Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.

lett a vége, hogy nem az orvos gyógyított, hanem éppen ő „halt meg". Elterült a kocsma padlóján s ezzel vége volt a jelenetnek. Hamvazószerdára virradólag a vatomán megállította a zenét és azt mondotta: „Nektek most annyit mondok, hogy temessük el a farsangot. Egy esztendeig hadd maradjon. Majd mi szegényecskén eléldegélünk, játszadozunk, de nem táncolunk." A temetési játék ekkor kezdődött. Egy legény a terem közepén két karosszékre helyezett, szőttessel letakart lajtorjára lefeküdt. Lepedővel leborították. Tettette magát, hogy meghalt. Melléállt a pap és a kántor. Körben elhelyezkedtek a siratok. A pap bő szoknyát húzott magára s öltözetét úgy alakította, mintha katolikus pap lenne. A kezébe nyírfaseprűt vett, vízbe mártotta s azzal „szentelt". A kántor hétköznapi kopottas ruhában volt. A kabátja térden alul ért. A pap imája: Miatyánk, nincs gatyánk! Miatyánk, nincsen fánk! Nem főtt meg a paszulykánk! Nem főtt meg a káposztánk! Ámen. A kántor éneke: Farsangi mas^k. Moha, Fejér m. Ha meghalok, temessenek ürmös borba, A nagy hordókkal egy sorba. Falra hányom a borsót, Ide a boros korsót! Szalonnából legyen a szemfödelem, Kolbászból a sírba eresztő kötelem, Falra hányom a borsót, Ide a boros korsót! A síromra ültessenek szőlőfákat, A bőrömből csináljanak nyomózsákot, Falra hányom a borsót, Ide a boros korsót! Részlet a sirató szövegéből (esetenként variálva): Jaj, jaj, jaj! Százszor is jaj! Az én fiam az egész farsangkor beteg volt. Hiába! Nem találtam semmi kedvit. Az apjától kért kölcsön egy méter búzát. Mégse gyógyult meg. Akkor azt mondta, hogy tőccsem bé a kedvit! Nem tudtam betölteni! Azt mondta: Anyuka, nekem kicsi muzsikásokat vegyen, mert meghalok! Nem kaptam kicsi muzsikásokat! Egyik úton lefutottam, másik úton felfutottam, de muzsikásokat nem kaptam, mert nem is akartam! Jaj, hogy illegett, amikor billegett, Ki dugja be a likat, ahol csepegett. Jaj, Jaj, a tököd a padon, Magad az asztalon.