akarják elriasztani az ellenséges, a növekedést gádó szellemeket. A szokások változását, a rítusok értelmének, funkciójának alakulását Mannhardt W egyáltalában nem tagadja, sőt, többször rámutat arra, mint jelen esetben is, hogy amikor a felvonulás értelme elhalványult, a szokás a játék irányában fejlődött tovább. Mannhardt W életművének eredményeire, teóriájának és kutatási módszerének egy-egy fontosabb pontjára utaltunk. További részletek felfedésére alkalmat nyújt a magyar anyag elemzése és összehasonlító vizsgálata. Az eddigiek nyomán már kibontakozhatott előttünk főbb vonásaiban Mannhardt W. koncepciója. Fokozottan kell hangsúlyoznunk, hogy Mannhardt W. felfogását, véleményét az általa vizsgált anyag összefüggéséből nem lehet kiemelni. A kiragadott példák egy részén elmélete könnyen sebezhető. Ugyanakkor megfigyelhető az is, hogy a részletek elemzésekor a szokások, a rítusok változására mutat rá és megállapítja a jelenség új funkcióját, megváltozott értelmét. Természetes azonban, hogy szintén a múltat vallatja, régmúlt korok eszmevilágát akarja felfedni a jelen érdekében, az adatait törekvésének, céljának megfelelően elemzi. Kora emberének hitvilágához a klasszikus kor emberének mitológiájában keresi a kulcsot. Azt a nagy távolságot, amely az anűk kortól a XIX. századig vezet, sajátos eszmerendszerével hidalja át. Nilsson M. P. utal arra, hogy Mannhardt W kutatásai során bámulatos hasonlóságot mutatott ki az ógörög és az észak-európai szántóföldi szokások között, de azt a kérdést azonban nem vetette fel, hogy vajon indogermán időkre nyúlik-e vissza ez az összefüggés vagy talán általános emberi adottságokban gyökerezik. 68 Ez utóbbira, ha nem is nyújt választ, de abban, hogy az anyagot bemutatja és vizsgálja, felfedhető Mannhardt W elképzelése az emberi lélek azonos megnyilvánulásáról térben és időben, közel és távol egymástól. A legújabb eredmények is arra mutatnak, hogy a rítusok szükségszerűen korlátozott számúak és örökké visszatérők. 69 Joggal állapíthatták meg, hogy Mannhardt W. kutatásai az antik erdő- és mezőkultuszra vonatkozóan a tudománynak csaknem kiapadhatadan forrásaivá váltak 70 és hogy működését főképpen azok a kutatók ismerik el, akiknek kutatásai a görög vallás területére esnek. 71 68 Nilsson M. R, 1941. 6. 69 Krappe A. H., 1964. 272. 70 Vries]., 1939. 89. 71 Nilsson M. R, 1941. 6.
