Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.
bolikus kifejezését. A farsangi szokások értelmét illetően számos magyarázatot találunk. Ezeket a magyarázatokat, feltevéseket a következő csoportokba sorolhatjuk: 1. a vegetáció elpusztulása és újjászületése, 2. a természet szellemének hozott áldozatok egykori emlékei, 3. a tél legyőzése, elpusztulása és a tavasz, nyár érkezése, 4. a farsangnak mint (naptári) időszaknak a vége, befejezése, elmúlása; két naptári időszak (farsang, böjt) harcának szimbolikus kifejezése, 5. egyéb, rendesen a szokás szereplői által nyújtott magyarázatok, pl. kivégzés az előző évi bűncselekményekért vagy a rossz termésért. A farsangi játékok eredeti értelmének magyarázatai között kétségtelenül legimponálóbb a vegetáció szelleméről való teória. Mannhardt Wilhelm a különböző farsangi alakoskodásban, a szalmabábuban, a medvében, a kecskében stb. a vegetáció, elsősorban a gabona szellemének megtestesítőjét látja, amelyet megölnek, eltemetnek, hogy helyet adjanak a gyarapodás új szellemének. 121 A primitív elképzelés szerint a vegetáció szelleme megöregszik, ezért meg kell halnia, hogy új életre keljen, megerősödve, fiatalon. 122 A szalmaember, szalmabábu, a svájci Bóog, a wilder Mann, a halott-alakoskodó stb. ennek a gondolatnak a hordozója. 123 Figyelemre méltó perspektívában vizsgálja ezt Frayer James George, aki a tavaszi szokásokat, dramatikus játékokat elemezve visszapillant a földművelést, az állattenyésztést megelőző időre. Az erdőkultusz problémájából indul ki. Azt bizonyítja, hogy hajdan az erdőnek, fának szelleme volt a primitív emberi hit szerint, s azt megölték bizonyos időszakonként azért, mert ereje hanyadott, de szellemét és erejét éppen a megölése által megfiatalítva az utódjára vitték át. Az újjászületésben való hit már a kezdedeges vadász- és pásztortársadalom kultúrájában fennállott. Ekkor az áldozat természetszerűleg állat volt. Az eredeti gondolat továbbélt az emberi kultúra fejlődése során. Átkerült a földművelési korszakba is, amikor a megölt isten a gabonát szimbolizáló emberi lény lett. 124 Európai területen a vegetáció látszólagos elpusztulása téli időszakban mutatkozik meg leginkább, s így természetes, hogy átértelmezés következett be és a telet igyekeztek megsemmisíteni, elűzni azért, hogy a növényzet újra életre keljen. Nem könnyű annak a megállapítása, hogy ott, ahol konkrétan a tél temetésével, elűzésével találkozunk, mikor halványodott el a vegetáció szellemének képzete és egyáltalán, nem volt-e ismert mindkét szokás eredetileg, s csak később keveredett egymással. Természetes az, hogy a tél éppen úgy a vegetáció fejlődését gátolja, akár a növényzet elöregedett szelleme, meg kell tehát semmisíteni a cél érdekében. Felfoghatjuk azonban úgy is, hogy maga a tél, a megöregedett vegetáció és szimbólumainak az elpusztítása szintén az imént említett cél érdekében történik. A telet olyan démonnak, szellemnek is elképzelhették, amely az ember ellensége. Amikor megjelenítették a tél démonát vagy démonait és kivégezték azokat, úgy hitték, hogy valamilyen misztikus összefüggés következtében, amely a szimbólum és a valóság között fennáll, a kivégzés pülanatában magát a szellemet tették ártalmadanná. 125 Világosan kifejezésre jut ez a halálkihordás 121 Mannhardt Wilhelm: Wald- und Feldkulte, I—II. 1904-1905.1. 417 kk.; 551 kk.; L. még: Schneeweis Edmund: i. m. 1953. 126. 122 Eraser James George: i. m. 437-438. 123 L. pl. Weiss Richard: i. m. 123.; Eehrle Eugen: i. m. 79-80.; Eraser James George: The Dying God. New York, 1951. 212.; Beitl Richard: Deutsche Volkskunde. Berlin, 1933. 220—221.; Gugit% Gustav, i. m. 1949. I. 86.; Schneeweis Edmund: i. m. 1953. 120-121. 124 Frayer James George: i. m. 1951. 206, 221.; L. még: Brelich Angelo: A „meghaló istenek" problémájához. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei, XVIII. 1961. 233—248. 125 Beitl Richard: i. m. 220.; Wörterbuch... i. m. 835.
