Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

felcserélődik és a Werwolfa a Kornwolf hiedelmei gyakran áttevődnek. Korábban feltételezték, hogy a Kornwolf Wodan germán isten szent állata. Meggyőzően bizonyítja, hogy ez tévedés és ebben a tekintetben bizonyos keveredés történt a néphagyományban. Mannhardt W. bármennyire is a mitológiai szemlélet hatása alatt állott, feltétel nélkül nem fogadta el a korábbi eredményeket, hanem azokat alaposan revideálta és sajátos kutatási módszerével új aspektusból vizsgálta meg. Mannhardt W nagy hatású munkája, az agrárrítusok kutatásának mindmáig alapvető műve kétségtelenül a Wald- und Feldkulte, amelynek első kötete 1875-ben; a második pedig 1877-ben, három évvel halála előtt jelent meg. A kötetek alcímében körülhatárolja a vizsgálandó témát. Az első kötet: Der Baumkultus der Germanen und ihrer Nachbarstämme, Mythologische Untersuchungen alcímet viseli. A rendkívüli alapossággal rendszerezett, a lehető legbőségesebb európai párhuzamokkal megírt fejezetekbe sűrített hatalmas anyagra csak főbb vonásokban utalhatunk. Az ember és a növényzet közötti hasonlóság tényéből indul el. A hasonlóság lényege abban áll, hogy mind az embernek, mind a növényzetnek lelke, szelleme van. Bár a fa lelkéről és szelleméről beszél, mint ahogy az első fejezet címének is ezt adta (Baumseele), de a kérdések középpontjában valójában általában a növény, illetőleg a növényzet és az ember kapcsolata áll. Az ember és a növényzet között mágikus kapcsolatot tételez fel. A fatisztelettel összefüggésben álló szokásokat hasonló, ill. megegyező formában számos példával illusztrálva Skandinávia, Németország, Anglia, Litvánia, Oroszország, Csehország és Franciaország területéről mutat be. Rámutat az ember és a fa életfolyásában jelentkező hasonlóságra, az életfa hagyománykörére. A fa különböző szellemek lakóhelyéül is szolgálhat. Számunkra különösen azok a részek fontosak, amelyekben a fának mint a vegetáció szellemének a megtestesítőjéről beszél. A fa vagy a fa ága szimbolizálja a vegetáció démonát, amelynek termékenyítő, áldást hozó szerepe és hatása az élet legkülönbözőbb területén megnyilvánul és a szokásokban megmutatkozik. A fa lelke azonos a növekedés, a fejlődés szellemével, amelyre példákat bőségesen idéz az év különböző, többnyire naptári napokhoz fűződő szokásaiból, így kapcsolja össze mindazokat a szokásokat, amelyekben egy fa vagy több fa, illetőleg ágak kapnak helyet és állnak a szokás fő cselekményének középpontjában, vagy azzal összefüggésben. Úgy gondolom, Mannhardt W.-et sokan félreértették és tévesen magyarázták. Hatalmas művét nem elemezték részleteiben és a különböző részek, fejezetek összefüggésében. Ez esetben nem találkoznánk lépten-nyomon egy-egy kiragadott mannhardü megállapítással és annak - a megfelelő összefüggésekből való kiemelése következtében — könnyű cáfolatával. Ha a fakultusszal kapcsolatban munkájának több pontján kifejtett nézetét együttesen vizsgáljuk, nyomban észrevesszük világos okfejtését és azt, hogy egy-egy tételt sohasem mereven, kategorikusan jelent ki. Lássuk pl. a fa lelkével kapcsolatban már jelzett nézetét. Hangsúlyozza, hogy a fa lelkét a növekedés géniuszának kell felfogni. Mivel a növényzet évenkénti megújulásában tavasszal és elhalásában ősszel legszembetűnőbben nyilvánul meg az évszakok váltakozása, kézenfekvő, hogy a fában megtestesült vegetációs démonnal kapcsolatos nézetben a démon alakja könnyen átkerül a tavasznak vagy a nyárnak ugyanilyen alakú megszemélyesítésébe. Itt nyomban utal Mannhardt W. arra, hogy az absztrakciókhoz nem szokott ember nem választja el egymástól ezeket a különböző momentumokat, hanem a vegetáció, a tavasz, a nyár szelleme előtte gyakran egyetlen fogalommá mosódik el. Azt hiszem, kételyeink feloldódhatnak abban a tekintetben, mintha Mannhardt W. a nép, a parasztember gondolatvilágát értékelné túl és vele láttatná meg azt, amit ő, a tudós von el a hagyomány egészéből. így pl. világosan utal erre azokkal a szokásokkal kapcsolatban, amelyekben egy fát visznek be a faluba. Ez a fa Mannhardt W szerint valamennyinek a szimbolikus képviselője és az emberek nem az egyéni fa-lelkére gondolnak, hanem az egész vegetáció démonjára, szellemére. Mannhardt W tulajdonképpen világosan hangsúlyozza, hogy a kutatás során az idetartozó hiedel-