Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
támad, az utolsó funkcióját az orendáhan vagy az omenban keresi, ami voltaképpen az iménd gondolatnak ekvivalense, amennyiben a növekedés géniuszáról vallott tétel mellett meglátjuk Mannhardt W.-nek a részletekre mutató megállapításait is. Ezekre a kérdésekre később még visszatérünk. Mannhardt W. a Wald- und Feldkulte második kötetében, amelynek alcíme: Antike Wald- und Feldkulte aus nordeuropäischer Überlieferung erläutert, a görög, római és elő-ázsiai párhuzamok nagymértékű felhasználásával vizsgálja az agrárrítusokat, a vegetáció kultuszára vonatkozó adatokat. Ebben a kötetben igen gyakran merész összefüggésekre, kapcsolatokra és párhuzamokra mutat rá. Nem kétséges, hogy számos kérdésben további kidolgozást igénylő felületet hagy. Az utókor kutatói könnyedén megtalálták a sebezhető pontokat és többen könyörtelenül célba vették azokat. Mannhardt W. sajátságos koncepciójának, végig következetes teóriájának vizsgálatához művének második kötetéből emeljünk ki egy részt és elemezve lássuk gondolatmenetét. A Korndämonok két nagy csoportját állapítja meg: az antropomorf és a teriomorf gabonaszellemeket. Az utóbbiak közül különösen figyelemre méltó a Kornbockta vonatkozó vizsgálata. Kutatási módszerének, koncepciójának megvilágítására kiváltképpen alkalmasak művének idevonatkozó paragrafusai és választásunkat ebben a tekintetben az is indokolja, hogy a magyar anyag összefüggésében erre a problémakörre nem térünk ki. Indokolttá teszi ezt az is, hogy fentebb elsősorban a fakultuszra vonatkozó vizsgálatára fordítottuk a figyelmünket. Mannhardt W. a hagyomány egész területét áttekinti egy-egy jelenséggel kapcsolatban. Mint arra már utaltam, a lehetőséghez mérten a témára vonatkozó összes emléket megvizsgálja és értékeli. Többnyire a nyelvi emlékekből indul ki és a szólások tanulságától eljut a szokásokban megnyilvánuló drámai ábrázolás problémaköréig. Ilyen kutatási elvvel nyúl a Kornbock vizsgálatához is. Természetesen a teória, amelynek szellemében dolgozik, már adva van. Az új témakör helyét pontosan kijelöli az eszmerendszerben. A Kornbockot a teriomorf erdei szellemek körébe sorolja. Az erdei szellemek azonban hatásukat nemcsak az erdő növekedésében, hanem a gabona fejlődésében is kifejezésre juttatják. Azaz, megfordítva is áll a tétel, a teriomorf gabonaszellemek lényegükben megegyeznek az erdei géniuszokkal. Ezzel a megállapítással Mannhardt W megtalálta az utat és a jogot a Kornbock Korndämon szerepének a vizsgálatához és megfelelően belehelyezte a problémát teóriájának egészébe. Mindenekelőtt a szólásokat, a terminológiát elemzi. Nem ragadja ki a hagyománykörből, hanem mindig tekintettel van a helyre, időre, körülményre, és a kapcsolatok egész sorát áttekintve hozza meg álláspontját. Az antik kor analógiáit nagymértékben kihasználja a téma megvilágítására. A Kornbockra vonatkozó szólások, hiedelem nyomán, amelyek szerint a gabona a Kornbockok futkározása miatt hullámzik, úgy véli, hogy a Kornbock és a társai között ugyanaz a viszony áll fenn, mint amely fellelhető Faunus és a faunok, Pán és pánok között. Ezt a kapcsolatot keresi pl. abban a szólásban is, amely szerint „a fák párzanak, lesz megint gyümölcs", 07 illetőleg abban a szokásban, amelyben a fákat karácsonykor megkötik és ezt a műveletet úgy nevezik, hogy a fákat a bakhoz viszik a jó termés érdekében. A fák párzására vonatkozó szólások fordulnak elő a karácsony előtti tizenkét éj idején is, amikor a szél tépázza a fák ágait. Mannhardt W. a szélben a táncoló dryádok körül forgolódó Pán kontrasztját, valamint a fák nimfáival szeretkező sziléneket véli felfedezni. Pánnal és Faunusszal való kapcsolatkeresés tudatos. A konklúzióban rámutat arra, hogy a hagyományban, az adatokban mindenütt megmutatkozik a Faunusszal és körével való hasonlóság. A kapcsolatot bizonyosra veszi, csak a párhuzamokra mutató adatok hiányában látja az összefüggések pontosabb kimutatásának nehézségeit. 67 „Die Bäume rammelt, es gibt Obst." Mannhardt W., 1904-1905. IL 171.
