Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.
Úgy gondolom, hogy az ekehúzásra vonatkozó további példák az agrárrítusokkal való összefüggés bizonyításához nem szükségesek. Mint utaltunk rá, az ekehúzás, illetőleg annak átalakult formái szerte Európában ismeretesek. 157 Magyarországon és más helyütt is, így például az osztrák-magyar határterületen az ekehúzást a tuskóhúzás (Block^iehen) váltotta fel. Az európai népek hagyományában számos példa mutatja, hogy a tuskóhúzás az ekehúzásnak, a mágikus szántásnak az emléke. A maszkos, dramatikus játékok eddig említett példái között az ekehúzás szokása mutatja talán a legvilágosabban, legegyértelműbben az agrárkultusszal való kapcsolatot. Az ekehúzás minden kétséget kizáróan az agrárrítusok hagyománykörébe tartozik. Célja termékenységvarázslás. Olyan mágikus szertartás, amely a termékenységre, a termésre, a földbe vetett mag életre keltésére irányul. Abból a tényből, hogy a balkáni nép hagyományában az utóbbi időkig elsődleges funkciójában megőrződött, az ekehúzást az agrárkultusz legfontosabb rítusai közé soroljuk. A rituális szántás értelmének elhomályosulása után az eke a tél-tavaszi szokások gyűjtőmedencéjébe, a farsangi szokáskörbe került. A farsang hagyománykörében a szimbolikus házassághoz kapcsolódott. Végső elemzésben mindkettőnek a hátterében ugyanazon funkcionális gondolat áll: a termékenység biztosítása. (Bíráskodási-parodiâmes kivégzőjátékok^ jetes napokon A farsangi felvonulós szokásokkal kapcsolatban fentebb röviden emKtést tettem azokról a játékokról, amelyekben álbírósági tárgyalás nyomán alakoskodókat vagy bábukat, illetőleg állatokat ítéltek halálra és a személyeket imitálva, az állatokat ténylegesen kivégezték, megölték. Az ítélkező játékok (bolondbíráskodás, Narrengericht) az európai néphagyományban széles körben ismeretesek. Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy a magyarság körében a személyeket elítélő játékok elsősorban a felvidéki területeken, a palócok körében, az állatokat kivégző játékok pedig főleg Kelet-Magyarországon és Erdélyben fordultak elő. Ha a nemzetiségi, illetőleg a szomszéd népeknél ismeretes példákat is tekintjük, akkor az ítélkező és kivégző játékok területe a Kárpát-medencében széles körre tágul ki. A következőkben elsőként a keleti palócok jellegzetes farsangi szokását, a rabhordás vagy rabvágás néven ismeretes ítélkező játékot mutatom be. Ez a játék a keleti palócok szokáshagyományára jellemző, olyan etnikus specifikum, amellyel bizonyos palóc közösségek determinálhatok. Számos palóc faluban a rabhordás a lakodalom szokásai közé tartozik. Erre a lakodalom dramatikus játékaival kapcsolatban térünk ki. Szükséges azonban itt is megemlítenünk, hogy bár a farsang és a lakodalom a játék bemutatásának két különböző alkalma, ez azonban legfeljebb csak a prioritás szempontjából vehető tekintetbe. A helyszíni gyűjtéseim és megfigyeléseim szerint a rabhordás, rabvágás főbb mozzanatai a következők voltak: Húshagyókedden két férfit rabnak öltöztettek: rossz ruhát húztak rájuk, vagy szalmakötéllel becsavarták őket, derekukra láncot kötöttek, s így vezették a rabokat végig a falun. A falu főterén szalmára térdepeltették, fejükre cserépfazekat helyeztek. Két férfi a hóhér szerepét 157 L. pl. a lengyeleknél: Moszyriski Ka%imier%. i. m. 1939. II. 994.; a cseheknél: Zíbrt Cenék: i. m. 1950. 145 ; a németeknél: Fehrie Eugen: i. m. 96 kk.; az osztrákoknál: Kiier Kari M.: i. m. 1953.; Ekével való járás újévkor Moldáviában: Kalasnyikova N. M.: Szovremennij obradovij kosztjum Moldavan. Szovjetszkaja Etnografija, 1980. 5. sz. 103.; A szokás sajátos formája az ukránoknál: Zelenin Dmitrij. i. m. 381.; L. még: Róheim Gé%a: Magyar néphit és népszokások. Budapest, 1925. 214-215.; Dömötör Tekla: i. m. 1964. 187 kk.; Uő.: i. m. 1969. 385 kk.
