Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

Mivel Mannhardt W. igen gyakran csak egy-két adatra tudott támaszkodni, nem kétséges, hogy időnként merészebb következtetést von le abban a hiszemben, hogy a további gyűjtések a párhuzamokat szaporítani fogják, illetőleg, ha újabb példák nem kerülnek elő, akkor annak a szokás, ill. a hiedelem teljes eltűnése az oka. A fentebb már említett tűz problémát kapcsolatba hozza a Kornbockkal, mindössze két példa nyomán. A német, skandináv, szláv és kelta országokban elterjedt szokásnak - amely szerint farsang éjszakáján, húsvétkor, május napján vagy Szt. Iván éjszakáján nagy tüzet gyújtanak, hogy ezt körültáncolják és egy fát, füveket vagy állatokat égetnek el benne — értelmét abban látja, hogy azzal akarják ábrázolni, hogyan megy át a vegetáció a nyári nap tüzén. Ehhez kapcsolja azt a Svédországban elterjedt néphiedelmet, amely szerint a nyári napéjegyenlőségkor gyújtott tűznél gyakran egy kecske jelenik meg, valamint a Harzban Bocksbornnak nevezett húsvéti tüzet. Ez utóbbi adatból azt a következtetést vonja le, hogy a baknak a szarvát azért dobták a tűzbe, a lángok közé, mert úgy hitték, az ősszel megölt gabonadémon egy leütött tagjából a tavaszi nap sugarainak melege segítségével a démon új életre kel. Mannhardt W. rendkívüli áttekintő képességgel rendszerezi adatait és szemmel láthatóan élvezi a ritka és a különlegesnek tűnő jelenségek okainak, értelmének a megvilágítását. A bak alakú lények legkülönbözőbb helyzetben való előfordulásaira megkeresi az elméleti magyarázatot. Mivel már több vonatkozásban korábban rámutatott arra, hogy az erdei szellemek átmehetnek és átváltozhatnak gabonaszellemmé, illetőleg háziszellemmé, a Kornbockra és a Hausbockra egyszerűen csak alkalmazza a tételt és levonja a következtetést, amely szerint az analógiák zárt lánca vezet megszakítás nélkül a bak alakú erdei és gabonaszellemektől a házi szellemekig és ezektől vissza az erdei és mezei démonokhoz. Ami bennünket közelebbről érdekel, az a Kornbock kapcsolata az agrárrítusokkal és szokásokkal. Részben az aratási szólásokban, részben megjelenítve találkozunk a Kornbockra vonatkozó adatokkal. Gyakran ez az utolsó kéve vagy az utolsó arató neve. Mannhardt W. egyszerű átvitellel magyarázza azt a jelenséget, amikor a gabonanumen nevét azokra az emberekre viszik át, akik learatták az utolsó gabonaszálakat, illetőleg azokra, akik az utolsó kévét kötötték. Abból az elképzelésből, amely szerint a szántóföldről elmenekült bak a gazda portáján telel át, azt a következtetést vonja le, hogy minden gazda gazdaságához tartozó szántóföldnek megvan a maga gabonadémona. Nem tartja azonban lehetedennek azt sem, hogy a Kornbock az egész határ numene. Ezt azokra az adatokra alapozza, amelyek szerint a Kornbock a learatott földről a még le nem aratott területre menekül. Szinte nincsen olyan adat, amely mellett Mannhardt W. elhaladna és nem próbálná meg az értelmezését. így pl. a skót tengerparti Ikye szigetén annak a kalászcsomónak a neve, amelyet az aratást befejező gazda a még aratómunkát végző gazdának küld, goabhir-bhacagh, azaz sánta kecske. Úgy véli, azért tartják sántának, mert a gabona egy részének a learatásával elvették a gabonadémon erejének egy részét is és ennek következtében lett gyenge, sánta. Kitűnő logikával egyezteti a különböző értelmezésű adatokat egymással. így pl. miután már megállapította, hogy a Kornbock a gazda portáján is áttelelhet, a tarlón a Kornbock számára hagyott kalászokkal azt fejti ki, hogy az emberek tudatában vannak annak, hogy a gabona tulajdonképpen a Kornbockot illeti, az ő tulajdona, az ő ennivalója. Ha hagynak a számára, akkor egész télen a szántóföldön marad, azonban ha nem hagynak neki gabonát a tarlón, télen betör a parasztok csűrjébe és az összes gabonát megeszi. Ismét más példák szerint a Kornbockot aratáskor sarlóval vagy kaszával, illetőleg csépléskor a cséppel megölik. Ez Mannhardt W. alaptételét csak részben módosítja. A gabonadémont egyes területeken elképzelhetik úgy is, hogy az aratás után nem él tovább, hanem a gabonával együtt hal meg. A Kornbock lehet tehát a növény lelke, numene és ezért vagy benne, vele együtt élve és meghalva, vagy pedig belőle kilépve és továbbélve is elképzelhető.