Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

az erő jelképesítése, amely emberi tulajdonságokkal rendelkezik, de emberfeletti tevékenységet fejt ki. Az erő transzpozíciójának, transzmigrációjának elmélete, mint később majd látjuk, Liungman W.-nál jelentkezik először részletesebb fejtegetésben. A szokások különböző variánsainak vizsgálatánál és értelmezésénél Mannhardt W. sohasem erőltet egyetlen szempontot. Nem törekszik mindig a vegetációs démonról alkotott tételének megfelelően beállítani az adatokat. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a fa lelkéről és démonáról alkotott felfogás csupán rendszerének élén áll, de nem az egyedüli, mindenre ráirányuló nézőpont, amely korládanul uralja Mannhardt W. koncepcióját. Emellett számos más, részben természetesen ebből a felfogásból kisarjadó, a körülményeket nagymértékben figyelembe vevő szempontokat érvényesít. Gyakran emlegeti a termékenyítő áldás megnyerésére irányuló tendenciákat. A zöld ágakkal, májusfákkal a szokások egy bizonyos részében egészen világosan az a cél, hogy áldást, termékenységet hozzanak. Ez nemcsak a vegetációval való összefüggésben jelentkezik, hanem az emberi és animális termékenységgel kapcsolatban is. Rá kell itt mutatnunk pl. a májusi és nyári, Szt. Iván-napi tűzzel, ill. ezekben a tüzekben elégetett fákkal kapcsolatos véleményére. A májusi, illetőleg a nyárközépi tűzben elégetett korongok, kerekek Mannhardt W. szerint félreérthetedenül a nap korongjának, tüzének utánzását mutatják és ebből következően a zöld ágnak, ill. fának ebben a tűzben való elégetését azon folyamat szimbolikus ábrázolásának ítéli, amely szerint a nyári nap fénye és melege a vegetációt kibontakoztatja és megérleli. Azaz, a vegetációnak szinte át kell haladnia ezen a tűzön. Ezt a folyamatot a májusi és húsvéti tüzek az indulásában, a Szt. Iván tüze pedig mint a tetőfokán állót ábrázolja. Mannhardt W. kifejti, hogy itt utánzó ábrázolás figyelhető meg. A napfényre a növényvilágnak elengedhetetlenül szüksége van, az embernek pedig a növényzetre, ezért az emberek tavasszal a növényvilág áldását, termékenységét a folyó esztendőre, a nyári napfordulókor pedig a következő évre igyekeznek biztosítani. A tűzben azonban nemcsak zöld ágakat, fát stb. égettek el, hanem emberek is ugráltak át rajta lombos faágakkal, amelyeket azután vagy az istállók ajtajához tűztek, vagy bedugták a szántóföldbe, hogy általa termékennyé tegyék. Mannhardt W szerint a példákban világosan kitűnik az egészségre, a gyarapodásra, a termékenységre irányuló határozott cél és törekvés. Más vonatkozásban és összefüggésben Mannhardt W. természetesen rámutat arra, hogy az idetartozó rítusok napvarázslatra is irányulhatnak. A napkultusz azonban végső elemzésben ugyancsak a vegetációval áll kapcsolatban, és ha az emberek a napfordulókor a nap fényével összefüggő varázslatokat végeznek, valójában a termékenységet mozdítják elő.

65 Nem kevésbé figyelemre méltó Mannhardt W.-nak az Erntemaijal kapcsolatos vizsgálódása és teóriája. A szokás lényege az, hogy az utolsó aratási rakománnyal egy zöld faágat, vagy egy egész fát visznek haza. Többnyire kalászokkal, tarka szalagokkal, tojással, olykor egyéb tárgyakkal díszítik és otthon a házra, a csűrre vagy más helyre erősítik. Néhol az utolsó kévéből készített ember alakú bábnak, az öregnek a fejébe szúrják az ágat, mintha abból nőtt volna ki. Gyakran az Erntemaix. és az aratókat vízzel öntözik meg. Mannhardt W ebben a kérdéskörben azt bizonyítja, hogy az Erntemai a nyárnak, ill. a máj us fának egy változata és mind az Erntemai, mind a májusfa a növényvilágban élő nument, a növekedés géniuszát ábrázolja. És ebből eredően, amulettnek állítják fel a házon vagy a csűrön.

66 Ez a megállapítás, amint majd látjuk, egyáltalában nem mond ellent még a leghevesebb bírálójának, von Sydow C. W nézeteinek sem, aki Mannhardt W-mel kapcsolatban szinte egyöntetűen mindent 65 A nyárközépi tűzzel kapcsolatban részletesen érinti nálunk Mannhardt W. tételét Marót K. A problémát azonban inkább összekuszálta; mintsem előbbre vitte. Marót K., 1939. 254-294. Ujabban tömör, jó elemzés: Dömötör T., 1964a. 139-151.; L. még SchramF., 1965. 547-555.; Vö. még: Bedoni G., 1963. 59-70.; A nyárközépi tűzhöz újabb dán anyag: Rasmassen A.. H., 1966.; L. még Take l, 1964. A kérdéshez: Meyer]. ]., 1937. 207 kk. 66 Mannhardt W., 1904-1905. II. 214.